Utolsó kívánság (Apáti Kovács Béla)

Petinek meghalt az édesanyja. A kisfiú sokat sírt miatta. Hiába volt minden vigasztalás, nem tudták jókedvre deríteni.

Egésznap búskomoran ült a szobájában és sírdogált. Minden vágya az volt, hogy legalább csak egy percre viszontláthassa édesanyát. Hiszen még el sem búcsúzhatott tőle. Ha ez a kívánsága megvalósulhatott volna, ő lett volna a világ legboldogabb gyereke.
Édesapja mindent megadott neki, megígérte, hogy elviszi a Vidámparkba, és ott kipróbálhat minden játékot. Utána elmennek az Állatkertbe is.
Petit ez sem nyugtatta meg. Csak a fejét rázta és keservesen sírt:
-Drága édesanyám, miért haltál meg? Gyere vissza! Ígérem, mindig jó fiú leszek. Mindig szót fogadok.
A családban mindenkit meghatott Peti szavai, és amikor meghallották, ahogyan könyörög a Mindenhatóhoz, még a legkeményebb ember szíve is meglágyult, és könnyes szemmel ment ki Peti szobájából.
Iskolában nem sok hasznát vették. Ha a tanító néninek nem enyhült volna meg a szíve, akkor ezekben, a napokban sok egyest és fekete pontot írhatott volna be a fiúcskának a naplóba.
Petit semmi sem érdekelte. Máskor mindig szívesen játszott a játékaival, vagy hosszan beletemetkezett a kedvenc könyvébe. Most alig, hogy kezébe vette a játékot, már tolta is el magától. Olvasáshoz meg egyáltalán nem volt türelme. A sok sírástól fájt a szeme, a betűk összefolytak előtte.
Legszívesebben lekuporodott a szoba egyik sarkába, és ott pityergett édesanyját szólongatva, amíg el nem aludt. Nagymamája ébresztette fel, és fektette le az ágyba.
Így ment ez már hosszú napok, hetek óta. Mindenki nagyon aggódott Petiért, de senki nem tudta mit kéne tenni. Petinek olyan nagy volt a bánata, hogy a nagymamájától kezdve édesapjáig mindenki tudta, itt egyszerű szavak nem segíthetnek. Valami csodának kell történnie, hogy Peti a régi vidám kisfiú legyen.

Egyik nap az iskolai tanítás után, amikor hazament, bezárkózott a szobájába, és lekuporodott az ágya mellé a szőnyegre. Sokáig ült ott. Egyszer csak hirtelen hűvös szellő szaladt át a szobán, s egy pillanatra, mintha a szoba lámpája is kialudt volna.
Peti fázósan összerezzent, még csak moccanni sem mert. Úgy érezte, mintha valaki be-jött volna a szobába. Körbenézett, de nem látott senkit. Már azt hitte, hogy csak képzelődik, amikor egy ismerős női hang megszólította:
-Petikém, kicsi fiam!
-Édesanyám! – ugrott fel a fiúcska – Hol vagy édesanyám?
-Itt vagyok, Petikém – hallatszott a kedves női hang.
Peti megfordult, és valójában édesanyja ott ült az ágya szélén, mint annyiszor az elmúlt években, amikor vele volt.
-Visszajöttél, édesanyám? – lelkendezett Peti – Ugye most már mindig velem maradsz?
A nő hangja elcsuklott, és szomorúan mondta:
-Nem lehet Petikém. Bármennyire is szeretném, vissza kell mennem. Azért jöttem, hogy elbúcsúzzak tőled, és megvigasztaljalak. Ha majd nagy leszel, akkor úgyis megérted. Légy nagyon jó kisfiú, és mindig fogadj szót édesapádnak és a nagymamának. Ha így cselekszel, akkor én nagyon boldog leszek a Mennyországban. Iskolában is tanulj szorgalmasan, mint régen. Tudod, mindig te voltál a legjobb tanuló. Édesapád hadd legyen büszke rád. Ugye megígéred, hogy jó tanuló leszel?
Peti könnyes szemmel édesanyjához bújva megígérte, hogy igyekezni fog, és úgy fog tanulni, mint régen.

Erre édesanyja megpuszilta és gyöngéd, anyai szeretettel magához szorította Petit. Ez annyira megnyugtatta a kisfiút, hogy az egészen megfeledkezett a bánatáról. Arra kérte édesanyját, hogy meséljen neki.
Peti édesanyja nagyon sok, szép mesét tudott. Minden este szokott mesélni Petinek lefekvés előtt. Most is csodás mesét mondott Petinek, aki csillogó szemekkel hallgatta édesanyját. A mese végén édesanyja még egyszer megpuszilta Petit és mondta:
-Kicsi, fiam, Petikém, sajnos most mennem kell. Lejárt az időm.
A kisfiú megpróbálta marasztalni, de minden hiábavaló volt. Édesanyjának mennie kellett, nem maradhatott tovább.
-Tudod, Petikém, gondolatban mindig veled leszek, és a Mennyországból mindennap figyelni foglak. Ha te nem is látsz engem, tudd, meg azért én nagyon szeretlek, és vigyázok rád. Isten veled, kicsi fiam!
Petinek nagyon fájt a búcsú, de most mégis mintha a szíve megkönnyebbült volna. Lelke mélyén érezte, édesanyja csak fizikai értelemben hagyja el édesanyja, lélekben mindig együtt lesznek. A jó Isten vigyáz rájuk, és nem hagyja magukra azokat, akik őszintén szeretik egymást.

Még mielőtt Peti magához térhetett volna édesanyja eltűnt, csak egy lágy fuvallat maradt utána.
Peti még egy kis ideig szipogott, és szólongatta édesanyját, majd gondolt egyet és ki-ment az előszobába, ahol édesapja újságot olvasott:
-Édesapám, mikor megyünk a Vidámparkba?
Apja először azt hitte rosszul hall, de amikor másodszor is feltette a kérdést kisfia, boldogan magához szorította, mert tudta és érezte Peti megint a régi. Ezentúl Peti az iskolában is nagyon jó osztályzatokat kapott, ahogy megígérte édesanyjának, aki bizonyára boldogan figyelte a Mennyországból.