A tanulmányok a Kárpátaljai Református Egyházkerület honlapjáról származik (www.reformatus.com.ua)!

A kálvinizmus

Az öt sola latin nyelvű keresztény tanítások, hitmegfogalmazások, amelyek a reformáció korában hoztak létre. Az öt sola a következő:

Sola gratia (Kizárólag kegyelemből)
Sola fide (Kizárólag hit által)
Sola scriptura (Kizárólag a Szentírás szerint)
Solus Christus (Kizárólag Krisztus által)
Soli Deo Gloria (Kizárólag Istené a dicsőség)

_____________________________________________________________

Kálvin János (Jean Caulvin, 1509-1564) 1535-ben Svájc francia részén, Baselban írta világhírű művét A keresztyén vallás rendszere címmel, amely őt az egész francia reformáció fejévé tette. Életében a latin szöveg 14, a francia szöveg 10 kiadást ért meg. (Magyarra fordította Szenci Molnár Albert, Hanau, 1624.) 1541-től a genfi városi tanács felkérésére a város egyházi életének vezetője lett. Az általa készített egyházi rendszabályzat Genf „egyházi alkotmánya” lett. Felállították a konzisztóriumot (egyháztanács) felerészben egyházi, felerészben világi tagokból. Ez gyakorolta az egyházi hatalmat és közvetlen befolyása volt a város világi igazgatására is. Kálvin betiltotta a hivalkodó, fényűző életmódot, a táncmulatságokat, a szerencsejátékokat, bezáratta a színházakat és a kocsmákat. Még az öltözködés és az étkezés szabályait is meghatározta. Ezek megszegéséért szigorú büntetéseket helyezett kilátásba. Ugyanakkor Kálvin kezdeményezésére 3 fakultással 1559-ben megnyitották a genfi Akadémiát, amely tevékenyen hozzájárult a kálvinista teológia tanításához. Genf az irodalmi élet központja lett, ahol egyszerre 30 könyvnyomda működött.

Kálvin fő tanítása a predesztináció, az eleve elrendelés elve. Még az üzleti siker is az eljövendő megváltás jele. Az ember köteles erkölcsös és tevékeny életet élni. Kálvin a reformáció új irányzatát vitte sikerre Genfben, amelynek alapján a református egyházak világszerte ma is működnek. Rendszerét és a református egyházat kálvinizmus néven is szokás emlegetni. Egyetlen más protestáns egyház sem gyakorolt ennél mélyebb és tartósabb hatást a nyugati világra.

Kálvin tanai

Dr. Békefy Lajos (szerk.)
Barbara Schenck

KÁLVIN TEOLÓGIÁJÁNAK ALAPHANGJAI
21. SZÁZADI VÉLEMÉNYEK (I.)

Németországi református testvéreink honlapján, a www.reformiert-info.de címen, Barbara Schenck tollából érdekes összeállítás jelent meg, melyben 21. századi teológusok/teológusnők szemüvegén keresztül tekinthetünk vissza reformátorunkra. Az összeállítás érdekessége, hogy tovább tölthető, akinek lényegesen új, más vagy eltérő véleménye van, az hozzáfogalmazhat ehhez a szemelvény-gyűjteményhez. Most a legfontosabb és lényegi vonásokat kereső megfogalmazásokat idézzük és mutatjuk be Olvasóinknak. Az idézetek mellett feltüntetjük a szerzők nevét, illetve a forrást, és ha van, az internetes megközelíthetőséget is.

ISTENISMERET ÉS EMBERSÉG
„A Jeremiás 22,16-ban az izraeli király működéséről a következőt olvassuk: ’Igazságosan ítélte a szegényt és a nyomorultat, azért jó volt dolga. Nem ez-e az igaz ismeret felőlem? – ezt mondja az Úr’. A genfi reformátor, Kálvin János ennek a résznek a magyarázatában ezt írja: ’Ubi cognoscitur Deus, etiam colitur humanitas’ (CR 38, 388) - azaz: ’Ahol megismerik Istent, ott ápolják az emberséget is’. Ebben a mondatban Kálvin teológiájának a summáját láthatjuk”. (Eberhard Busch, Gotteserkenntnis und Menschlichkeit. Einsichten in die Theologie Johannes Calvins [=Istenismeret és emberség. Betekintés Kálvin János teológiájába], Zürich, 2. kiadás, 2006, 9)

ISTEN ÉS EMBER SZIMFÓNIÁJA
„Az az ember, aki – Kálvin illusztrációja szerint, amit a bölcsesség páli iróniájához tett hozzá az 1Kor 1,20 alapján – Krisztus bölcsessége nélkül Isten megismeréséhez csak annyit konyít, mint szamár a szimfóniához, s bűnével csak az angyaléneket tudja megzavarni, egyedül Isten üdvtette által hangolható fel annyira, hogy muzikálissá váljék. Kálvin szerint ugyanis már a teremtési rend maga olyan, mint a gyönyörűen megkomponált szimfónia. A teremtés krisztológiai közvetítése, azaz Krisztus jelenléte a teremtés nagy művénél az, ami lehetővé teszi a menny és a föld harmóniáját, ami pedig már a megbékéltetés hatalmas művének is a végcélja. Kálvin gyakran fordítja figyelmünket arra az összhangra, aminek a teremtmények között is meg kell mutatkoznia. Ez az Isten iránti engedelmességből születő angyali együtténeklése minden teremtménynek, ez az egyház különböző hangokból együttzengő melódiája, az angyalok és emberek szimfóniája. A teremtményeknek ez a koncertje, ami az Isten iránti engedelmességben formálódik és Isten magasztalására hangolódik rá, az Isten és a teremtett világ szimfóniáját koronázza meg. Így tehát Kálvin felfogása szerint Isten hívása, aki ehhez a híváshoz hűséges marad és nem vonja vissza azt, a Lélek kiáradásával együttesen zendül fel és egyesül a nem ingadozó hit dalával, s így alkotja meg a legfelségesebb szimfóniát.” (Eva-Maria Faber, Symphonie von Gott und Mensch. Die responsorische Struktur von Vermittlung in der Theologie Johannes Calvins [=Isten és ember szimfóniája. A reszponzórikus, válaszolgatós szerkezetű közvetítés Kálvin János teológiájában], Neukirchen-Vluyn, 1999, 466kk).

ISTEN TULAJDONAI VAGYUNK „Kálvint olvasni ezt jelenti: úgy közelíteni meg őt, ahogyan ő maga szeretné értelmeztetni önmagát – azaz biblikusan gondolkodó teológusként azzal a figyelmességgel, amivel mindig is ügyelt az emberek élethelyzetére. Szövegeinek igen gazdag rajzolatában újra és újra visszatér ez az alapvető gondolat: „Nem önmagunké, hanem Istenéi vagyunk” (Inst III. 7,1). Ez a páli értelmű alapmondat mindkettőt szem előtt tartja: egyrészt az ember kiválasztását Isten jósága alapján, másrészt az ember igénybevételét, meghívását arra az életre, ami Isten parancsához igazodik. Az, hogy mind életünkben, mind halálukban Istenéi vagyunk, Kálvin számára egészen konkrétan azt jelenti, hogy közösségben élünk Jézus Krisztussal és másokkal együtt az Ő gyülekezetéhez tartozunk”. (Matthias Freudenberg, Georg Plasger (kiad.), Calvin-Lesebuch [=Kálvin-olvasókönyv], Neukirchen-Vluyn 2008, 5)

A GYÜLEKEZETÉRT ELKÖTELEZETTEN
„Az a teológia, mint például a Kálviné, amelyik igazi profilját az üldözések idején alakította ki, ami arra hívott fel, hogy éles különbséget tegyünk az igazság és a hazugság között, és tudatában van az általa megkívánt vallástétel árának és értékének, s vállalja, hogy a kezdődő ellenreformáció idején is fenntartja az új hitért vívott intellektuális harcot a római katolikus egyházzal szemben, s közben az elkerülhetetlen egyházi szakadástól úgy szenved, mint a házassági elválás kárvallottai: nos, az ilyen teológia nem tagadhatja le időhöz és korhoz kötött jellegét. És miközben ez a teológia az éles érvek jó használata révén tudott fennmaradni, közben érezni lehetett rajta az aggódást is a gyülekezetek integrációjáért, amiért felelősnek érezte magát”. (Christian Link, Jesus Christus an die erste Stelle unseres Denkens und Handelns stellen [Jézus Krisztust helyezni gondolkodásunk és cselekedeteink első helyére]).



A MEGSZENTELŐDÉS VEZÉRFOGALMA KÁLVIN ETIKÁJÁBAN
„Ha van Kálvin teológiájának valamilyen vezér-, vagy alapfogalma, tengelye, amit megnevezhetünk, ami – ahogyan Wittenbergben Luther számára a megigazulás volt ez -, minden gondolatát és témáját alapvetően meghatározta, akkor az a sokféleképpen kibontott megszentelődés gondolata és gyakorlata. A keresztyén élet – így lehetne talán a legtalálóbban ezt az új hangsúlyt leírni –, nem azzal jut célba, hogy az új igazságosságról alkotunk fogalmat magunknak, hanem azzal, hogy először is ennek az igazságosságnak a hatékonyságát bizonyítjuk be a társadalmi konfliktushelyzetekben. Barth Károly úgy vélte, azzal, ahogyan Kálvin döntő módon a világ problémáihoz nyúlt, a reformációt nem Luther, hanem a genfi reformátor tette világalakító és történelemformáló erővé. „Kálvin új keresztyén szociológia megalkotója volt, ami úgy alakult, hogy másfajta társadalomformáló elvekkel együtt, melyek főként a reneszánszból maradtak fenn az újkorban, eredményesen ötvöződött, sőt elősegítette ennek létrejöttét és döntő módon vitte a megvalósulás felé.” (Christian Link, Calvin zwischen Humanismus und Jüngerschaft [Kálvin a humanizmus és a tanítványság között]).


ÉLETÜNK VÉGÉIG TANULUNK
„Genfi Kátéjában ezt a kérdést teszi fel Kálvin: „Elég az a keresztyén ember számára, ha a lelkész egyszer oktatásban részesíti, vagy állandóan, egész életén át kell továbbhaladnia?” Kálvin válasza ez: „Kevés, hogy elkezdjük a tanulást, ha nem maradunk kitartóak. Hiszen mindvégig, egészen pontosan vég nélkül Krisztus tanítványának kell maradnunk. Ő ezt a tanítói-nevelői hivatalt azért adta át az egyház szolgáinak, hogy ők tanítsanak Őhelyette és az Ő nevében” (380. szakasz).

Ez nyilvánvalóan mutatja, hogy Kálvin egész életén át tanulmányozta az Írásokat, elmélyedt a Szentírásban, és pontosan a tant tartotta nélkülözhetetlen jellegzetességnek, s amint más helyen megjegyzi, ez az egyház egyesítő köteléke. Egész tevékenysége során Kálvin a tanulást és a tanítást tekintette egyik legfontosabb feladatának”. (Georg Plasger, Johannes Calvins Theologie – [Kálvin János teológiája] Bevezetés, Göttingen 2008, 5)

A VALLÁSSZABADSÁG TEOLÓGIAI ALAPVETÉSE
„Ha egyáltalán találhatunk valamilyen kulcsfogalmat vagy közös nevezőt Kálvin teológiájához, akkor az nyilvánvalóan nem Isten szuverénitásának a józan hangsúlyozása lesz vagy éppen a predestináció tana – amint azt korábban és néha még ma is annak tartják, hanem valami egészen más, működő dolog. Nevezetesen a megszentelődés, a keresztyén élet gyakorlati működése és az igaz istentisztelet megtartása. Akik ezen részt vesznek, azokat komolyan veszi Isten is. A későbbi kálvinisták joggal látták úgy, hogy az általuk kiművelt vallásszabadságnak ez az igazi alapvetése…”. (Dietrich Ritschl, Der Beitrag des Calvinismus für die Entwicklung des Menschenrechtsgedankens in Europa und Nordamerika [A kálvinizmus hozzájárulása az emberi jogok gondolatának fejlődéséhez Európában és Észak-Amerikában] (1979), in: D.R.: Konzepte. Ökumene, Medizin, Ethik. Gesammelte Aufsätze, München 1986, 311).

HALLJUK MEG AZT, AMIT ISTEN VALÓBAN ÜZEN!
„Kálvinnak az 5Mózes 4,1-2-ről tartott igehirdetéséből vett részlet: „Ma pedig mi az az alapvető cikkely, ami a keresztyénséget nyugtalanítja? Kérjük, hogy valóban Istent halljuk meg, s e tekintetben semmiféle emberi oktatást ne fogadjunk el, ami bármiféle kívánságnak engedne. Hanem azt tartsuk szem előtt, hogy a világ alávesse magát Istennek, a Szentírást megtartsák az emberek, hiszen ez a tökéletesedés tanítása, s arra törekedjünk, hogy az Írás Isten igazságaként egész életünket szabályozza, mégpedig úgy, hogy ahhoz semmit se tegyünk hozzá, s ne is vegyünk el belőle” (CR 26,108kk).

Az erről az ószövetségi textusról tartott prédikációban, illetve az idézett szakaszban valójában Kálvin teológiai gondolkodásának a koncentrátuma jelenik meg. A döntő első renden nem az a kérdés, hogy mi a helyes tanítás vagy tan Istenről, hanem az, hogy Isten saját beszédét megfelelőképpen adjuk-e vissza, s az emberekhez közel visszük-e azt”. (Albrecht Thiel, In der Schule Gottes. Die Ethik Calvins im Spiegel seiner Predigten über das Deuteronomium [Isten iskolájában. Kálvin etikája a Mózes V. könyve alapján mondott prédikációinak tükrében], Neukirchen-Vluyn 1999, 11kk).

A MODERN KÁLVIN
„Abban modern Kálvin, hogy őt az érdekli, mi is viszi közelebb az üzenetet az emberekhez. És az ő válasza erre így hangzik: az üzenet alkotja az emberi egzisztenciának a középpontját és a célját”. (Albrecht Thiel, In der Schule Gottes…[Isten iskolájában…]15)

MINDEN EMBERNEK AZ ÉLŐ ISTENNEL VAN DOLGA ÉLETÉNEK MINDEN PILLANATÁBAN

„…Kálvin teológiájának a központi témája, ami szerintem az egészet egyben tartja, az a meggyőződés, hogy minden emberi élőlénynek élete minden pillanatában az élő Istennel van dolga”. (John H. Leith (1992), Thiel kötetében, In der Schule Gottes, 16).


AZ ÓSZÖVETSÉG ÉS A KERESZTYÉN EGYHÁZ
„Kálviné az érdem, hogy az ószövetségi gondolkodást újra átadta a keresztyén egyháznak. Izrael földi kötődései, s az emberek függősége a Teremtőtől Kálvin teológiájának és egyházi gyakorlatának tartóoszlopa”. (Lukas Vischer, 2007. szeptember 26)

AZ IGE MÉRŐZSINÓRJA
„Kálvin a mai embert arra szólítja fel, hogy találjon vissza ahhoz a mértékhez, és léptékhez, amit Isten adott az embereknek”. (Lukas Vischer, www.calvin09.org/media/pdf/theo/070905_Vischer_Schöpfung_D.pdf)

ISTENTŐL – ISTENHEZ
„Az évek óta tartó kutatás, amelynek célja, hogy megtaláljuk Kálvin teológiájának központi igazságát, még mindig nem fejeződött be. Ennek az alapja lehet az, hogy Kálvin teológiája egyszerűen teológia a javából. Ezzel arra gondolok, hogy Kálvin egész életművében és munkássága minden, még legapróbb részében is egyedül Istenről van szó. Kálvin gondolkodásának összes témája Istentől jön és Istenre irányul, Hozzá tart”. (Herman J. Selderhuis, Gott in der Mitte. Calvins Theologie der Psalmen [Isten a középen - Kálvin zsoltárokról alkotott teológiája], Leipzig 2004, 11kk).


KÁLVIN KÜZDELME A MENNY ÉS A FÖLD PARADOXONJÁVAL
„Kálvinnak szembe kellett néznie azzal, hogy abban a paradoxonban él, ami az isteni Ige és a földi valóság között feszül, ugyanígy Isten rendje és a világi káosz között, a mennyei nyugalom és a belső nyugtalanság között. Továbbá ott húzódik ez Isten irgalmassága és Isten haragja között, nem kevésbé a szabadítás isteni ígérete és a nyomor emberi megtapasztalása között, Isten praesentia realis-a (=valóságos jelenléte) és Isten rejtőzködése között, és a hívő bizalom, meg az égbekiáltó miértek között. Ez a küzdelme Kálvint közelebb viszi Lutherhez mint sok kálvinistához. És ez a küzdelem közel hozza Kálvint a mai emberekhez is…”. (Herman J. Selderhuis, Gott in der Mitte. Calvins Theologe der Psalmen, Leipzig 2004, 278, lásd feljebb!)

A PREDESTINÁCIÓ NEM A LEGJELLEGZETESEBB TÉMA!
„Egyes Kálvin értelmezők úgy gondolják, hogy teológiájának leginkább jellemző témája a predestináció. De ez nem így van. Kálvin például ezt a tant Kátéjában, ami mégis csak teológiai gondolkodásának a foglalata laikusok számára, nem is említi. Az Institutioban is csak alig emeli ki. Meggyőződése volt, hogy ez a tan értékes és fontos ugyan, de a megfelelő összefüggésben kell nézni. Ezt az összefüggést az Institutio utolsó kiadásában találta meg, ahol annak a könyvnek a végére helyezte, amelyikben ezzel a kérdéssel foglalkozik: ’Milyen módon részesülünk Krisztus kegyelmében?’. Ezzel Kálvin azt akarta mondani, hogy ez esetben nem valamiféle filozófiai, spekulatív vagy absztrakt gondolatról van szó, hanem pontosan olyan tanról, ami abban erősít meg minket, hogy Isten szabad kegyelme üdvösségünk örök alapja, s hogy ez a kegyelem – John Newton szavaival szólva – hazakísér minket az úton”. (Christopher Elwood, Calvin für zwischendurch [Kálvin közben-közben], Göttingen 2007, 110kk)

A POLITIKUM LELKISÉGE AVAGY A KÉTELKEDÉS FELSZÁMOLÁSA
„Az érett, kései Kálvinnál a politikum lelkisége…valójában három pont között mozog: először is mindenfajta két-birodalomról szóló tannal szemben veszi fel a vita fonalát. Aztán jön az a felismerés, hogy a politikai egzisztencia az embereket az utolsó korlát elé állítja; s végül az a kötelezettség, hogy a politikumot emberséggel, humanitással gyakorolják…Kálvin számára a keresztyén ember társadalmi életének az alapszabálya, legyen bár szó egyéni kérdésekről vagy nehéz, messze kiható fejedelmi döntésekről a politika porondján, így hangzott: Per mediam desperationem prorumpere convenit – a kételkedés kellős közepén is előretörve összefogni/egyesülni! Ez a mondat abban a bátorító, buzdító írásában olvasható, amit Kálvin kora legmagasabb politikai méltóságához, V. Károly német-római császárhoz írt. Ez a mondat akár rövid utasítás is lehetne minden igaz hívőhöz, akiknek politikai döntéseket kell hozniuk, akár a mai helyzetben is. Hiszen pontosan a kételkedést vagy kétségeskedést kell áttörni és magunk mögött hagynunk! Ez tehát Kálvin lelkiségének a szabálya, tanácsa minden nehéz helyzetre nézve. (Hans Scholl, Der Geist der Gesetze – Die politische Dimension der Theologie Calvins dargestellt besonders an seiner Auseinandersetzung mit den Täufern, [=A törvény lelke - Kálvin teológiájának politikai dimenziója, különösképpen az újrakeresztelkedőkkel folytatott vita során] in: Calvin im Kontext der Schweizer Reformation, Zürich 2003, 93-125, ez a 95kk és 114.)

KÁLVIN ÉS IZRAEL

„Izrael népének az élete, ami olyan szociális és politikai formáció volt, hogy az a 10 parancsolatra és a Törvényre épült fel, s erre a parancsolatokban meghúzódó szellemre, s Izraelnek a politikai formációjára Kálvin nagy szeretettel és csodálattal nézett. Ebben a szervezett, élő valóságban tér magához az ember, lesz igazán emberré Kálvin látása szerint. Ebben találja meg igazi identitását, és lesz egésszé, héberül tam-má, politikai értelemben is, s így lesz zoon politikon-ná, politikus lénnyé…Az egész középkori törvény-magyarázat, beleértve a Hegyi Beszéd magyarázatát, arra épült, hogy elválasztotta a természetet és a kegyelmet, a Tízparancsolatot és az evangéliumi tanácsokat, a világot és kolostorokat, a laikusokat és a klerikusokat - nos, mindez Kálvin látása szerint hatalmas melléfogás, Izraelnek a hibás értelmezéséből következik. A középkor megfeledkezett Izraelről, ezzel szemben Kálvin frontvonalat épített ki, mégpedig az első pozitív Izrael-teológiával! (Sokkal világosabban, mint Luther és Zwingli, esetenként hasonlóan Capitohoz)….Jézus Krisztusban ez az igazság: „Ami az élet végső tanítását illeti, ez úgy van most is, mint volt kezdetben, s ez érvényes ránk ugyanúgy, mint Izrael népére. Hiszen ez a tanítás, az élet beszéde, nem változik. Sőt, amint Isten akarata és igazságossága mit sem változik a múló idővel, úgy marad meg a Törvény érvényessége is, s megmarad igaz és biztos tanácsolása is, egészen a végig, amint az kezdetektől fogva volt is” [CR 7,96]. A Törvénnyel és a Törvény előtt mi együtt állunk meg Izrael népével, azaz, még inkább úgy áll a helyzet, hogy az Izrael-teológia mondja meg nekünk és tanít meg minket arra, hogy mi a felsőbbség, a törvény, s mi is igazából a nép. Ez csak Izrael felől nézve lesz érthető a keresztyének számára is! Izrael felől nézve pedig az élet politikai dimenziója pozitív megerősítést, igen-t kap, igent erre az adományra és igent a belőle következő feladatra”. (Hans Scholl, Der Geist der Gesetze - Die politische Dimension der Theologie Calvins dargestellt besonders an seiner Auseinandersetzung mit den Täufern, in: Calvin im Kontext der Schweizer Reformation, Zürich 2003, 93-125, hier 107kk., 115kk, 117).

(Fordítás: Dr. Békefy Lajos)

_____________________________________________________________

Kálvin tanai
Az eleve elrendelésről Az eleve elrendelést, mellyel Isten némelyeket az élet reményébe fogad, másokat pedig örök halálra ítél, senki sem meri egyszerűen tagadni, aki azt akarja, hogy istenfélő embernek tartsák, de sokféle álokoskodással kezelik, főleg azok, akik az Isten előre tudását teszik meg az eleve elrendelés alapjának. Azt ugyan mi is állítjuk, hogy Istenben mind a kettő megvan; de helytelen, ha azt mondjuk, hogy egyik a másiknak alá van rendelve. Amikor Istennek előre tudást tulajdonítunk, ezzel azt jelezzük, hogy mindig is szeme előtt volt minden, és marad is örökké hogy azz ő tudása számára nincs jövő vagy múlt, hanem minden jelen, mégpedig úgy, hogy nemcsak képzeletében lát (mint ahogy mi azoknak a dolgoknak a képét látjuk, melyeknek emlékét értelmünk megőrzi), hanem mintha előtte volna minden, úgy látja és szemléli a dolgokat. S ez az előre tudás kiterjed az egész világegyetemre és minden teremményére.
Eleve elrendelésnek hívjuk Istennek azt az örök elhatározását, mellyel önmagában elhatározta, hogy mi legyen minden egyes ember sorsa. Mert nem egyforma feltétellel teremtetnek mindenek, hanem egyeseknek örök életet, másoknak örök kárhozatot rendel el Isten kezdettől fogva. Így tehát, aszerint, hogy ki-ki egyik vagy másik célra rendeltetett-e, azt mondjuk, hogy az életre vagy a halálra van elrendelve. Erről pedig Isten nemcsak az egyes emberek esetében tett bizonyságot, de bizonyságát adta ennek Ábrahám egész nemzetségében is …

Az eleve elrendelés, tetszik vagy nem tetszik, az utódokban jelentkezik. Mert nem természetes következménye az, hogy mindenek kihullanak az üdvösségből egyetlen egy ősünknek a bűne miatt. Hát mi akadályoz meg őket, hogy egyetlen egy embernek az esetében tagadják azt, amit akaratuk ellenére az egész emberi nemre vonatkozóan el kell ismerniük? Mi értelme van ennek a vonakodásnak? Az Írás azt hirdeti, hogy az ember személyében örök halálra ítéltettek a halandók mind. Mint hogy ezt nem tulajdoníthatják a természetnek, egyáltalán nem kétséges, hogy ez Isten csodálatos terve szerint ment végbe. Megfoghatatlan, hogy Isten igazságosságának ezek a derék védelmezői fennakadnak egy szálkán, miután túljutottak a nagy gerendákon. Ismét felteszem a kérdést: hogy van az, hogy olyan sok nemzedék gyermekeivel együtt menthetetlenül örök halálra süllyedt Ádám bukása lévén? Hát nem azért van ez így, mert Isten így látta jónak? Itt csakugyan el kell némulniuk a különben annyira fecsegő nyelveknek. Megvallom, szörnyű végzés ez. De senki nem tagadhatja, Isten előre tudta, milyen vége lesz az embernek, még mielőtt megteremtette volna, és előre tudta ezt azért, mert határozatával így rendelte. Ha valaki lázadoznék Isten előre tudása ellen az vakmerően száll pörbe vele, mert azt kérdezem, miért lenne vádlott a mennyei bíró, egyszerűen csak azért, mert tudta, hogy mi lesz a jövendőben? Az eleve elrendelés ellen szól minden akár megokolt, akár látszólagos panasz. És nem is kell képtelenségnek tartani azt, amit állítok, hogy Isten az első ember bukását, és ezáltal utódai romlását is, nem csak előre látta, hanem akaratával el is rendelte.
Amiképpen ugyanis bölcsességéhez tartozik az, hogy tud minden jövendő dologról, ugyanúgy hozzátartozik hatalmához, hogy mindezt ő kormányozza és igazgatja.

Az úrvacsoráról
"… Tudjuk tehát most már, hogy mely célra irányul ez a misztikus áldás. Nevezetesen, hogy azzal előttünk megerősítse, miszerint az Úr teste úgy áldoztatott fel egyszer érettünk, hogy most azzal táplálkozzunk és táplálkozván vele, amaz egyetlen áldozat hatását érezzük magunkban, hogy az ő vére úgy ontatott ki egyszer értünk, hogy ránk nézve örökkévaló ital legyen. Ugyanezt jelentik az ott hozzácsatolt ígéret igéi: 'Vegyétek, ez az én testem, amely tiérettetek adatik' (Mát 26,26; Mk 14,22 Luk 22,19; I. Kor 11,24). Az tehát a parancs, hogy azt a testet vesgyük és együk, amely egyszer feláldoztatott üdvösségünkre, hogy mikor látjuk, miszerint mi ennek részeseivé leszünk, biztosan megállapítsuk, hogy amaz életadó halál ereje bennünk megelevenítő lesz. S ezért a poharat is szövetségnek nevezi az ő vére által. …"

A polgári kormányzásról
A polgári kormányzásra … éppen olyan nagy szükségünk van, mint a kenyérre, a vízre, a napra és a levegőre, rangja pedig a megbecsülésben még sokkal magasabb ennél. Ennek a kormányzásnak nemcsak az a teendője - ami az itt említett dolgok haszna -, hogy az emberek lélegzeni, enni, inni és melegedni tudjanak, bár mindezeket is magában foglalja azzal, hogy lehetővé teszi az emberek együttélését. De nemcsak ez a gondja, hanem az is, hogy a bálványimádás, az Isten nevének gyalázása, igazságának káromlása és a vallás egyéb nyilvános megtámadása fel ne üthesse fejét, és el ne terjedhessen a nép között. Vigyáz arra, hogy a köznyugalmat senki meg ne zavarhassa, és mindenki épen és sértetlenül megtarthassa azt, ami az övé, és hogy emberek zavartalanul érintkezhessenek egymással, és hogy a becsület és a mértéktartás megőriztessék. Egyszóval gondoskodik róla, hogy egyfelől a keresztyének között a vallás nyilvános gyakorlása, másfelől pedig az emberek között az emberiesség fennmaradhasson. Azon pedig ne ütközzék meg senki, hogy a vallási ügyek helyes intézésének a gondját most a polgári kormányzásra bízom, holott ez fentebb látszólag minden illetékességen felül állónak jelentem ki. Mert hiszen éppoly kevéssé ismerem el most is, mint fentebb, hogy embereknek joguk lehetne a maguk tetszése szerinti törvényeket hozni a vallás és az Isten tisztelete dolgában, amikor kiemelem a polgári kormányzásnak azt az áldását, amellyel gondoskodik róla, hogy az isten törvényébe foglalt igaz vallás nyíltan és nyilvános szentségtöréssel ne legyen büntetlenül megsérthető és beszennyezhető. …
Három ilyen része van a polgári kormányzásnak: a felsőbbség (magistratus), ez a törvények sáfárja és őre; azután a törvények, amelyekkel a felsőbbség gyakorolja a hatalmat; és végül a nép, amely törvények alatt él és a felsőbbségnek engedelmeskedik."

"… És ha magukat az államformákat a körülmények nélkül hasonlítjuk össze egymás között, nem lesz könnyű megkülönböztetni, hogy melyik hasznosabb: annyira egyenlő feltételekkel mérkőznek. A királyságból könnyű a zsarnokságba átsiklani, de nem sokkal nehezebb az előkelők uralmából a kevesek párturalmába , smég ennél is könnyebb a népuralomból a lázongásba jutni. Bizonyára, hogyha magukban vizsgáljuk ama három kormányformát, amelyet a bölcselők emlegetnek, egyáltalában nem tagadhatom, hogy az arisztokrácia, vagy az általa és a polgári közrend által kormányzott állam a többit valamennyit messze felülmúlja. …
Mert, ha vannak mosta néptől szervezve bizonyos felsőbbségek, amelyek a királyok önkényének korlátozására vannak felállítva (aminők hajdan a lakedaimóniaknál a királyok ellenőrzésére rendelt eforoszok voltak, vagy a római konzulokkal szembeállított néptribunok, vagy az athéniek senatusával szemben a démarkhoszok, és aminő hatalommal talán a mostani viszonyok közt működik egyes országokban a három rend, mikor országgyűlést tartanak), annyira nem vagyok az ellen, hogy ezek kötelességszerűleg közbelépjenek a királyok dühöngő önkényével szemben, hogy inkább, ha ők az erőszakosan önkényeskedők és a föld népét sanyargató királyokkal szemben gyáván meghunyászkodnak, hallgatásukat, képmutatásukat elvetemült hitetlenségnek állítom, mivel álnokul elárulják a nép szabadságát, noha tudják, hogy Isten rendelte őket ennek védőiül."

___________________________________________________________

Eleve elrendelés elve: A kálvinista egyház egyik legjobban ismert tanítása a predesztináció vagy eleve elrendeltetés. Eszerint a mindentudó Isten terveiben minden ember egyéni sorsa, üdvössége vagy elveszett volta eleve el van döntve, el van rendelve, „meg van írva” megmásíthatatlan végzet gyanánt. Az eleve elrendelés nézetének története összekapcsolódik néhány keresztény teokráciai kísérlettel.

A hívő. A hívő Krisztus tulajdona, Krisztus testének tagja.
Üdvösség: Az üdvözülés kizárólag a Jézus Krisztusba vetett hit által van. Az üdvösséghez feltétlenül szükséges: beismerni a bűnösséget (Isten törvényét nem lehet tökéletesen megtartani, ld. eredendő bűn), és kérni Isten bűnbocsánatát, valamint hinni, hogy csak Ő tud megváltani. El kell fogadnunk Krisztus keresztáldozatát.

Eredendő bűn: Isten jónak teremtette az embert, azért, hogy teremtőjét megismerje és szeresse. Ádám és Éva paradicsomi engedetlensége miatt a mi természetünk úgy megromlott, hogy mi mindnyájan a fogantatás pillanatától bűnben vagyunk majd bűnben születünk meg. Az eredendő bűn minden jóra képtelenné teszi az embert. A Szentlélekbe vetett hit ez megmásíthatja.
Törvénymegtartás Az ember képtelen megtartani Isten törvényét, igazságosan élni Isten előtt, minden nap bűnöket követ el. Isten alkalmassá teremtette az embert arra hogy törvénye szerint éljen, de csak az Ő szent törvenyei betartásával, az Ige tudatos hitében. Az ördög sugallata és tudatos engedetlensége ami veszélyt jelent a hívőre.
Isten irgalmas és igazságos egyben. Nem hagyja büntetlenül az engedetlenséget.
A hívőknek hinniük kell a jóhír ígéreteiben. Ezen kívül: Istenben, Jézus Krisztusban, az ő keresztrefeszítésében, halálában, feltámadásában, és abban hogy halála után megjárta a poklot is, Szent Lélekben, egy egyetemes keresztyén Anyaszentegyházat, valamint a szentek egyességében, a bűnök bocsánatában, a test feltámadásában, az örök életben (Apostoli hitvallás).
Krisztus: Ő a megváltó, minden Őbenne és Őáltala létezik. Ő az Atya fia, aki a Szentlélek erejével terjeszti ki hatalmát. Tanításaiból tudjuk milyen lehet a Mennyek Országa.
Krisztustagadók Akik a boldogságukat a szenteknél, vagy önmagukban keresik, azok nem hisznek Krisztusban, valójában megtagadják Krisztust.
Sákramentumok (szentségek): Két sákramentum (szentség) létezik, ezek a keresztség és úrvacsora.

Keresztség: Vízkeresztség, Szentlélekkeresztség: a Krisztus vére és lelke által mossa le az ember minden tisztátalanságát. Krisztus vérével való megmosatás a bűnök bocsánatát, a Szent Lélek által való megújítást és a Krisztus tagjaivá szentelést jelenti. (az újjászületés fürdője és a bűnök hitben való lemosása a Keresztség) A csecsemőket is meg lehet keresztelni. A vízzel való keresztség a Szentlélekkel való keresztségnek a látható jele.
Úrvacsora – Krisztus parancsolata, hogy az úrvacsora emlékezet legyen az Ő keresztáldozatára. A bor Krisztus vérét, a kenyér pedig testét jelképezi. A pápás mise „Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és szenvedésének tagadása és átkozott bálványimádás”. A képmutatók ítéletet esznek és isznak maguknak.

Kizárás Akik felfogásukkal és életükkel hitetlennek és istentelennek bizonyulnak a mennyországból és az üdvösségből mindaddig ki lesznek zárva, amíg be nem bizonyítják életük megjobbítását.
A jócselekedetek, nem szükségesek és nem is elégségesek a megváltáshoz, de az egészséges hívő élethez nélkülözhetetlenek.
A megtérés: Bűnbánat, Krisztus általi öröm valamint vágy az Isten akarata szerint való jó cselekedetekkel teljes élet után.
A tízparancsolat valamint a Miatyánk és annak magyarázata szintén a heidelbergi káté részét képezi.

Elvetendő dolgok: Minden olyan dolog elvetendő (szentképek, templomi díszek) melyek használata biblikusan nem alátámasztható, illetve ami nem Isten dicsőségét szolgálja.