2010. augusztus 15. vasárnap

Zsolt 126

.

1 Zarándokének. Mikor jóra fordította Sion sorsát az ÚR, olyanok
voltunk, mint az álmodók.
2 Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt
mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az ÚR!
3 Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR, ezért örvendezünk.
4 Fordítsd jóra sorsunkat, URam, a délvidéki kiszáradt patakmedrekhez
hasonlóan!
5 Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak!
6 Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit
hozza!

                              ARATÁS

Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit
hozza! (Zsolt 126,6)

2001. tavaszán női bibliakört indítottam gyülekezetünkben, melynek
férjem volt a lelkipásztora. Egy tucatnyian voltunk, mikor elkezdtük,
és többen csatlakoztak az őszi szemeszterben. A második tanfolyam
hatodik hetében férjem hirtelen meghalt. Egy héttel a temetése után,
visszamentem, hogy folytassam a bibliatanulmányozást. Kedvem nem igazán
volt hozzá. Mégis szükségem volt rá, hogy visszatérjek a rendes
kerékvágásba; ismertem ezeket a nagyszerű asszonyokat, akik kezdtek
megszeretni, és akik támaszt jelentettek számomra.
Azon az órán olyan kötelék alakult ki közöttünk, amilyen nem gyakran
adatik a jó időkben. Nyíltan beszéltem fájdalmamról, kételyeimről, és
hogy haragot érzek Isten iránt. Társaim is legmélyebb érzéseiket tárták
fel. Egyikük mondta, hogy én vagyok a legerősebb asszony, akit valaha
látott. Emlékszem, arra gondoltam, hogy nem érzem magam erősnek. A
csoportban, noha én voltam a vezető, a többiek ereje vitt tovább.
A csoportunk létszáma ez időben több mint 40 főre duzzadt, de egyedül
Istené a dicsősség. Hiszem, hogy Isten őszinteségemet használta fel,
amikor egy előre nem sejtett váratlan helyzetben nagyon mélyre
kerültem. Még a köztünk lévő leggyengébb ember is képes továbbadni a jó
hírt Isten hűségéről.

Imádság: Istenünk, küzdelmeink között is segíts őszintének maradnunk és
folytatni a szolgálatot!

 Ámen.