Áldott Pünkösd Ünnepet kívánok minden kedves Testvérnek!

Az Úr jelen van ma is az Ő teremtett világában..... 

Hazafelé, Budapestre tartottam a 10-es úton tegnap - pénteken, - késő délután. Persze senki ne gondolja , hogy valamilyen gyors tempóról lehet szó ebben az időben, éppen, hogy csak haladtunk - araszolgattunk autóstársaimmal az úton. Valahol Solymár után Pilisborosjenőn az egyik buszmegállóban állt türelmesen várakozva egy édesanya 10 év körüli kislányával. Hosszú perceket álltam úgy a forgalomban, hogy volt alkalmam szemügyre venni őket. A filigrán anyuka kezében egy igen nagy szatyor,  a kislány hátán egy hozzá mérve nagyobb hátizsák, és az ő kezében is még egy tornazacskó féle bugyor. Csak ők ketten álltak a megállóban. Lehet, hogy nemrégen ment el a busz? Vagy ebben a csúcsidőben teljesen felborult menetrend miatt, késik a jármű? Miközben ezen gondolkoztam, átfutott az agyamon, hogy vajon hány autó mehetett el előttük már lépésben vánszorogva, és talán mindegyik vezető felvehette volna őket, de nem tette. És ők csak ott álltak szelíden, várva, hogy valahogy megoldódjon már a bejutásuk lehetősége. Éppen indult az autósor, amikor megérett bennem a döntés, felkínálom a lehetőséget, hogy elviszem őket, hiszen aki itt áll, az csak arra mehet amerre én is. Sajnos az ablakot nem lehet leengedni, de kézzel integettem, és talán az a tény, hogy a többi autó elindult , én meg csak ott állok, felhívta a figyelmüket. Először a kislány vett észre. Vékonyka, szőke, búzavirágkék szemű, mint amilyennek egy gyermekangyalt képzel az ember. Rám nézett, majd feltekintett anyukájára és ismét rám nézett, akkor az anyuka is megértette, mire gondol a kicsi lánya, aki nagyon vágyakozott már valahova, ahogy ez később az együtt utazás során kiderült. Szinte látni lehetett ahogyan megfogant az édesanyában az elhatározás, lesz ami lesz, beülnek az idegen kocsiba. Lassan mozdult az autó felé, de nem lépett még, én pedig éreztem a feszültséget , ami azért volt mert még nem indultam el és az előttem járó, már körülbelül 30 méterre eltávolodott. Vártam, hogy mikor dudál a mögöttem levő, de csodák csodájára nem sürgetett senki. Eközben végre elindultak az autó felé és megtették azt a négy-öt lépést, hogy beszállhassanak a kocsiba. Mire odaértek kinyitottam az ajtókat, ők pedig örömmel ültek be, a kislány hátra, az anyuka előre. Vicces volt, hogy a hátsó ülésen éppen a hátizsák alá került egy óra,- ezt vettem egy vak néninek - amelyiknek a tetején volt egy gomb, ami ha megnyomódott , akkor bemondta, hány óra van. Szóval valahonnan a mélyből egy érthetetlen hang beszélt folyamatosan - a kislány háta mögül, és először nem értettem mi is lehet ez. Persze azután megoldódott az eszemre kötött bog és rájöttem mitől is van ez, mintha a rádió szólna halkan.  Közben el is indultam, és kicsit megkönnyebbültünk mindannyian.  Ők azért, mert végre haladni tudnak a céljuk felé, én pedig mert nem dudáltak rám, és persze nem volt részem egy kellemetlen elutasításban sem. Megköszönte az anyuka, hogy felvettem őket, kihangsúlyozva, hogy nem szoktak beülni ebben a mai kétes biztonsági helyzetben idegen autóba, de most valahogy nem érezték veszélyben magukat fényes nappal egy olyan személyautóban, ahol csak egyedül ültem a kocsiban, ők pedig ketten vannak. Fél hat volt éppen, és mint kiderült, fél hétre Pestszenterzsébetre kellene érniük, mert akkor indul autóval a testvére 200 km-re édesanyjukhoz, és ha addig odaérnek, elviszi a kislányt is. Ő pedig nagyon szeretett volna találkozni a nagymamával és fontos dolog volt még, hogy ott élt a kislány kiskutyája is vele együtt. Így már érthető volt a sok holmi, amit magukkal kellett, hogy cipeljenek, mert hosszú hétvégére kellett a minden időre alkalmas ruha, cipő. Közben a gyermek kibányászta a beszélő órát és végre abba maradt a géphangú kántálás. Utazás közben sok minden kiderült még, és kaptak ajándékba egy kis lelki olvasni valót is. Isten csodálatosan oldotta meg az időhiány okozta nehézséget a számukra. Beszélgetésünk közben az autós testvér telefonált és azt javasolta, hogy a Kispest - Határ úti metro megállónál találkozzanak és így elhárult az a veszély, hogy a kislány itt marad. Ettől fogva egycsapásra megváltozott és láthatóan felszabadultabban viselkedett. Jó volt együtt örülni velük és külön öröm volt számomra, hogy amiért ez így létrejöhetett, abban nekem is adott feladatot Uram, akinek engedelmes voltam. Érdekes volt észrevenni azt is, hogy amióta felvettem őket, azóta egy csapásra megváltozott a forgalom, és szinte repültünk a cél felé. Útközben megtudtam még azt is, a kislánynak saját gyermek Bibliája van, amit már teljesen kiolvasott, és nagyon szereti a történeteket belőle újra is elolvasni. Az Úrnak gondja van az övéire, és ez most teljesen nyílvánvalóan bebizonyosodott.Valamivel háromnegyed hat után már az Árpád hídi metromegállóhoz értünk, és már csak azt tudtam meg, hogy ha a gyerek el tud utazni, akkor ő - az anyuka - egyedül marad a lakásban, és ez most különösen fontos számára, mert másnap kell vizsgáznia informatikából, és bizony van még tanulnivaló bőven. A tanuláshoz pedig nem árt a csend és a nyugalom. Szívből mondott köszönet után sietve kiszálltak, és azzal a biztos örömmel, hogy a lehetetlen számukra most lehetségessé vált, integetve szaladtak az aluljáróba. Már ez is elég lett volna aznapra, de még sokkal több öröm ért már előtte is. Kezdődött azzal, hogy délelőtt 10-től kb hátom órát beszélgettem két emberrel, gazdasági dolgokról kezdve a beszélgetést, de Istenhez, Jézus Krisztushoz  a hit dolgaihoz érkeztünk el hamar és komoly érdeklődés volt bennük ebben az irányban. Hiszem, hogy a részükre adott könyvek még jobban eligazítják őket a hit dolgaiban. Azután ahogy kijöttem onnan, a kocsiba ülve észrevettem, hogy egy forgalmas útrészen kiesett egy kocsiból kanyarodás közben egy mobiltelefon, - négy darabra esett -  és az utána következő arra járó autók valami csoda folytán, nem mentek rá egyik darabjára sem.  Mire odaértem az autóval legalább hét nyolc autó ment el a darabok felett, némelyik egyenesen hajtott a kereszteződésből arra, némelyik kanyarodott, de mindegyik a kerek közé - mellé vette a nyilvánvalóan már nem telefonnak látszó darabokat. Miután megálltam, úgy, hogy ne tudjon már más rámenni egyik darabra sem - forgalmi akadályt képeztem egy rövid időre, - mert kiszálltam és összeszedtem a darabokat. Kis helyszíni várakozás után kiautóztam Pilisvörösvárra, ahol akkorra lett kész egy-egy konyhabútorunkba illő homokfújt üvegablak. Menet közben hívott egy hívő testvér, aki beszélgetni szeretett volna velem és csoda , hogy éppen a környéken lakott? Játszottam még gyerekekkel, vígasztaltam egy elhagyott feleséget, és utat mutattam egy lehetetlen helyzetből valakinek. Mind-mind, mint Isten előre megszervezett programjait tudtam végig csinálni, egyik jött a másik után, és semmi sem volt előre megbeszélve, leszervezve emberileg. Miután este hazaértem nemcsak nekem örült drága feleségem, hanem miközben elmeséltem mennyi minden történt, kicsomagoltuk a szép üvegeket, amelyek végre bekerülhetnek méltó helyükre, a konyhai komód felső szekrényének ajtóiba, és még mindig nem ért véget a nap. Összeraktam a szétesett telefont, és úgy működött, mint aminek sohasem volt semmi baja. Kikerestem néhány telefonszámot a telefonkönyvéből és felhívtam egy hölgyet, akiről gyanítottam, hogy az élete párja annak , aki elvesztette a készüléket. Egykettőre felvette, és már tudott a telefon elvesztéséről, így ő is nagyon megörült, már csak azért is, mert majd százezer forintos csúcstelefonról volt szó. Néhány perc múlva, újabb örvendező ember hívott, akié e mobilkészülék volt, - és nagyon örült, hogy meglett a ketyere, nemcsak az ára miatt, hanem a benne levő adatok voltak fontosak, szinte pótolhatatlanok a számára. Újabb egy óra múlva, már át is vette, mert eljött érte azonnal, és én is gazdagabb lettem a becsületes megtalálónak járó 10 százaléknyi összeggel. Nem csoda hát, hogy minden este van miért hálát adni az aznap történtekért, és boldogan tenni életünk Isten kezébe éjszakára, hogy reggel megébredve se vegyük vissza a saját kezünkbe, hanem Vele járjuk útunk itt a földön. Jézus Krisztus megváltottait az Atya gyermekévé fogadja, és ekként vezeti, igazgatja, ajándékozza, feddi minden napon. Légy hát készen, tudva, hogy ha eljön az utolsó földi teendő, és ha megtettük, amit kellett, akkor Ő vár színről színre, juthatunk örömről örömre, és majd megláthatjuk azt a sokkal több esetet, ahol észre sem vettük, hogy Útkészítőnk volt.

 Szeretettel Takács Feri