28 Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. 29 Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. 30 Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.
31 Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? 32 Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? 33 Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. 34 Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk? 35 Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? 36 Hiszen meg van írva: "Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat." 37 De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.

Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. (Róm 12,2)

A feleségem szörnyű harcot vívott a depresszióval, ami miatt képtelen volt egy évig dolgozni. Felelősséget éreztem a családom iránt, ezért annyi túlórát vállaltam, amennyit csak tudtam. Amíg a feleségem egyre mélyebbre süllyedt a kétségbeesésbe, én még mindig nem tudtam sem megérteni, sem átérezni a helyzetét. Magamat győzködtem, hogy a helyes dolgot teszem azzal, ha sokat dolgozom. De ettől csak fáradt és magányos lettem, néha pedig mérges és lobbanékony. Magára hagytam a feleségem, a családom, és még azt is megengedtem magamnak, hogy Istent semmibe vegyem. Amikor azt hittem, hogy az élet már nem lehet rosszabb, elveszítettem az állásomat.
Vasárnap az istentiszteleten az orgona tükre a karján bárányt vivő Jézus képét tükrözte vissza. Akkor rádöbbentem, hogy Isten mindvégig segíteni akart nekem, de nem engedtem. A feszültség kezdett szertefoszlani, és Isten békességet adott.
Megújult elmémmel tudtam, hogy Isten akarata családunk meggyógyulása. Most arra volt szükségünk, hogy a munka helyett Isten akaratára és a gyógyulásra összpontosítsunk.

Imádság: Urunk, amikor elárasztanak a terhek, segíts emlékeznünk mindent átfogó kegyelmedre. Nyisd fel szemünket és szívünket, hogy ezt befogadjuk. Ámen.

Isten akarata a számunkra: a békesség.
Earl Fuller (Iowa, USA)

IMÁDKOZZUNK EGY DEPRESSZIÓBAN SZENVEDŐ ISMERŐSÜNKÉRT!