A tiszta, mélykék víz lágyan nyaldosta a partot, minden egyes könnyű hulláma gyöngéden felkapott néhányat a parti kavicsokból, s játékos sistergéssel arrébb lökte őket. A sima, nedves kavicsok szinte szikráztak a ragyogó napsütésben. Kihívó pirosak, szerény krémszínűek, komoly feketék, művészien tervezett csíkosak... mindre gyönyörűség volt ránézni.
Gyűjtsünk belőlük néhányat! Remekül mutatnak majd a szobában!
Gyerekes lelkesedéssel kezdtünk a szedegetéshez, a legpompásabb példányokat válogatva. Mikor tele volt már kis kosarunk, gondosan lefedtük, s a hazafelé vezető döcögős úton úgy tartottuk értékes zsákmányunkat, mint a hímestojást. Otthon azonnal ki is jelöltük helyüket egy szép cserép virág közelében, de mikor kibontottuk a kosárka tartalmát, döbbenten bámultunk bele. Mi történt??? A kosárban egy kis csomó színtelen, fénytelen kődarab lapult. Mi nem ezeket gyűjtöttük össze néhány órával ezelőtt!!! Azok ott, a tengerparton színesek, fényesek, hívogatóak voltak!
Igenám, de közben elhoztuk őket a HELYÜKRŐL. Az ő helyük a tengerpart; feladatuk a szüntelen hánykolódás a friss habokban; rendeltetésük, hogy megvédjék a homokot a hullámok sodrásától, s otthont biztosítsanak megannyi apró élőlénynek. Ha elmozdítjuk őket helyükről, megfosztjuk feladatuktól, semmivé lesznek. A jelentéktelen kövecskéket nézve elgondolkodva mondtam a csalódott Anikónak és Marcinak:
Ezek a kavicsok pontosan olyanok, mint mi vagyunk... Isten által rendelt helyünkön pompásan ragyoghat rajtunk Urunk szeretete. Színesek lehetünk, s hűen végezhetjük a ránkbízott feladatot. Onnan elkerülve azonban színünkkel, fényünkkel együtt célunk is megfakul, rendeltetésünket nem tudjuk betölteni.
Helyünk és feladatunk tökéletesen egyéni, de biztos, hogy Isten kivétel nélkül mindenkinek megtervezte az életét. Ő gyönyörködni szeretne bennünk - teremtményeiben, gyermekeiben.
Gondolkozzunk el Isten előtt csendben egy percre: Mi vagyok? Eltévedt, szürke kődarab, vagy színes, pompás, ragyogó kavics?

Bálintné Kis Beáta