Jób 2,1-10.

1 Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az ÚR
előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt az ÚR előtt. 2 Az
ÚR megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az ÚRnak: A
földön barangoltam, ott jártam-keltem. 3 Erre ezt mondta az ÚR a
Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön.
Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.
Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok
nélkül tönkretegyem. 4 A Sátán azonban így válaszolt az ÚRnak: Bőrért
bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! 5 Nyújtsd csak ki a
kezed, és tedd rá csontjaira és a húsára, majd káromol még téged! 6 Az
ÚR ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életére vigyázz! 7 A
Sátán eltávozott az ÚR színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú
fekélyekkel tetőtől talpig. 8 Jób fogott egy cserépdarabot, azzal
vakarta magát, és hamuba ült. 9 A felesége ezt mondta neki: Még most is
kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg! 10 De ő
így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak
beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.
Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób a szájával.

                       ÉSZREVÉTLEN KEGYELEM

De az Úr ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm
erőtlenség által ér célhoz. (2Kor 12,9)

Gyermekkoromban csak nagy ritkán mentem el templomba. Azonban
tizenévesen elfogadtam Krisztust személyes megváltómnak, és ezután már
rendszeresen jártam istentiszteletre és gyülekezeti órákra. Ennek
ellenére, semmilyen különös módon nem éreztem Isten kegyelmét a
dolgaimban. Az életem szép csendesen folyt, ritkán ütköztem akadályba.
Jó iskoláim voltak, megnősültem, és gyermekeink születtek. Azt
gondoltam boldogan élünk majd életünk hátralevő részében.
Aztán egy gyermekorvos közölte feleségemmel és velem, hogy harmadik
gyermekünknek azonnali orvosi beavatkozásra van szüksége. Kislányunk
még csak egy hónapos volt. Úgy éreztem, mintha villám csapott volna a
szívembe. Először ontottam könnyeket felnőttként - egy olyan
kultúrában, ahol a férfiaktól elvárják, hogy érzéseiket magukba
fojtsák.
Isten lányunkon keresztül mutatta meg kegyelmét. Most már tudom, hogy
Isten egész életemben kegyelemben részesített, még olyankor is, amikor
nem tudtam róla.
Noha lányomnak továbbra is vannak egészségügyi problémái, mérhetetlen
öröm- és szeretetforrása a családunknak. Őmiatta kerültünk még közelebb

egymáshoz és Istenhez.

Imádság: Ó Urunk, bárcsak megbecsülnénk kegyelmed életünk minden
pillanatában! Ámen.