Jer 17,5-8.

5 Ezt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi
erőre támaszkodik, az ÚRtól pedig elfordul szíve!
6 Olyan lesz, mint a bokor a pusztában, nem remélheti, hogy eljön
valami jó. Ott tengődik kövek közt a pusztában, a szikes, lakatlan
földön.
7 De áldott az a férfi, aki az ÚRban bízik, akinek az ÚR a bizodalma.
8 Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig
ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad.
Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyümölcsét.

                           ÁLDOTT VAGYOK


Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma. (Jer
17,7)

Mialatt unokám rákbetegség kezelésének időtartamára Houstonban
tartózkodtam, egy kora reggeli sétát tettem. Igyekeztem befejezni,
mielőtt a párás augusztusi levegő elviselhetetlenné válna. Észrevettem
valakit, aki sokkal gyorsabb léptekkel haladt mögöttem. Lelassítottam,
hogy elengedjem, és a szokásos "Hello" köszöntéssel köszöntöttem.
Általában reggeli sétám közben nem kezdeményezek beszélgetést, de ezen a
reggelen hozzáfűztem: "Hogy van ma?" Megfordult, hogy rám nézzen, és
anélkül, hogy lelassította volna lépteit, széles mosollyal, és mély
meggyőződéssel azt válaszolta: "Áldott vagyok."
Elgondolkodtam szavain. Isten gyermekeként örökkévaló reménységem van
és bocsánatot nyertem; én is áldott vagyok. Ha a szeretett unokánk
rákos, nem könnyű feldolgozni; és hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy
valóban áldottak vagyunk. Megfeledkezünk Istenben bízni a körülményektől
függetlenül, és hálásnak lenni az orvosokért, nővérekért, a gondoskodó
barátokért és a családért. Egy ismeretlen ember emlékeztetett most engem
arra, hogy áldott vagyok a családommal együtt. Talán sohasem fogom újra
látni ezt az embert, de bíztató szavai mélyen belém rögzültek, és újra
meg újra előjönnek gondolataimban: áldott vagyok.

Imádság: Urunk, köszönjük a Krisztusban kapott örök reménységet, és a
megismerésedből fakadó áldásokat. Ámen.