A cikk a Kárpátaljai Reformátu Egyházkerület honlapjáról van (www.reformatus.com.ua), több részletben adom közzé, szerintem nagyon érdekes Jézus Krisztus szenvedéstörténetéről!

Radvánszky Ferenc

A Passió korabeli összefüggései

Vallási per
Az ezredes a foglyot, a főpap palotájába vitte. Az áruló megkapta a maga júdáspénzét és mehetett (Mt 27,3). A cél az volt, hogy Jézust a synhadrin (a zsidóság vallási és társadalmi ügyeiben döntő hetven tekintélyes személy által vezetett testület, egyfajta parlament, melynek a feje a főpap) ítélje el. Az eljárás ügyrendje azt diktálta, hogy akinek az ügyét egy ílyen tekintélyes testület vizsgál meg, az előtte két kissebb vizsálati eljárásnak legyen alávetve (Sanhedryn 11,2). Nem volt idő a páska közelsége miatt mind a két kissebb vizsgálatot megtartani, csak egy kissebb kihallgatás volt Annás (az akkori senior-pontifex, korelnök főpap) előtt (Jn 18,15), mielőtt Jézus Kajafáshoz került volna. Annás, Jézust tanítványai és tanítása felől kérdezi (Jn 18,19). Akkoriban, a forrongó és ellenségeskedő zsidó – római és az egymást kölcsönösen kiátkozó zsidó vallási irányzatok közegében, nem voltak ritkák a titkos névsorok és a forradalmi ideológiák. Ráadásul, Jézus az utolsó hónapokban sokat tartózkodott csak a tanítványaival, a nyílvánosságtól visszahúzódva. Jézus visszautasít minden politikai és esoterikus forradalmi gyanusítást (Jn 18,21). Az előzetes kihallgatást követően, Jézust a nagy sanhedryn elé kísérik (Jn 18,24). A sanhedryn elnöke: József. József, kinek a mellékneve Kajafás (jelentése: inquizítor), Annás veje volt. A Kajafás, mint a főpapsága idején kapott melléknév, arra enged következtetni, hogy a papi tisztsége idején jelentős tekintélyt szerzett magának a vizsgálóbírói pozícióban.
A per törzsrésze, az előírásoknak megfelelően, tanukihallgatásokkal kezdődik (Sanh. 69). Nem tudunk konkrétat a tanukihallgatások tartalmáról, de feltételezhető, hogy a szombattal kapcsolatos állásfoglalás volt a fő téma (Jn 5,9 kk. és Mk 2,23 kk alapján, mindig ez volt Jézussal szember a megbotránkozás sarkpontja, majd később, amikor az egyházatya, Tertullianus ismerteti a zsidók Jézussal szembeni kifogásait, az első helyen a szombat megszegését említi). A Sanhedryn korabeli összetételét ismerve, valószínűsíteni lehet, hogy Jézust Jochanan ben Sakkai, egy lelkiismeretes és rendkívüli logikával megáltott tanácstag kérdezte ki, ki híres volt a tanukikérdezéseiről. Mindenesetre kitünt, hogy a tanuvallomások nem egyeznek (Mk 14,56 kk). A kirakatper a holtpontjára érkezett. Itt, a zsidó törvények szerint a vádlottat el kell engedni, a hamis tanúkat pedig meg kell kövezni.
Kajafás eddig a tartózkodóan figyelt (ezt a tartózkodást rendelte elő a Nagy Tanács elnökének a zsidó bűntető perrendtartás). De most felállt (Mk 14,60). A szokványos helyzet a kihallgatáson: a vádlott áll, a sanhedryn elnöke a bírói székben ül. A perfegyelem értelmében, amikor a bíró feláll, a hetven tanácstag is feláll. Abban az esetben volt szabad felállnia a Tanács elnökének, ha a célja „a vádlott megfélemlítése” („Semmit sem felelsz” – kérdezi Kajafás). De Jézus, tudva azt, hogy már el kellene engedni Őt a zsidó jog értelmében, nem ijjed meg, hanem mindenkit megdöbbentő Isteni nyugodt erőt sugározva hallgat (Mk 14,61). Ekkor Kajafás, Jézust végső hitvallás elé állítja (stantus confessionis): „Te vagy é a Krisztus, az áldott Isten Fia?”. De egy kényszerű hitvalláson túl, Jézus jelent és jövőt átölelő teljes önkijelentést ad: „Én vagyok az és majd meglátjátok, hogy az Ember Fia a Hatalom jobbján ül és eljön az Ég felhőivel”. Itt Jézus, „Az Én vagyok” (ani hu) formulával, Isteni igénnyel lépett fel (Ésa 43 alapján, az „ani hu”, a legszentebb Istenkijelentési forma, melynek a használatáért már korábban is meg akarták Jézust kövezni – Jn 8,58 kk). A főpap, az istenkáromlást elutasító jellel, a ruha megszaggatásával reagál és anélkül, hogy szavaztak volna, minden tanácstag követi a ruha megtépésében Kajafást (senki nem akart elmaradni a kegyességben). Tanukra nincs tovább szükség, hiszen a bírák lettek a számukra istenkáromlásnak számító kijelentés tanui. Mindnyájan Jézust halálra méltónak mondták (Mk 14,61 kk).
Az ítélethozatal akkori módja: a Nagy Tanács elnöke minden tanácstagot, a legfiatalabbtól kezdve és az elnökkel bezárólag megkérdez: „Mi a véleményed?” (Sanh. 5,4). Mindegyik tanácstag (Gamáliel és Nikodémus is), megátkoza a vádlottat és halálra méltónak tarta. Volt joga a vádlottnak felmentést kérni indokolt esetben, ha szerinte valamit nem jól értelmezett a sanhedryn. Jézus nem élt a felmentési kérelmével. Hallgatott. Ezzel elismerte, hogy a Nagy Tanács helyesen értelmezte Isten önkijelentéseként az „Én vagyok” formulát.
A per végeztével, Jézust, a főpapi palatota belső udvarába vezették és ott őrizték (itt tagadta meg Péter Jézust, ami főleg Mk 14,66 kk –ban hangsúlyos, mert Márk Péter köréhez tartozott). A lévita templomőrség, Jézust, a templomban imádandó Istent (az előbb jelentette ki, mint Istent magát Jézus), gúnyolják és bántalmazzák. Az Isten kiszolgáltatottsága és a Civitas Diaboli diadalának apokaliptikus rémvíziója ez (Mk 14, 29 kk.).
A Nagy Tanács napkelte előtt az Annás terembe (melyet Jézus korbáccsal tisztított meg korábban) ismét felállott, hogy ítéletet hozzon és mondjon. Itt már rövid és lényegretörő események történtek (nem volt idő), melyeket a synoptikus evangéliumok leírásából (Mt, Mk, Lk) és a korabeli perrendtartásból lehet rekonstruálni. Kajafás megnyítja a szavazást. A szavazatmegnyitás hivatalos formája: „Szíveskedjenek az urak szavazataikat leadni”. Ekkor a törvényszéki szolga a Nagy Törvényszék minden tagjának a nevét kiáltotta. Elősször a szolgálatban a legfiatalabbét, majd az idősebbek felé haladva végült az elnökét. Minden személy szavazata: Lammáveth (halálra). Itt, e második szavazásnál, minden tagnak meg volt a lehetősége, hogy az előző szavazatát megváltoztassa és Jézus felmentését kérje. Mivel Jézus ezt nem igényelte, senki sem használta a szavazatváltoztatás jogát. Aztán Kajafás bevezettette Jézust és megtörtént az Ítélethírdetés.
A két szavazás között a sanhedryn felszólítást tesz közzé: „Aki a vádlott (itt Jézus) igazolására fel tud hozni valamilyen mentséget, jöjjön és igazolja meg”. Valószínű, hogy Júdás ezt az alkalmat kihasználva, a lelkiismerettől kétségbeesett árúló módjára jelenti ki: „Ártatlan vért árultam el” (Mt 27,4). De a felszóllalás már elkésett. A Nagy Tanács, már minden tanu és mentési kísérlet nélkül is halálraméltó istenkáromlást vélt hallani Jézustól és ez a tény, teljesen elhomályosította és feleslegessé tette Júdás kétségbeesett mentési kísérletét. Júdás megértette, hogy a zuhanó lavinát nem tartóztathatja fel és véget vetett az életének.
Jézust az ünnep idején kellett kivégezni, de a köznyugalmat is meg kellett tartani (Mk 14,2). Ezért a kivégzést akkorra időzítették, amikor az emberek a páskabárány elkészítésének tiszatsági szokásaival vannak elfoglalva.