, A prédikáció a Tiszaújlaki Református Gyülekezet honlapjáról származik (www.reformatus.com.ua) /Kárpátalja-Máramaros-Ugocsai Egyházmegye/!

Megtérésünk története II.

Sipos József

MEGTÉRÉSÜNK TÖRTÉNETE

A bibliai személyek közül a legtöbbet Pál apostol megtéréséről tudjuk. Három részletes beszámolót is lehet olvasni erről az eseményről. (ApCsel 9, 22 és 26). Az Agrippa király előtt elmondott bizonyságtételét közelebbről megnézzük.
Az apostol akkor már több mint két éve római fogságban van Cézáreában, mert a zsidó vezetők a római kormányzónál azzal vádolták őt, hogy lázadást szít a földkerekségen élő valamennyi zsidó között (ApCsel 24,5). A kormányzó nem találta Pált bűnösnek, de szívesen elbeszélgetett vele, és csak pénzért lett volna hajlandó őt szabadlábra helyezni. Két év után pedig Fesztusz lett az új kormányzó, aki a zsidó vezetők kezébe akarta játszani a fogságban levő apostolt. Pál viszont a császárhoz fellebbez, és Fesztusz úgy dönt, hogy Rómába küldi őt. Néhány nap elteltével Fesztuszt előkelő társaság látogatja meg: Agrippa király érkezik hozzá. Érdekli őt Pál ügye, ezért Fesztus nyilvános meghallgatást rendel el. Ennek keretében hangzik el Pál apostol személyes bizonyságtétele.
Érdemes itt a beszámolót elolvasni (ApCsel 26)!
Pál apostolnak ezt a bizonyságtételét három részre lehet osztani. Az első részben életének arról az időszakáról beszél, amikor még nem ismerte Jézust. Farizeus volt, Istent akarta buzgón szolgálni, és az akkori véleménye szerint ez azt jelentette, hogy Jézus követőit üldözni és börtönbe zárni kell. A második szakasz megtéréséről szól. Pál beszámol arról, hogy mi is történt, amikor a damaszkuszi úton találkozott a feltámadott Jézussal. A harmadik részben pedig arról olvasunk, hogyan változott meg Pál élete, miután ő maga is Krisztus követője lett. Jézus parancsára elkezdte hirdetni az evangéliumot mindenütt és mindenkinek, hogy az emberek térjenek meg. Így egy keresztyéneket üldöző emberből apostol lett.
Miután Pál bizonyságot tett, odafordul Agrippához, és ezt kérdezi: „Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel." Agrippa király a jeruzsálemi templom felügyelője volt, és sokat tudott a zsidó vallásról. Ezért Pál biztosra veszi, hogy a királyt érdekli a messiási próféciák beteljesedése. Agrippát valóban érdeklik a hallottak, hiszen válaszában ezt mondja Pálnak (28. v.): „Majdnem ráveszel engem is, hogy kereszténnyé legyek!" A király megértette Pál üzenetét, és érezte, hogy reagálnia kellene rá. A bizonyságtétel tehát elérte célját: Jézusra irányította a figyelmet, és a hallgatók közül legalább a királyt ébresztette arra, hogy ő is válhat Krisztus követőjévé.
Isten nem mindenki életébe avatkozik be olyan drámai módon, mint Páléba. Hálát adhatunk az Úrnak, hogy mind a mai napig fegyver- és drogkereskedők, prostituáltak, jósnők stb. hallják az evangéliumot és megtérnek. A megtérésre való megszólítás azonban nem csak „rossz" embereknek szól. A hívő családban született, „rendes" gyermeknek is meg kell térnie, mivel ő is bűnösként született meg. A megtérés lényege nem az, hogy valaki eddigi rossz életét otthagyja, és elindul a társadalom (vagy ennek egy része) által elfogadott életgyakorlat irányába, hanem őszinte bűnbánatban és a Krisztusba vetett hitben jut kifejezésre.
Lehet, hogy hívő családból származó, „rendesen" élő ember esetében nem látványos a megtérése. A gyakorlatban láthatjuk, hogy náluk a hit sokszor folyamatosan érik meg a szívükben, apró lépésekkel közelednek a megtérés felé. Más esetekben a hívő családban felnőtt gyermek kamaszkorában hátat fordít Istennek, mintha azt akarná bebizonyítani, hogy ő másképp is tud élni. Előbb vagy utóbb pedig rá fog jönni, hogy ez az életmód nem a kívánt boldogság felé vezet. Egy anyagi és/vagy érzelmi mélyponton talán eszébe jut, hogy mit is hagyott hátra, és indíttatást érezhet arra, hogy újra felvegye a kapcsolatot Istennel. Hasonlíthatunk ilyen visszatérést az Atyai házba a tékozló fiúról szóló történetéhez (Lk 15,11-32).
Nyilvánvaló, hogy egy hívő családban felnőtt, hosszabb folyamat során megtért embernek más a bizonyságtétele, mint egy pálfordulás által vagy tékozló fiúként visszatérő esetében. Bizonyos esetekben viszont éppen az a felismerés lehet fontos a hallgatóknak, hogy még a „rendes" embernek is meg kell térnie - hát akkor nekik!
Nem várhatjuk el, hogy mindenki úgy tér meg, ahogyan mi. Az egyik ember egy igehirdetés alatt tér meg, egy másik egy könyv alapján, egy harmadik pedig egy személyes beszélgetés nyomán. De a különböző megtérésekben vannak közös elemek is. Például az, hogy a megtérés az Istennel való kapcsolat rendezése, amely döntés formájában jut kifejezésre, és világnézeti, illetve életgyakorlati változásokhoz vezet. A személyes bizonyságtételünkben ezekre a közös elemekre fektetjük a hangsúlyt, miközben a velünk történteket meséljük el. A beszélgetőtársunk számára világossá igyekszünk tenni azt, hogy bár a részletekben másképpen nézhet majd ki az ő megtérése, de alapjában véve Krisztus hit által való elfogadása révén az Istennel való bensőséges kapcsolat az ő életében is létrejöhet.
Képzeljük el, hogy a hét folyamán az egyik ismerősünk meg szeretné tudni, hogy miért lettünk mi hívő keresztyének. Mit fogunk válaszolni? Ha valóban tömören, lényegre törően szeretnénk bizonyságot tenni, akkor fontos felkészülni ilyen lehetőségre.
Nem szükséges egy tökéletes szöveget megírni és fejből megtanulni. A bizonyságtétel nem színpadi produkció, hanem egy spontán és személyes esemény. Mindazonáltal sokat segít, ha van a fejünkben egy vázlat, aminek alapján elmondhatjuk a történteket. Érdemes legalább egyszer papírra vetni a bizonyságtételünket. Tizenöt-húsz perc alatt egy első vázlatot írhatunk föl magunknak, és azt később úgy fogalmazhatjuk át, hogy másoknak is élvezetes lehet annak olvasása, meghallgatása. A következő kérdésekre választ adva meg lehet írni ilyen vázlatot:

1. Milyen volt az életem, mielőtt tudatosan Isten vezetése alá helyeztem azt? Milyen kérdések és vágyak játszottak fontos szerepet a gondolkodásomban? Milyen hatása volt ezeknek a kérdéseknek, vágyaknak az életvitelemre?
2. Isten hogyan vezetett engem ahhoz a döntéshez, hogy átadjam Jézusnak az uralmat az életem fölött? Hogyan kerültem kapcsolatba a keresztyén hittel? Hogyan lettem biztos abban, hogy nekem is szól a bűnbocsánat lehetősége? Milyen körülmények között és hogyan döntöttem Krisztus mellett?
3. Milyen tekintetben változott meg az életem, miután biztos lettem abban, hogy Isten gyermeke vagyok? Mit jelent számomra az Istennel való kapcsolat a mindennapi életben? Hogyan és miben tapasztalom Isten jelenlétét, vezetését?

Talán első ízben nem sikerül egészen jól megfogalmaznunk a válaszokat. Általában több nekifutás szükséges ahhoz, hogy jól gondoljuk végig az életutunkat. Biztosak lehetünk benne, hogy ha egy-két órát szánunk a bizonyságtételünk megírására, egy világos beszámolót kapunk.
Előfordulhat, hogy az adott kérdések alapján nem sikerül megfogalmazni a megtérésünk történetét. Talán régen volt, vagy sok apró lépéssel közeledtünk az Úr felé. Ilyen esetben tegyük fel magunknak ezt a kérdést: „Milyen területen történt a legnagyobb változás, amióta hívő keresztyén vagyok?" Ha erre rátalálunk, könnyebb lesz visszaemlékezni arra, hogyan is vezetett bennünket az Úr a vele való élethez.

GYAKORLATI TANÁCSOK

A vázlat megírása révén világossá válhat a számunkra az, hogy mit is mondhatunk, amikor lehetőséget kapunk a bizonyságtételre. A tartalom mellett viszont a kivitelezés módja is fontos. Ezért néhány gyakorlati szempontra szeretném meg felhívni a figyelmet.
A személyes bizonyságtételünk mindenekelőtt őszinte legyen. A megtérésünk előtti szakaszt ne fessük csupán fekete színekkel, és a megtérés utáni életről ne úgy beszéljünk, mintha már nem lenne semmilyen problémánk. A megtérésünkkel nem oldódott meg egy csapással minden nehézségünk és bajunk, ezért ne is keltsünk ilyen benyomást! Tegyük világossá, hogy a megtéréssel a legfontosabb gondunkra - a bűn problémájára - találtunk megoldást. Minden más változás a gyümölcse annak, hogy most már Isten vezetése alatt élünk, és az Ő áldása van rajtunk.
Beszámolónk személyes is legyen azáltal, hogy kitárjuk a másik előtt a velünk történteket. Nem általános igazságokról beszélünk, hanem a saját életünkben végbement változásokról. A történetünk rádöbbenthetik őt arra, hogy vele hasonló történhet. Természetesen előfordulhatnak bibliai igazságok a történetünkben, amelyek által megmagyarázzuk például a bűn vagy a megtérés kifejezéseket. Azonban ne legyen csupán tanítás vagy prédikáció, hanem valódi önéletrajzi beszámoló is!
Tömör és lényegre törő legyen a történetünk. Ugyanis nem az egész életutunkat akarjuk elmesélni, hanem csak összefoglalni azt, hogyan változtatott meg minket Jézus. A legtöbb embernek nehéz egy öt-tíz percnél hosszabb történetre végig jól figyelnie. Igyekezzünk tehát arra, hogy röviden beszéljünk és a lényegre koncentráljunk!
Fontos, hogy egyszerűen és világosan beszéljünk, főleg amikor a középső részben a megtérésünkről van szó. Röviden magyarázzuk meg a megtérés lényegét is, ne csak a körülményekről beszéljünk! Ha világosan elmondjuk, milyen indíttatásból és hogyan tértünk Istenhez, akkor ezzel példát adunk a beszélgetőtársunknak. Lehetséges, hogy később a mi példánk alapján ő is fog majd Jézus mellett dönteni.
Tudatosan kerüljük azokat a szavakat, kifejezéseket, amelyeket mi hívők ugyan ismerünk, de amelyek az átlagember számára érthetetlenek. Sok keresztyén „szakszót" használunk, amikor Isten dolgairól beszélünk. Egy kívülálló számára pedig mintha egy idegen nyelvet hallana, ha minden második mondatban olyan, számára homályos kifejezések fordulnak elő, mint pl. kegyelem, bűnbocsánat, Krisztus vére, istentisztelet, imádkozni. Ha ezeket nem tudjuk kerülni, akkor legalább magyarázzuk meg jelentésüket, vagy egy hasonlattal próbáljuk világossá tenni a mondanivalónkat.
Miközben elmondjuk a velünk történteket, folyamatosan figyeljünk beszélgetőtársunkra. Ne fárasszuk sok beszéddel, hanem törekedjünk arra, hogy bizonyságtételünket gördülékenyen mondjuk el. Persze, ha azt látjuk, hogy beszélgetőtársunk valamit kérdezni akar, akkor erre adjunk neki lehetőséget. Sokkal fontosabb az, hogy beszélgetőtársunk megértse a Jézusról szóló üzenetet, mint az, hogy a lehető leggyorsabban elmondjuk az előre elkészített történetet.
A személyes bizonyságtételt egy útjelző táblához hasonlíthatjuk. A tábláknak az a feladatuk, hogy megmutassák a helyes utat. Nem magukra, hanem az útra irányítják a figyelmet. Amikor bizonyságot teszünk a Jézussal való kapcsolatunkról, nekünk sem az a célunk, hogy magunkra vonjuk a hallgató figyelmét, hanem az, hogy rámutassunk arra az útra, amely Istenhez vezet. Ez az út Jézus, és bizonyságtételünk fő üzenete a vele való bensőséges kapcsolat lehetősége. A személyes bizonyságtétel csak akkor éri el a célját, ha világosan és kétségbevonhatatlan Krisztus áldozatára és uralmára mutat.