Zsid 12,1-3.

1 Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. 2 Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. 3 Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.

Mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. (Zsid 12,1)

Amikor az iskolában időre kellett futnunk, gyakran attól féltem, hogy nem elég jó az eredményem. Féltem a megaláztatástól, és hogy kinevetnek. Ez a félelem csak fokozódott, amikor egy alkalommal egyetlen ponttal kaptunk ki az ellenfelünktől, akit az edzőnk szerint le kellett volna győznünk. Egész úton hazafelé trágár szavakkal szidott bennünket. Később meséltem erről a nagyapámnak, aki maga is nyugdíjazott edző volt. Egyszerűnek hangzott válasza: tedd legjobb tudásod szerint a dolgod, és legyen békességed ebben.
Legközelebbi otthoni versenyünkön elhatároztam, hogy minden erőmet összeszedem, és bizonyítok. Az előttem lévő futás helyett félelmeim kötöttek le. Ahogy az utolsó kanyarhoz értem, felnéztem a lelátóra, megpillantottam szüleimet, akik hangosan biztattak. Látva őket, minden félelmem elszállt, és életem legjobb eredményével fejeztem be a versenyt.
A Biblia a bennünket körülvevő hívők "fellegéről" beszél, akik segítenek elfelejteni a félelem súlyát és a bűn szégyenét, hogy be tudjuk fejezni a versenyt. Figyelmünket fordítsuk a megkötöző dolgokról Isten támogatására, ami segít a futásban.

Imádság: Urunk, erőnk forrása, segíts megtennünk azt, amit meg tudunk tenni, és a többit rád hagyni. Ámen.