Minden áldott hajnalon, és minden áldott este, az idős hölgy, kint ült a ház előtti ócska lócán, melyen már nyomot hagyott az idő, hogy könnyfátyolos szemével, végig kísérje a nap születését, majd annak halálát…

Valami megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett ezen pillanatok iránt, és semmi és senki sem akadályozhatta meg, hogy minden nap, akár egy rituálé, újra átélje a szemet gyönyörködtető pillanatokat.

Többnyire legkisebb unokáját tartotta ölében, neki mesélt, és mesélt…véget nem érő történeteket…Vannak dolgok, melyek sosem törlődnek ki az ember emlékezetéből. Elég volt egy illat, egy kép villanás és az idős hölgy el kezdte mesélni, és mesélt és mesélt.. az ölébe kuporodó kislány, csendben áhítattal végig hallgatta. Sohasem vágott szavában, sohasem kérdezett vissza, miért így volt, és miért nem úgy…

- Tudod Kicsim, egyszer, valaki, azt mondta nekem, hogy semmi sem történik véletlenül. Meglehet, a sorsunk előre meg van írva, de kezünkben van az evező, mellyel irányt változtathatunk, vagy éppen segíthetünk magunkon, vagy céljaink elérésében.

- És Te, elérted a célodat, Nagyi?, kérdezte a nagyanyja arcát fürkészve a kislány.

- Én most közeledek végső célomhoz, mint vitorlás hajó a ködből, közelitek parthoz… szólalt meg szinte hangtalanul az idős hölgy.

- Hamarosan eljön az idő, hogy végre újra találkozhassak azokkal, kik életemnél is fontosabbak voltak a számomra. Tudom, hogy várnak rám. Mindketten! És most az egyszer, nem késhetek el! De addig, míg eljön az a gyönyörű, várva-várt pillanat, addig ragaszkodom ahhoz az érzéshez, mely alkonyatkor meg pirkadatkor öleli szívemet. Mert ezek a pillanatok hozzájuk kötnek!

- Ne menj el Nagyi, maradj meg nekem, míg élek! -kiáltott fel a kislány, és máris megjelent szeme sarkába a könny.

- Kicsim, pontosan tudom, mit érzel! Egykor ezt éreztem én is. Amikor csak átjárt az a gondolat, hogy elveszíthetem bármelyikűjüket, olyan fájdalom kísérte azt az érzést, mintha elevenen tépték volna ki a szívem! De elkerülhetetlen ez az elvállás! Neked élned kell, és míg ott vagyok a szívedben, addig én is élek! Kísérem majd utadat, álmaid palástja körbe burkolja emlékem! És ott, az álmok birodalmán, gyakran találkozhatunk, csak várj rám, és én eljövök! Majd maradjon Neked, az én kincses ládám…másnak csupa kacat, de nekem az volt az élet! És minden pirkadatkor és alkonyatkor amikor gyönyörködsz az égi csodába, a szemkönny gyűrűjében villódzó napfény öltözteti közös emlékeinket…