Zsolt 51,12-19.

12 Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg
bennem!
13 Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem!
14 Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges
legyen,
15 hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek
hozzád.
16 Ments meg, mert vért ontottam, ó Isten, szabadító Istenem! És
igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem.
17 Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám.
18 Hiszen a véresáldozatot nem kedveled, és ha égőáldozatot adnék is,
nem vennéd szívesen.
19 Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és
megtört szívet nem veted meg, Istenem!

                             AZ AJÁNDÉK


Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és
megtört szívet nem veted meg, Istenem! (Zsolt 51,19)

A fiam két éves lehetett, amikor megajándékozott. Egy homokkal félig
megtöltött cserép volt, amibe belenyomott egy rózsaszín virágot és egy
maréknyi levelet. A virág hervadt, a levelek fonnyadoztak, a cserép
pedig ócska, törött és sáros volt. De buzgó kezekkel, édes mosollyal és
szeretettel teli szívvel hozta nekem. Örömmel elfogadtam ajándékát, és
egy megtisztelő helyre tettem - az asztalom közepére.
Fiamra és ajándékára gondolva azt kérdezem magamtól, hogy mit
ajánlhatok ma én fel Istennek? A szétszórt imádságaimat és a magasztalás
dadogó szavait? Vagy a nem kielégítő hálaadásomat és a képmutató
bűnbánat szavait? Magamat, egy hibás, bűnös edényt? Bár lehet, hogy
mindez tökéletlen; tudom, hogy Isten elfogad engem és felajánlásomat,
szerető kezeivel, és egy mosollyal, örvendezve szeretetemnek és
imádatomnak; egyszerűen azért, mert szeretett gyermeke vagyok.

Imádság: Drága Urunk, nem vagyunk méltók, hogy eléd álljunk. A legjobb,
amit adhatunk, túl kevésnek tűnik. Te túllátsz felajánlásainkon, és
szívünk szeretetét látod. Hálát adunk, hogy elfogadod bűnbánó, hálaadó
és magasztaló szavainkat. Ámen.