2010. június 28. hétfő

Zsolt 23.

1 Dávid zsoltára. Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
2 Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
3 Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
4 Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert
te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.
5 Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet
olajjal, csordultig van poharam.
6 Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR
házában lakom egész életemben.

                           AZ OTTHONUNK

Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam
volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? (Jn 14,2)

"Haza akarok menni" - mondta idős nagynéném könnyek között. Azt
kívántam, bár tudnék csökkenteni fájdalmain. Legutóbb, mikor
meglátogattam, egy egész vacsorát készített a családnak az otthonban,
ahol több mint 50 éve élt. Most egy kórházban látogattuk meg
édesanyámmal. Három év alatt örökre megváltozott körötte a világ. A
férje meghalt, egészsége romlott, és egyetlen gyermeke képtelen volt
gondoskodni róla.
Ahogy távozni készülődtünk, néném szomorúan szólt: Ne! Anyám megölelte,
és így imádkozott: "Jézusunk, köszönjük, hogy itt vagy Elisabeth-tel.
Segíts neki, hogy tudja, te sohasem hagyod el, és egy új otthont
készítesz számára a mennyben." Miközben nagynéném a kijáratig kísért,
úgy éreztem, mintha magára hagynám egy olyan helyzetben, amin nincs
ereje változtatni. Ahogy búcsút intve elfordultunk tőle, anyám
elkezdett sírni. Nem sokkal ezután Elisabeth néni a Megváltóhoz tért,
hogy színről színre lássa őt.
Mindnyájunknak kell, hogy legyen egy otthonunk. Jöhetnek változások,
talán betegség, munkánk vagy családunk elvesztése vagy költözés
formájában. De Krisztus azt ígéri, helyet készít számunkra a mennyben,
ahol örökre vele lakhatunk.

Imádság: Urunk, köszönjük, hogy reménységünk van, mert benned bízunk,
és te szeretettel gondoskodsz rólunk.

 Ámen.