I

 malista

Mózesnek, az Isten emberének imádsága
Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Térj vissza Uram! Meddig késel? És könyörülj a te szolgáidon. Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vigadjunk minden mi időnkben. Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendőkhöz képest, amelyekben gonoszt láttunk. Láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain. És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mirajtunk, és a mi kezünk munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!
(Zsolt 90, 12-17)

“Taníts minket…”. A megtérő ember észreveszi, hogy van tanulnivalója. Amíg meg nem térünk, elég nekünk a saját bölcsességünk; addig úgy beszélünk, mintha mi lennénk az idő gazdái – mint akiknek még van elég hátra. Aki Isten kegyelméből meghallja a megtérésre hívó szót, meglátja, hogy ez nem így van. Rossz volt az eddigi matematikám és időszámításom. Eddig úgy számoltam, hogy van még elég időm. És mivel van elég, halogathatom a megtérést. Aki a megtérést halogatja, az voltaképpen az Istent vádolja késlekedéssel. Jézus egyik példázatában az úr elutazása előtt a gonosz szolgára bízza a háztartást. A szolga elkezd dorbézolni, részegeskedni, és azt mondja: “halogatja még az én uram a visszajövetelt”. De valójában ő maga halogatja a megtérést. Mi rontja meg a számításainkat? A bűn. Nem igaz, hogy nem tudunk számolni – egyszerűen nem akarunk Isten szerint számolni. De aki meghallja Isten szavát, azt mondja: “taníts engem, Uram, mert teljességgel rosszul számolok nélküled – taníts számolni azzal, ami eltelt; taníts elszámolni a napjaimmal!”. Az internetes hálón kaptam egyszer egy írást; így kezdődött: “Elveszítettem egy napot – semmisnek nyilvánítom. Elvesztegettem egy hónapot az életemből – semmisnek nyilvánítom. Aki megtalálja, úgyse tud vele mit kezdeni”. Hogyan számolok el az időmmel, eddigi napjaimmal? Vajon az Isten matematikája szerint? Vagy pedig a halogató gondolkozással: “ej, ráérek arra még”? Ha nem Isten szerint töltöttem el, hanem ellötyögtem, elücsörögtem – vagy a kocsmában, vagy máshol – az időmet, gondolom-e: “ó, van még elég napom”? Aki meghallja az Isten szavát, azt mondja: “taníts, Uram, mert ha nem, olyan leszek, mint a tanulatlan tulok” (más szóval ökör). Miért tanítson az Isten? Hogy bölcs szívhez jussak. És mi ez a tanulás? Mikor tanulok helyesen? Akkor, amikor a legtávolabbi pont, amelyikhez elmegyek, a mai nap. És nem a holnap. Amikor nem iszom előre a medve bőrére; amikor nem mondom, hogy a holnap az enyém, mert nem az enyém. Isten igéje azt mondja, hogy egyedül a mai nap a miénk. “Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket”. A holnap nem az enyém, nem a miénk. Tervezgethetünk; de Jakab apostol azt mondja, hogy minden tervezés bolondság, ha nem teszem hozzá: “ha Isten is úgy akarja és élünk”.