A cikk a Kárpátaljai Reformátu Egyházkerület honlapjáról van (www.reformatus.com.ua), több részletben adom közzé, szerintem nagyon érdekes Jézus Krisztus szenvedéstörténetéről!

Radvánszky Ferenc

A Passió korabeli összefüggései

Az alábbi, mindössze (a motivációi fontosság szempontjából) szelektált mozzanatok felvillantására vállalkozó tanulmány célja: 1) rendszerezett és az emberi mozgatókat láttató képet mutatni Jézus szenvedéstörténetéről; 2) a hatást gyakorolni kívánt mult egyedül lehetséges jelen szemüvegén keresztüli szemlélet számára, a szevedéstörténet szereplőinek gazdag motívációs jelenségei közül, gazdagabb szelektálási és párhuzamalkotási lehetőset biztosítani.
A tanulmány, a megörökített történeti fázisokat és ezekben az emberi motívációkat követve, négy egységből áll: 1) Elfogatás; 2) Vallási per; 2) Politikai per; 3) Keresztrefeszítés; 4) Üres sír.

Elfogatás A zsidók egyik legszentebb ünnepe, az Egyiptomból való szabadulásra emlékező páska következett. Jézus csütörtökön és nem a zsidó páskahagyományokhoz híven a péntek este kezdetét vevő szombat napján ünnepli az páskavacsorát (úrvacsorát) a tanítványaival. Az idői különbség különbség okát, a Jézus úrvacsorájából hiányzó páskabárány mutatja (a szinoptikus evangéliumok és Pál beszámolója az utolsó vacsoráról nem beszél páskabárányról, élelemkét csak kovásztalan kenyér, keserű füvek és bor van említve). Ez a hiány, egy másfajta páskavacsora kategóriára vonatkozik: az idegenek és eretnekek páskájára (zsidó eretnektörvény, 123§). Az idegeneknek és az eretnekeknek nem volt lehetőségük a páska ünnepét a páskabárány elfogyasztásával megünnepelni, csak kovásztalan kenyeret és keserű füveket ehettek, a hivatalos ünnep előtti nap estéjén (csütörtökön) páska gyanánt. A csütörtöki időpont lehetetlenné is tette a páskabárány elfogyasztását, ui. a templomi rituálé, a páskabárányok levágásával pénteken kezdődött meg. Stauffer rámutat, hogy Jézus és tanítványai, a hivatalos zsidóságból kiszakadt csoportnak számítottak és Jézus egy elfogatóparanccsal üldözött szakadár prédikátor volt. Tehát a zsidó értelmezés szerint, a számukra, csak a csütörtökön és a páskabárány nélkül ünnepelt páskaünnepségre volt lehetőség. De Jézus, a pogányok és kitaszítottak páskájának felvállalásával, közösségét fejezi ki a pogányokkal és a kitaszítottakkal. Majd másnap, a hivatalos zsidó páskaünnepségen, Ő maga lesz az igazi áldozati páskabárány, mellyel a zsidók számára és a közülük kiinduló üdvöséget ajánlja fel. Így a pogányoknak és a zsidóknak, tehát az egész világnak szól az áldozat általi kegyelem meghírdetése.
Ezen a zsidóként, a pogányokkal és a kitaszítottakkal közösséget vállaló csütörtök estén nemzetiség, társadalom és motiváltság tekintetében rendkívül tarka és ellentétes társaság vonul fel a Kidron völgyén, megszállva és körülzárva az Olajfák hegyét, kik normális körülmények közt soha, csak most, Jézus elfogása célja miatt alkottak egy közösséget. A felvonulás, a terepet körülvevő és szélesen megszálló mozgási stratégiája arra mutat, hogy lesből ellentámadásra kész ellenállásra, egyfajta gerilla harcra számítanak. Ez a stratégia, a Nagy Heródes uralkodásának kezdetétől, a galileai gerillavezérek elleni harcban alakult ki. Az elfogó csoport összetétele: 1) római megszállók: a jeruzsálemi helyőrség parancsnoka, egy katonai egység (cohors) (Jn 18,3.12); 2) zsidó fegyveresek: templomőrség tisztjei, kik a rómaiak parancsnoksága alá is tartoznak (Lk 22,52); a lévita őrség, kik a vallási vezetők felügyelete alá tartoztak (Jn 18,3); háziszolgák, kik a főpapoknál szogálnak (Mk 14,43; Jn 18,10); 3) főpapok és vének (senatorok), kiknek itt a szerepük a tanuskodás és az adott helyzetben felvetődő vallásügyi törvények kérdéseiben való tanácsadás (Lk 22,52). Többször találunk világos utalást a hivatalos fegyverek (kard, dárda, íj, pajzs stb.) mellett a botokra, a szigorún a főpapokkal kapcsolatban lévő zsidó részleg kezében (lásd a jelölt Ígéket). A zsidó törvények szerint, a katonai fegyvereket lehetett szombaton is viselni (un. „Dekoratív viselet” –nek számíottak – Sabbat parancsolatok 6,4), de a botok, pálcák, bunkók, nem dekoratív fegyvereknek minősülnek (écím) és ezért nem viselhetők szombaton (Sabb. 9,5). Ez a botokra utalás is mutatja, hogy Jézus elfogatása a nem hivatalos, péntek este kezdődő páska idejében volt.
Minden teljesen másként történt, mint amire az elfogásra felvonult csoport számított: Jézus nem rejtőzött el, a szokott helyén tartózkodott (Jn 18,2); tanítványait sem használta fel a védekezésben (Jn 18, 4). De a megbeszélt „liturgiát” még lejátszák az elfogók: Júdás Jézushoz lép, „Rabbi” –nak szóllítja és mutatja (megcsókolja a fejét, ami a Rabbiknak járó tisztelet kimutatása) (Lk 22,48). De nem modja a kötelező „békesség” (salom) köszöntését. Jézus tanítványai ekkor egy apokaliptikus háborút akarnak provokálni. Van két kardjuk (Lk 22, 38), mely nevetséges íly nagy felvonulással szemben, de ha Jézus valóban a Messiás, akkor most, az elfogásánál minden angyal és ördög riadókészültségben van és a pattanásig feszült a levegőben elég egy szikra, hogy az apokaliptikus harc kirobbanjon. Péter odavág, mintegy jelt adva a levegőbeli hatalmasságoknak, a világ utolsó nagy küzdelmére, de Jézus visszatéteti vele a kardot (Mt 26,52). Ezzel a cselekedetével Jézus visszautasítja a politikai Messiás és a militáns apokaliptika szerepét. Az ezredes Jézust megkötözteti és a menet Jézussal együtt elindul (Jn 18,2). A tanítványok elmenekülnek (Mk 14,50).
Az elfogásról szóló hírek, legalább három szemtanútól származhatnak: Péter, Márk (egy fiú, aki otthagyta az ingét, talán Márk evangelista volt - Mk 14, 53) és János.