Lk 15,11-24.

11 Azután így folytatta Jézus: "Egy embernek volt két fia. 12 A
fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső
részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. 13 Néhány nap múlva a
fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és
ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. 14 Miután
elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy
nélkülözni kezdett. 15 Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek
egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. 16 Ő
pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a
disznók ettek, de senki sem adott neki." 17 "Ekkor magába szállt és ezt
mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt
éhen halok! 18 Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám,
vétkeztem az ég ellen és teellened. 19 Nem vagyok többé méltó arra, hogy
fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. 20 És
útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta
őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. 21 A fiú
ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem
vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. 22 Az apa viszont ezt mondta
szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok
gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! 23 Azután hozzátok a hízott borjút,
és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, 24 mert ez az én fiam meghalt és
feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek."

                         BÁRHOL LEGYÜNK IS


Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? (Zsolt 139,7)

Az idegen három szót szólt. Amit mondott, az Isten jelenlétét idézte
fel ott a feneketlennek tűnő gödör alján, ahová juttattam magam.
Próbáltam mosolyogni a könnyeimen keresztül. Kifizettem a borosüvegeket,
és távoztam az üzletből. Féltem, hogy a férfi látja rajtam, milyen
érzéseket váltottak ki belőlem szavai. Nem tudnám megmondani, hogy
nézett ki, mert nem tudtam volna szembenézni vele anélkül, hogy ne lássa
szégyenem. De emlékszem szavaira: "Jézus szeret téged."
Először vissza akartam szólni: Jól tudom. Elvégre édesapám lelkész
volt. Nem voltam mindig ez a siránkozó hajótörött, aki alkoholt vesz,
hogy elfojtsa bánatát. Észrevette volna önpusztító lelkem állapotát?
Értette vajon szavai jelentésének mélységét? Ezekkel a szavakkal hívott
engem Isten vissza.
Az elkövetkező három évben gyakran gondoltam a férfi szavaira. Mindez
idő alatt Isten, az örökké türelmes, várt rám. Imádkozni kezdtem, a
Szentírást olvasni és istentiszteletre járni. Amint a hazavezető útra
tértem, Isten ott volt, hogy felhúzzon a mélyből, megtisztítson és
szeressen ebben a zűrzavarban, amivé az életemet tettem, és hogy
visszavezessen arra az útra, amely az életre visz (Mt 7,14).

Imádság: Urunk, köszönjük, hogy velünk vagy, és köszönjük szavaid,
melyekkel hívsz, bárhol legyünk is. Ámen.