2Tim 1,3-14.

3 Hálát adok az Istennek, akinek őseimhez hasonlóan tiszta
lelkiismerettel szolgálok, amikor szüntelenül, éjjel és nappal
megemlékezem rólad könyörgéseimben, 4 és könnyeidre emlékezve látni
kívánlak, hogy öröm töltsön el. 5 Eszembe jutott ugyanis a benned élő
képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és
anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned
is megvan. 6 Ezért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten
kegyelmi ajándékát, amely kezeim rád tétele által van benned. 7 Mert
nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet
és a józanság lelkét.
8 Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő
foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje
által. 9 Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással,
nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme
szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott
nekünk. 10 Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus
megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által
világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. 11 Ennek az evangéliumnak a
szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul. 12 Ezért
is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és
meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott
kincset megőrizze arra a napra. 13 Az egészséges beszéd példájának
tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és
szeretetben. 14 A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó
Szentlélek által.

                          NEM SZÉGYENLEM

Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a
szeretet és a józanság lelkét. (2Tim 1,7)

A közoktatásban dolgozom, ahol néha megfélemlítőnek találom nyíltan
kifejezni keresztyén hitemet. A múltkor az egyik kollégám a lánya
valamilyen egészségügyi problémájáról beszélt nekem. Ahelyett, hogy azt
mondtam volna neki, hogy imádkozni fogok a lányáért, azt válaszoltam,
hogy minden jót kívánok neki.
Otthon aznap este, amikor erre gondoltam, szégyenkeztem, hogy nem
vallottam meg hitemet. Tudtam, hogy felszínes, semmitmondó szavaim
megszomorították Istent.
Rákövetkező nap odamentem hozzá, és megmondtam neki, hogy mennyire
sajnálom, hogy nem azt mondtam, amit igazából akartam, mármint hogy
imádkozni fogok a lányáért. Meglepetésemre a férfi rám mosolygott, majd
megölelt, és azt mondta, hogy ő maga is hívő ember.
Micsoda áldást szalasztottam volna el, ha nem vallottam volna meg
hitemet! Most nemcsak annak örülhetek, hogy közösségem van egy másik
hívő emberrel, de megtapasztalhattam annak békességét, hogy
tanúbizonyságát adtam hitemnek.

Imádság: Mennyei Atyánk, adj ma bátorságot bizonyságot ten

nünk a bennedvetett hitünkről.

Ámen.