Zsolt 139,1-12.

1 A karmesternek: Dávid zsoltára. URam, te megvizsgálsz, és ismersz
engem.
2 Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed
szándékomat.
3 Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.
4 Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam.
5 Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.
6 Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.
7 Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak?
8 Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le,
te ott is ott vagy.
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék,
10 kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.
11 Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz
körülöttem a világosság:
12 a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne,
mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság.

                          HOVÁ MEHETNÉK?

Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem
a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked. (Zsolt 139,11-12)

15 éve figyelem, hogyan borul a memóriavesztés sötétsége a testvérem
személyiségére. A valaha okos és szellemes nő hallgatásba merült,
zeneszerzői tehetsége szertefoszlott, a régen mosolygós szemek zavartak
és üresek. Egy olyan világ sötét árnyékában él, amit én nem érthetek.
Nemrég, amikor meglátogattam, már tudomást sem vett a jelenlétemről, és
még a legegyszerűbb kérdésekre sem válaszolt. A CD-lejátszóról hallható
zene emlékeztetett csak arra, mi mindent rabolt el tőle a demencia.
Búcsúzáskor mondtam neki, hogy szeretem, és meg akartam ölelni, de
ellökött magától. Nagyon szomorú és csalódott voltam ebben a
pillanatban.
Aztán hirtelen valami csodálatosat láttam lelki szemeim előtt. Ahogyan
kényelmes karosszékében ült, mintha a szerető Mennyei Atya ölében ült
volna, a fotel karjai Jézus oltalmazó kezei voltak, aki nálam is jobban
szereti a testvéremet. Miközben én a veszteséggel és kétségekkel küzdök,
ő békességben és biztonságban van az Úr szeretetében.

Imádság: Világosság Ura, ragyogj be szomorúságunk, veszteségünk,
csalódottságunk, tehetetlenségünk sötétségébe. Világosítsd meg az
életünket hittel és reménységgel.

Ámen.