Neh 4,1-15.

1 Amikor Szanballat és Tóbijjá, továbbá az arabok, ammóniak és asdódiak
meghallották, hogy Jeruzsálem várfalainak a javítása előrehaladt, és a
réseket kezdik betömni, nagy haragra indultak, 2 és mindnyájan egy
akarattal összeesküdtek, hogy harcot indítanak Jeruzsálem ellen, és
zavart keltenek benne. 3 De mi imádkoztunk Istenünkhöz, és őrséget
állítottunk ellenük védelmül éjjel-nappal. 4 A júdaiak azonban ezt
mondták: Megrokkant a teherhordók ereje, pedig sok a törmelék, és mi
már nem tudjuk építeni a várfalat! 5 Ellenségeink meg ezt mondták: Meg
sem tudják, észre sem veszik, egyszer csak rájuk törünk, legyilkoljuk
őket, és azzal véget vetünk a munkának. 6 A szomszédságban lakó júdaiak
is mindenhonnan eljöttek hozzánk, és tízszer is mondták nekünk:
Térjetek vissza hozzánk! 7 Azért odaállítottam a népet a hely legalsó
részére, a várfal mögé a hézagokba, odaállítottam őket nemzetségenként
fegyveresen, dárdákkal és íjakkal. 8 Majd szemlét tartottam, és eléjük
állva ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és a nép többi
részének: Ne féljetek tőlük! A nagy és félelmes ÚRra gondoljatok, és
harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért
és otthonaitokért!
9 Ellenségeink meghallották, hogy megtudtuk tervüket, és így Isten
meghiúsította azt. Mi pedig mindnyájan visszatértünk a várfalhoz,
mindenki a maga munkájához. 10 Attól a naptól fogva legényeimnek csak a
fele végezte a munkát, a másik fele dárdával, pajzzsal, íjjal és
páncéllal volt fölfegyverkezve. A vezetők pedig ügyeltek Júda egész
népére. 11 A várfal építői, a teherhordók és a rakodók egyik kezükkel a
munkát végezték, a másikkal pedig a kopját tartották. 12 Mindegyik
építőnek a derekára volt kötve a kardja, úgy építettek. A kürtös pedig
mellettem volt. 13 Akkor ezt mondtam az előkelőknek, az elöljáróknak és
a nép többi részének: A munka sok, és nagy területen folyik, és mi a
várfalon elszéledve, messze vagyunk egymástól. 14 Ezért bárhol vagytok,
ha a kürt hangját halljátok, gyűljetek ide hozzánk. Istenünk harcol
értünk! 15 Így végeztük a munkát, miközben az emberek fele dárdával
volt fölfegyverkezve, hajnalhasadástól a csillagok feljöttéig.

                         IMÁDSÁG ÉS TETT

Imádkoztunk Istenünkhöz, és őrséget állítottunk ellenük védelmül
éjjel-nappal. (Neh 4,3)

Nehémiás és emberei óriási dologra vállalkoztak: Jeruzsálem régóta
figyelmen kívül hagyott, rossz állapotban lévő falait akarták újra
felépíteni. Lelkesen kezdtek a munkához, ahogy a Biblia írja: "teljes
szívükből". A munka bosszantotta az ellenséget, meg akarták támadni a
zsidókat. Isten emberei, mielőtt félni és kétségeskedni kezdtek volna,
két dolgot tettek: imádkoztak és őrt állítottak. Nem csak imádkoztak,
és nem csak őrt állítottak. Ezt a két tevékenységet összekötötték, s ez
az, ami megragadta figyelmemet.
Sokszor elbizonytalanodom, mert úgy érzem, Isten nem hallgatja meg
imámat. Lehet, hogy én nem tettem meg a magam részét? Nagyszerű dolog
azért imádkozni, hogy lefogyjak, hogy állást kapjak, vagy közelebb
kerüljek Istenhez, de jogos-e ezeket elvárni, ha közben nem tornázom,
nem küldöm el az önéletrajzomat a pályázatokra, vagy nem szakítok időt
Istenre?
Milyen vágy, vagy milyen kihívás foglalkoztatja ma a szívemet? Az ima
mellett Isten milyen tettet vár el tőlem ebben a helyzetben? A Neh 4
arról szól, hogy Isten emberei felfedezték, az ima és a cselekvés hozza
meg a várt eredményt.

Imádság: Urunk, köszönjük, hogy válaszolsz az imáinkra. Kérünk, mutasd
meg, milyen életünket formáló lépéseket tudunk megtenni.

Ámen.