“Akkor monda Azariás, Hosájának fia, Jóhanán, Káreának fia, és valamennyi kevély férfiak, mondván Jeremiásnak: Hazugságot szólsz te, nem küldött téged az Úr, a mi Istenünk, hogy ezt mondjad: Ne menjetek be Égyiptomba, hogy ott tartózkodjatok.” (Jer. 43,2)

Különös dolog a kevélység, másként megnevezve dölyf, gőg, büszkeség, mások lenézése. Nem tűnik olyan rettenetes bűnnek, de mégis szembeállít Istennel és az Ő akaratával, ahogyan az történt a Júdában élő zsidókkal is Jeremiás idejében. A vezetők, a tisztek bíztak a saját elképzelésükben, miszerint Egyiptom biztonságot nyújt nekik, ezzel ellentétben viszont a helyben maradás egyenlő a halállal vagy a szolgasággal. Teljesen jogosnak tűnik a félelmük és a menekülésük. Jeremiás próféciája egy ilyen helyzetben kész bolondságnak tűnt, de a nép nem tudta, amit Pál így fogalmaz meg: „Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél”(1Kor. 1,25).

A katolikus egyház a hét fő bűn között az első helyen tartja számon a kevélységet. Ezek olyan bűnök, amelyek önmagukban nem annyira ítéletesek, azonban elősegítik más bűnök növekedését. Azariásnak, Hosájának és a többi férfinak nem a kevélység volt a legnagyobb bűnük, hanem az, hogy nem hallgattak Istenre. Nem voltak hajlandóak feladni a büszkeségüket az Istennek való engedelmességért. Jézus Krisztus földi munkássága idején azokat részesítette kegyelemben, akik megalázták magukat. Eközben a kor vallási elitjét éppen a kevélység akadályozta meg az igazság felismerésében, „mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád”(1 Pét. 5,5).

Kérjük Istent, hogy törje össze a bennünk lévő kevélységet. Ne akarjunk bölcsebbek lenni az Atyánál, hanem alázatos könyörgésekben kérjünk tőle útmutatást.

Az Úr elé ha tárod A szív alázatát,

Őt nemhiába várod: Betér hozzád, megáld.

A testi gőg: halál! De bűnödet ha bánod,

Szent Lelke bőven árad, S a szív üdvöt talál.

(184,3)

Ámen!

Erdei-Árva István,