A tanulmány a Kárpátaljai Református Egyházkerület honlapjáról származik (www.reformatus.com.ua)

folytatás...

Radvánszky Ferenc

A Passió korabeli összefüggései

A keresztrefeszítés
Déltájban Pilátus elindít egy katonai egységet (centúrió, vagy cohors), hogy három keresztrefeszítést hajtsanak végre. A kivégzés helye a Golgota (koponyák) hegye, a várostól ésszak-nyugatra. A keresztek tartóoszlopai még korábbról ottmaradtak, de a harántfákat a kivégzetteknek maguknak kell vinni. Régi szokás szerint, Jeruzsálemi asszonyok egy bódító szerekkel kevert korsó bort, adnak az elitéltnek (Sanh. 43), hogy a kivégzést ez által tegyék könnyebbé. Félhivatásos siratóasszonyok követik a kivégzetteket, kik hagyományos siratóénekeket és rigmusokat recitálnak. De „Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok” (Lk 23,28). Mert ők Barabást választották és magukra és gyerekeikre vették Jézus ártatlanul kiontott vérének bűnét és bűntetését. Isten pedig szavukon fogja őket.
A vesztőhelyen Jézusnak bódító italat kínálnak fel. Jézus elutasítja (Mk 15,23), ami a további koncentrált feladatát mutatja. A három elitéltet keresztre feszítik. Jézus van középen. Hosszú fájdalmas órákra lehet számítani a megfeszítettek haláláig. A keresztrefeszítést, rokonokból, barátokból, ellenségekből és kíváncsiskodókból álló csoport nézi végig. A sanhedryn vezetői tanúként vannak jelen (Mk 15,31). Itt Kajafásnak papi teendői vannak: amennyiben visszavonja Jézus, mint vallási perben elítélt személy a tanítását, Kajafás feloldozza és boldog halállal halhat meg (Sanh. 81).
A tanításai visszavonása helyett Jézus elkezd imádkozni a kereszrefeszítőkért: „Atyám bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekesznek” (Lk 23,34). Azt a Kajafást ajánlja Atyja kegyelmébe, aki Őt keresztre küldte. Kajafás, ki jól ismerte a Szentírás hivatalos magyarázó irányait, jól tudta, hogy ez az Ésa 53,12 –ből eredeztetett imádság, az áldozat bűnösökért való közbenjárására vonatkozik. A nép válasza, az értő klérussal együtt az elhalgattató hangos gúny (Lk 23,29kk). Az egyik Jézussal megfeszített lator hangvétele, telejesen az ellentéte a kereszt alatti gyalázásnak: Istent megszóllító formulával szól Jézushoz („Emlékezz meg rólam”). Jézus Isteni tekintéllyes válaszol: „még ma velem leszel a paradicsomban”. Az Ég és Föld, az idő és a tér, az élet és a halál feletti Úr mindenhatóságával felelt itt Jézus. Istenségét kinyilatkoztatta.
De a kereszt alatt áll Jézus néhány női követője, Mária, Jézus anyja és János apostol is (Mk 15,40; Jn 19,25). Mária, Jézus kivégzésénél való megjelenésével egy renkívül kiszolgáltatott helyzetbe került. Ui. megvallotta az „Átkozott gyülekezet” –hez való tartozását, ami elszakadást jelentett népétől és családjától és teljes otthontalanságot az ókori Palesztínában (itt valószínű már nem él József, Mária férje és Jakab, Jézus testvére és a többi testvér, még távoltartották magukat Jézustól). A kivégzettek még utolsó szavaikkal végrendelkezhettek. Ezt az alkalmat kihasználva Jézus, a kiszolgáltatott anyját, a zsidó családjog hivatalos formanyelvén, János gondjaira bízza (Jn 19,26k).
13,30 –kor megkezdődik a templomban a hivatalos páskaliturgia, az előkészületekkel, a tisztítási szertartásokkal és a páskabárányok rituális levágásával, ami egésszen a szombat megkezdéséig (18 óra) tart. A főpapok elmennek a kivégzés helyéről a páska előkészületeit intézni. Csak egy kissebb kör (bámészkodók, valamint néhány asszony és barát) és a világtörténelem legfontosabb eseménye közben, az unatkozásukat kockajátékkal és használt ruhákon való osztozkodással elűző katonák maradnak Jézus keresztje alatt. Mindeközben, a városban, a templomban, a számtalan páskabárányt levágják és ráhintik az engesztelő vért az oltárra. Közben a kürtök rendzeresen jelzik az imádkozás óráit és a várost az esti imádságra hívják. A léviták éneklik a hallélzsoltárt: „A kő, amit az építők megvetettek szegeletkő lett” (Zsolt 118,22). Hírdetik, hogy Isten a vérrel kötött szerződésben engesztelést és békességet szerzett a népe számára. Közben Jézus, a nagy Áldozat vérzik és imádkozza a 22. zsoltárt: Három órakkor Jézus hangosan felkiáltott: „Elói, elói, lámá sabaktáni!” - ami ezt jelenti: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34) (a korabeli zsidó szerzők szokását követik itt az evangelisták, hogy az ismert szöveg kezdetét idézik és a további reintegratiot az olvasónak kell megoldani). Ennek a zsoltárnak a zsidó Messiásteológia Messiásváradalmában fontos szerepe van. A zsoltárt hallva retten mega maradék zsidó hallgatóság, hogy nem egy szakadár prédikátor meghátrálását hallják, hanem a Messiási kijelentés tanui lehetnek. Az Írástudó teológia számára ez a legborzalmasabb istenkáromlás, hogy az elkárhozó bűnös, az átok fáján a Messiásra vonatkozó, eschatologikus zsoltárt imádkozza. Noha itt istenkáromlásnak érzékelhető jelenséggel találkoztak, de a hallgatóság, a szenvedő Jézust figyelve és hallgatva, már nagy változáson ment keresztül: nem szaggatja meg a ruháját senki, amivel elutasítják az istenkáromlást. Nem minősítik Istenkáromlásnak a Messiási önkijelentést. De a hallgatóság zavarát mutatja, hogy megpróbálják a zsoltár értelmét már az első szavaktól félremagyarázni (Mk 15,35). El akarják hallgattatni a lelkiismeretet vádló Messiási bizonyságtételt, ezért bódítószerekkel kevert, eredetileg hűsítőitalnak szánt ecetet adnak Jézusnak inni (Mk 15,36) . A 22. Zsotár után, Jézus az imára hívó harsonák hangjára, a városban imádkozókkal együtt az esti imát imádkozza. Jézus azonban abban a formában imádkozza ezt az imádságot, ahogy azt gyerekként megtanulta: „Abba, kezedbe ajánlom lelkemet”. Az anyja nem messze áll. Hallhatja az imát, amit még ő tanítot meg a most haldokló fiával. Majd a Megfeszített a haldoklók esti imádságába kezd. Mely egyszeri és megismételhetetlen értelmet kapott Jézus szájából: „(Eképpen) elvégeztetett...” (Jn 19,30). Jézus életműve, a halálával beteljesedett. „És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.” (Jn 19,30). Ekkor kezdődött meg a városban a páskavacsora, amikor az áldozati bárányt mindenki magához vette.
A katonák jöttek, hogy megtörjék Jézus lábszárait, hogy így siettessék a hálálát (minden légzésnél felemelkedik a keresztrefeszített test, de ha a lábszárak megtöretnek, a fájdalom miatt nem emelkedhet fel és a fulladásos halál gyorsan beáll). De ekkorára Jézus már halott volt. A páskabáránynak nem töretik meg a csontja (Jn 19,36).
Jézust nem a gonosztevők temetőjébe tették, hanem egy díszsírba helyezték. Ez arra enged következtetni, hogy Pilátusnak és néhány Jézust elítélő bírónak nem volt nyugodt a lelkiismerete. Jézus sírját külön őriztették (Mt 27,66 kk).

Az üres sír
A szombat nyugalma utáni nap, az asszonyok és tanítványok Jézus sírját üressen találták. Az üress sír tényét senki nem vonta kétségbe. Próbálták a főpapok racionalizálni (ellopták a tanítványok), de a világtörténelemben megkerülhetetlen és mindennek egyedüli értelmet ad a feltámadás csodája.

Itt abba kell hagyni a passió emberi motivációit bemutató tanulmányt. Mert innen másr nincs emberi motiváció, csak Jézus feltámadása, mint a megmagyarázhatatlan Isteni csoda; valamint már nem szenvedés (passio), hanem dicsőség Jézus része. Ezt a dicsőséget fogjuk majd valamennyien megtapasztalni Jézus visszajövetelénél.