Az alábbi leírás a Siklosi Református Gyülekezet honlapjáról származik (www.siklosref.hu)

Az alábbi cikknek szomorú aktualitása van, a tegnapi bejegyzéshez kapcsolódva hoztam ezt a cikket.

„De én mindig veled leszek, mert Te fogod jobb kezemet.

Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Ha

elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és

örökségem Te maradsz, Istenem, örökké!”

(Zsolt 73, 24.26

MIT VALL EGY REFORMÁTUS A HALÁLRÓL, A HALÁL UTÁNI

ÉLETRŐL? MIÉRT NINCS NÁLUNK "HALOTTI MISE"? MIÉRT NEM

IMÁDKOZIK A REFORMÁTUS EMBER ELHUNYT SZERETTEIÉRT?

Református hitünk szerint, egy ember túlvilági élete - mert van folytatás,

van Élet a halál után -, itt a földi világban eldől. Túlvilági hová kerülésünk

egyetlen döntő feltétele az, hogy volt-e Istennel való élő kapcsolatunk vagy

sem, elfogadtuk-e az Isten által elkészített, neki oly drága kegyelmet: a

megváltást, amelyet Fiának egyszeri és tökéletes áldozata, Jézus Krisztusnak

kereszthalála szerzett számunkra. Ő, azaz Jézus Krisztus, az egyetlen ÚT, az

egyetlen IGAZSÁG és ő maga az ÉLET. Így mi, akik engedetlenségünkben

messzire szakadtuk Teremtő Istenünktől, csakis általa juthatunk el Isten

országába, a mennyországba.

A Biblia tanítása, és így református hitünk szerint tehát, teljesen

értelmetlen az embernek önmagában, jócselekedeteiben bízni és remélni, mert

mi semmit sem tehetünk önmagunk megváltásáért, a szabadulásért, csupán

csak elfogadhatjuk ezt ajándékképpen, a nekünk Fiáért, ingyen kegyelemből

felajánló Istentől. Ahogyan a Biblia tanítja: "Mert úgy szerette Isten a világot,

hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem

örök élete legyen" (János ev. 3, 16.)

Mivel halálon túli jövendőnk már e világban, azaz ebben az életben, eldől,

így, ha földi életünkben ezt nem tettük meg, akkor halálunk után többé már

nincsen lehetőségünk arra, hogy halálon túli sorsunkon változtassunk. A földi

életünk a túlviláginak előszobája. Ezért nem mindegy az, hogy miként élünk,

járunk, cselekszünk, gondolkozunk, döntünk és beszélünk. Mert ezt mondja

Isten: "Elvégzett dolog, hogy az emberek meghaljanak, és utána az ítélet

következik." Nálunk, reformátusoknál ezért nincs, és nem is lesz soha

halottakért bemutatott istentisztelet, és mi ezért nem imádkozunk

halottainkért, mert sorsukon már nem tudunk így változatni. Imádkozunk

azonban az élőkért, mert az élők még megváltozhatnak, és Istenhez fordulva

elnyerhetik életük szabadságát!

MILYEN EGY REFORMÁTUS TEMETÉS?

A református temetés nem az elhunytról szól, még akkor sem, ha igyekszünk

mindent megtenni azért, hogy minden elhunyt embertársunkat méltóképpen

kísérjük utolsó földi útjára.

A református szertartás is istentisztelet, így az az Isten áll a

középpontjában, aki minden vigasztalások Istene. Ő akar megszólalni a Biblia

egy-egy versén keresztül, és Ő akar ezen keresztül az élőkhöz, az itt

maradókhoz beszélni. Mert mindig az itt maradóknak a nehezebb...

A református temetés tehát az élőkhöz, a ravatalt körülállókhoz akar szólni,

azokhoz, akik megtört szívvel állnak elhunyt szerettük földi maradványai

mellett.

Szertartásunk két részből áll. 1. Ravatal mellett: Igei köszöntés - Ének:

(általában) 90. zsoltár = 1-2. - Fohász - Igeolvasás - Rövid Igehirdetés,

amelynek nem a gyászoló család megsirattatása, hanem inkább vigasztalás és

Istenre, mint egyetlen igazi vigasztalóra mutatás a célja - Búcsúztatás, amely

a család kérésére elmaradhat - Az élőkért, különösen a gyászoló családért

elmondott ima, amely hálaadás is az elhunyt életéért - Ének. - Áldás 2. Sírnál:

Fohász - Jézus Krisztusnak, a feltámadott Úrnak szavai (igeolvasás) - Hitünk

és reménységünk megvallása az Apostoli hitvallás szavaival (Hiszekegy) -

Áldás - A betemetés alatt a lelkipásztor éneklésével imádkozik. - Siklóson a

református lelkész, az utolsó koszorú rátételéig, tehát a temetés utolsó

mozzanatáig ott marad, majd elbúcsúzik a gyászoló családtagoktól, meghívja

őket a következő vasárnapi megemlékező istentiszteletre.