Mt 6,25-34.

Jézus szavai: 25 "Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy
mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok.
Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? 26 Nézzétek
meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak,
és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek
náluk? 27 Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét
csak egy arasznyival is? 28 Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek
meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem
fonnak, 29 de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem
öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. 30 Ha pedig a mező
füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az
Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?" 31 "Ne aggódjatok
tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit
öltsünk magunkra? 32 Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei
Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. 33 De keressétek
először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak
nektek. 34 Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik
magáért: elég minden napnak a maga baja."

                         JÉGBEZÁRT VILÁG

Nézzétek az égi madarakat, Atyátok eltartja őket. (Mt 6,26)

Mintha egy jégbezárt világban élnénk, egymástól elszigetelten,
elzártan, fáradtan, magányosan. Embertársainkhoz nincs, vagy már csak
alig van szavunk, nem beszélünk, hallgatunk. Magunkba folytjuk
gondjainkat, vegetálunk, siratjuk múltunk, jelenünk, félünk, s
önmagunktól kérdezzük aggódva, vajon mit hoz a holnap. Ma engem is
lehangol minden, még az eső is. A felhők bánatos szeméből könnyekként
csordulnak a cseppek az ablaküvegen, és ez még fokozza váratlanul rám
nehezedett szomorúságomat, és keserű bánattal önti el lelkemet.
De egy szemvillanás alatt megváltozik a hangulatom, és mosoly költözik
az arcomra, mert látom, hogy a házunk előtti füves részen, a szitáló
esőben, a kicsi madarak milyen vidáman és gondtalanul csipegetik az
elszóródott magvakat. Boldogok, mert, ha nem is tudják, de ösztöneikkel
érzik, hogy nincs miért aggódniuk, hiszen a Teremtő gondot visel rájuk,
ellátja őket enni, innivalóval, fészkeiknek nyugalmas, védett helyet
biztosít, és fiókáikra is odaadóan figyel.
Az eső lassan eláll, tisztul az ég és a felhők lomha mozgással
tovaúsznak, átadják helyüket a sugarait bontogató, éltető Napnak. Isten
érintését érzem vállamon. Ez a láthatatlan, megfoghatatlan kéz oszlatja
el vissza-visszatérő kétségeimet és ad új reményt a szívemnek...

Imádság: Istenünk, köszönjük minden napra elégséges gondoskodó
kegyelmedet, jóságodat és szeretetedet.

 Ámen.