Ef 1,3-14.

3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott
minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert
őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy
szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. 5 Előre el is
határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és
tetszése szerint, 6 hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel
megajándékozott minket szeretett Fiában. 7 Őbenne van - az ő vére által
- a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, 8
amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. 9 Mert úgy
tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát,
amelyet kijelentett őbenne 10 az idők teljességének arról a rendjéről,
hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és
azt is, ami a földön van. 11 Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve
elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent
saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; 12 hogy dicsőségének
magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk a Krisztusban. 13
Őbenne pedig titeket is - miután hallottátok az igazság igéjét,
üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek - eljegyzett
pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, 14 örökségünk zálogával, hogy
megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.

              MEGFELEDKEZHET-E AZ ANYA GYERMEKÉRŐL?

Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén?
Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad. Íme,
tenyerembe véstelek be, szüntelen előttem vannak falaid. (Ézs 49,15-16)

Elég fiatalon megtudtam, hogy örökbe fogadtak a szüleim. Azonban csak
tinédzserként tudatosult bennem, hogy ez azzal is járt, hogy egy nő
eldobott magától. Bár szerető családban nőttem fel, egy kis részem
mindig érezte, hogy korán elhagytak. Felnőttként kerestem a vér
szerinti anyámat, de néhány évvel korábban meghalt.
Más idők jártak, amikor megszülettem, és az élet nem volt könnyű
lányanyaként. Biztosan azt tette anyám, amit akkor a leghelyesebbnek
talált, és nem hinném, hogy valaha megfeledkezett rólam. De ha a
szüleink meg is feledkeznének rólunk, Isten soha.
Isten annyira szeret minket, hogy a tenyerébe véste a nevünket. Ez
olyan, mintha a nevünk tintával lenne felírva, amit soha nem lehet
lemosni. Megtanultam, hogy egyedül Isten tudja az elhagyatottság és
elutasítás fájdalmát begyógyítani. Isten tényleg egy szerető szülő, aki
soha sem fog elhagyni.

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy soha nem fogsz elhagyni, elutasítani
vagy elfelejteni minket. Köszönjük, hogy a nevünket bevésted a
tenyeredbe.

 Ámen.