Az Hitvallás a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház honlapjáról származik (www. reformata.sk)!

II. Helvét Hitvallás

IX. RÉSZ

Az ember szabad akaratáról és tehetségéről

1. Erre a tételre nézve, mely az egyházban mindig sok villongást okozott, azt tanítjuk, hogy az embernek háromféle helyzetét vagyis állapotát kell tekintetbe venni. Először, hogy milyen volt az ember a bűneset előtt, tudniillik igaz és szabad, aki mind a jóban megmaradhatott, mind a rosszra elhajolhatott; elhajlott pedig a rosszra és mind magát, mind az egész emberi nemzetséget bűnbe és halálba juttatta, amint fentebb mondottuk.

2. Azután tekintetbe kell venni, milyen volt az ember a bűneset után? Bár az ember nem veszítette el az értelmét és nem szűnt meg az akarata, sem éppen kődarabbá vagy fatuskóvá nem változott: ámde azok a tehetségek úgy megváltoztak és elerőtlenedtek az emberben, hogy többé nem képesek arra, amire képesek valának a bűneset előtt. Az értelem ugyanis elhomályosult, az akarat pedig szabadból szolgaivá lett. Mert a bűnnek szolgál, nem akaratlanul, hanem akarva. Mindenesetre akaratnak mondjuk, nem akaratlanságnak.

3. Ami tehát a rosszat, vagy a bűnt illeti: az ember nem Istentől vagy a sátántól kényszerítve, hanem saját akaratából cselekszi a rosszat és ebben a tekintetben teljesen szabad akarata van. Ha pedig gyakran azt veszzük észre, hogy Isten az embert a legrosszabb cselekedetek és tervek végrehajtásában megakadályozza: ezzel Isten az embernek rosszra való szabadságát nem szünteti meg, hanem hatalmával elejét veszi annak, amit az ember máskülönben szabadon határozott el magában. Így József bátyjai is szabadon határozzák el, hogy Józsefet megölik, de ezt nem tehetik meg, mert az Isten tanácsvégzésének másképpen tetszett.

4. Ami meg a jót és az erényeket illeti: az ember értelme önmagától nem helyesen ítél az isteni dolgok felől. Az evangéliomi és apostoli irat ugyanis mindenikőnktől, akik idvezülni akarunk, újjászületést kíván: következésképpen az Ádámtól való első születés semmit sem ér az idvességre nézve. Pál apostol szerint az érzéki ember nem fogadja el, amik az Isten Lelkétől vannak. (1 Kor 2,14) Ugyanő másutt kétségbe vonja, hogy önmagunktól képesek volnánk valami jónak elgondolására. (2 Kor. 3,5) Tudjuk azonban, hogy az akaratnak vezére az értelem, vagyis a belátás; mivel pedig a vezér vak: világos, hová jut az akarat is; tehát a még újjá nem született embernek nincs szabad akarata a jóra és ereje sincs a jónak cselekvésére. Az Úr az evangéliomban így szól: Bizony-bizony mondom nektek: valaki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. (Ján. 8,34) És Pál apostol szerint a testnek törekvése ellenségeskedés Isten ellen, mert az Isten törvényének nem engedelmeskedik, minthogy azt nem is teheti. (Róm. 8,7)

5. Tovább menve azt mondjuk, hogy a bűnbe esett emberben van némi megismerési képesség a földi dolgokra vonatkozólag. Mert Isten az Ő irgalmasságánál fogva meghagyta nála az észt, mely azonban jelentékenyen távol áll attól, amely a bűneset előtt megvolt az emberben. Isten parancsolja, hogy az észt műveljük, egyszersmind ajándékokat és előmenetelt is ad hozzá. És nyilvánvaló dolog, hogy az összes művészeti ágakban sem jutunk semmire az Isten áldása nélkül. Legalább a szentírás minden művészetet Istenre vezet vissza. (2 Móz. 31) Hiszen a művészetek eredetét a pogányok is isteneknek tulajdonították, mint azok feltalálóinak.

6. Végül lássuk, ha vajjon az újjászülötteknek van-e szabad akaratuk és mily határig? Az újjászületés alkalmával a Szentlélek az értelmet megvilágosítja, hogy Istennek titkait és akaratát megértse. Magát az akaratot is nemcsak megváltoztatja a Szentlélek, hanem képességekkel is felruházza avégett, hogy a jót önként akarja és cselekedhesse is. (Róm 8,1) Ha ezt meg nem engedjük, akkor megtagadjuk a keresztyén szabadságot és törvényszerű szolgaságot hozunk be. Ugyde Isten is így szól a próféta által: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem és az ő szívökbe írom be. (Jer. 31,33) Az Úr is azt mondja az evangéliomban: Ha a Fiú megszabadít titeket, bizonnyal szabadok lesztek. (Ján. 8,36) Pál meg ezt mondja: Néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Őbenne, hanem hogy érte szenvedjetek is. (Fil. 1,29) Továbbá: Meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégzi a Jézus Krisztus napjáig; (Fil. 1,6) viszont: Isten az, aki munkálja bennetek mind az akaratot, mind a munkálkodást. (Fil. 2,13)

7. Mindazonáltal azt tanítjuk, hogy itt két dolgot kell figyelembe vennünk; először azt, hogy az újjászülöttek a jónak választásában és tevésében nemcsak szenvedőlegesen, hanem cselekvőleg is viselik magokat. Mert Isten indítja őket, hogy magok tegyék azt, amit tesznek. Helyesen említi meg erre nézve Augustinus, hogy Isten a mi segítőnknek neveztetik. Már pedig csak azon lehet segíteni, aki valami tesz. A manikheusok az embert minden saját cselekvéstől megfosztották és mintegy kődarabnak vagy fatuskónak tartották.

8. Figyelembe veendő másodszor az, hogy az újjászülöttekben bennök marad a gyarlóság. Mivel ugyanis a bűn bennünk lakozik és az újjászülöttekben a test küzd a lélek ellen egész életünk végéig: ennélfogva nem egészen tökéletesen cselekszik az újjászülöttek azt, amit magokban elhatároztak

Igazolja ezt az apostol (Róm. 7 és Gal. 5). E szerint az a mi szabad akaratunk amiatt gyenge, ami az ős Ádámból és a velünk született emberi romlottságból életünk végéig bennünk megmarad. De mivel a testiség erőinek és az ó ember maradványainak nincs annyi hatása, hogy végképpen kioltsák a lélek működését: ezért a hívőket szabadoknak mondjuk, de úgy ám, hogy gyarlóságukat megismerjék és ne kérkedjenek a szabad akarattal. A hívő léleknek ugyanis mindig szeme előtt lebegjen, amit Augustinus az apostol nyomán gyakran hangsúlyoz: Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit kérkedel, mintha nem kaptad volna? (1 Kor. 4,7) Ehhez járul még az, hogy nem mindjárt teljesül, amit magunkban elgondoltunk, mert a dolgok kimenetele Isten kezében van. Ezért kéri Pál apostol az Urat, hogy tegye szerencséssé az ő utazását (Róm. 1,10) Tehát, már csak ebből az okból is erőtelen a szabad akarat.

9. Egyébiránt senki sem tagadja, hogy külső dolgokban mind az újjászülötteknek, mind az újjá nem születetteknek megvan a szabad akaratuk. Mert az embernek más élő lényekkel, (melyeknél nem csekélyebb), közös tulajdonsága az, hogy némely dolgot akar, más dolgot nem akar; nevezetesen, beszélhet és hallgathat, hazulról elmehet vagy otthon maradhat stb. Ámbár itt is mindig Isten hatalmára kell gondolnunk, amely cselekedte, hogy Bálám nem mehetett oda, ahova akart (4 Móz. 24), és Zakariás, midőn a templomból hazatért, nem szólhatott amint akart. (Luk. 1,22)

10. E tárgyra nézve kárhoztatjuk a manikheusokat, akik tagadják azt, hogy a jó emberben szabad akaratából állott elő a gonosz. A pelagianusokat is kárhoztatjuk, akik azt állítják, hogy a gonosz embernek elegendő szabad akarata van arra, hogy a jó parancsolatot teljesítse. Mindkettőjüket megcáfolja a szentírás, amely amazoknak ezt mondja: Teremté Isten az embert igaznak, (1 Móz. 1,27) emezeknek pedig így szól: Ha a Fiú megszabadít titeket, bizonnyal szabadok lesztek. (Ján. 8,36)