EVANGÉLIKUS MAGYARÁZATA 2020.11.18.
JÉZUS MONDJA: AKI TEHÁT HALLJA TŐLEM EZEKET A BESZÉDEKET, ÉS CSELEKSZI AZOKAT, hasonló a BÖLCS emberhez, aki a kősziklára építette a házát. ( Máté 7, 2. Azokhoz szól, akik hallgatják az Isten Igéjét – MINT MI MOST! Figyeljük csak meg, hogyan tesz különbséget Jézus az Ige hallgatói között: “AKI TEHÁT HALLJA TŐLEM EZEKET A BESZÉDEKET ÉS CSELEKSZI,” és a másik csoport: “AKI HALLJA TŐLEM EZEKET A BESZÉDEKET ÉS NEM CSELEKSZI.” Olybá tűnik tehát, hogy a bolond ember és a bölcs ember egyformán az Ige hallgatója. Nem ebben különböznek egymástól. Sőt, nagyon is hasonlítanak egymásra. Szinte meg se lehet különböztetni őket. Vagyis azt látjuk, hogy van két féle ember, aki hasonlóan építi az életét, a hitét, gyakorlatilag ugyanolyan életkörülmények között, és akiket ugyanazok a hatások és bajok érnek. Mégis, az egyikről azt olvassuk, hogy összedől a háza, a másikról viszont azt, hogy megmarad minden körülmények között. Ugyanakkor nem nehéz megtalálni, hogy mi az egyetlen különbség a kettő között. Jézus azt mondja, hogy “aki hallja tőlem ezeket a beszédeket és cselekszi azokat, az a bölcs ember.” KI TEHÁT A BÖLCS EMBER? A példázat alapján az, AKI MÉLYRE ÁSOTT .Az egyik ember 'hívő' de nem cselekszi az Isten akaratát, a másik pedig szintén 'hívő' és cselekszi az Isten akaratát. Óriási következménye van ennek és óriási különbséget jelent a hasonlóságok ellenére is. Ebből látjuk, hogy nekünk szól ez a példázat, sajnos. Nekünk, az Ige hallgatóinak. Mindannyiunknak. Ugyanis van ígéret ebben a példázatban. Ez a jó hír. Hogy mi az? Itt van mindjárt a példázat elején: “Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva.” Halljátok, mit mond Jézus? Azt, hogy van olyan ház, ami nem omlik össze. És ez óriási hír! Ez nagyon nagy hír. Jöhet bármi az elkövetkező esztendőben: betegség, szorongás, depresszió, munkanélküliség, gyász bármi, van olyan ház, ami kibírja ezt is. Jézus azt mondja, hogy ez a ház az az ember, aki hallja az én Igémet és cselekszi is azt. Cselekszi a kőkemény, hétköznapi valóságban. Megbocsát, ahogyan az Atya is megbocsát nekünk. Imádkozik, mert tudja, hogy nagy erő van benne. Adakozik a nélkülözőnek, mert tudja, hogy mindene, amije van, Istentől jött, és ezért tovább meri adni. Amikor pedig ő kerül majd bajba, tudja, hogy az Isten róla is gondoskodni fog. Érzitek ezt a szabadságot, ezt a szilárdságot, ami az Ige cselekvéséből fakad? Ezt kínálja nekünk Jézus ígéretként a mai napunkra következő évre és az összes többire is.” (Zsolt. 127:1) és “...tudjátok [meg], hogy testetek a bennetek levő Szentlélek temploma” (1Kor. 6:19) Vagyis nem vagyunk egyedül ebben a nagy építkezésben. Ez nem egy magányos vállalkozás, egy egyéni hitbravúr, hanem közös építkezés az Isten Szentlélekével. Sőt, Isten nélkül ez lehetetlen is volna, de a jó hír az, hogy Isten velünk építkezik, és kérhetjük az Ő Szentlelkét, hogy segítsen. És ha ez így van – márpedig így van –, akkor Pál apostollal még a legnagyobb viharok között is együtt tudjuk mondani, hogy “sem halál, sem élet, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” Ámen.
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Süketeknek vissza adta halást,,