A tanulmány a Kárpátaljai Református Egyházkerület honlapjáról származik (www.reformatus.com.ua)!

Mit tenne ma Kálvin az egyházban?

Előadás – 2009. január 5.
Balazsér, Presbiterhét

A kérdés megválaszolásához ismernünk kell Kálvint és az mai egyházat. A használható szempontok különbözősége miatt egyiket sem könnyű meghatározni. Először a szempontokat kell kitisztázni. A sorrendet pedig az egyház meghatározásával kell kezdeni (mi az egyházunk teológiai, kulturális, kultúr-, társadalmi- és diplomáciatörténeti, jelen szociológiai, bel-, kül- és geopolitikai, gazdasági, nemzeti, pszichológiai, néprajzi stb. szempontból), aztán amikor kiválasztottunk egy jelen egyház-meghatározási szempontot, melynek az alapján körvonalazzuk és értékeljük az egyházunkat, lehet Kálvin múltbeli személyiségét és hatását feltárni. Mert a múltat mindig a jelen szemüvegén keresztül látjuk: csak azokat a múltbeli dolgokat vesszük észre, és elemezve helyezzük a történelem rangjára, melyek a jelen számára valami oknál fogva fontosak. Pl.: az ókorból a legtöbbet a görög és római civilizációról tudunk, mert ezek a kultúrák készítettek a múltjukról és a korukról feljegyzéseket, s ezek a feljegyzések azokat a dolgokat örökítették meg, melyek a számukra fontosak voltak; a középkor történelmét egy nagyon vallásos időszaknak ismerjük, mert csak az egyházi emberek tudtak írni, és azt írták meg, amely fontos volt a számukra.
A tanulság: amennyiben szeretnénk, hogy a korunk hatást gyakoroljon a történelem menetére, rendszerezni és fenntartható informatív módon megörökíteni kell a jelent és a jelenből kiinduló múlt-értelmezésünket. A történelemírás nem tud átlépni a jelen árnyékán. Ezért a történelemírás a jelenről többet elárul, mint a múltról. De a történelemírásnak nem is a múlt objektív feltárása a feladata, hanem a jelen kérdéseinek múltból való megválaszolása, hogy a jövő fejlődése (a történelem beteljesedése – Augustinus, Hegel, Marx) felé utat találjunk.
A mi gyakorlati esetünkben: ki kell elemezni a magunk jelenlegi helyzetét (problémafelvetés) és a valós kérdéseket megfogalmazni (kérdésfelvetés), majd ezeknek az útmutatása alapján lehet a múltnak egy általunk kiválasztott szakaszával foglalkozni. De már a múlt általunk vizsgálandó szakaszának kiválasztása is a jelenből határoztatik meg, az által, hogy bizonyos előismereteinkre hagyatkozva párhuzamot vélünk felfedezni a jelen és a kutatandó múlt között.
Számunkra most Kálvin és a személyiségéből, a szemléletéből és a tanításából kibontakozó kálvinizmus kora és hatása az adott vizsgálandó időszak. Hogy érdemes legyen ennek a kornak a vizsgálatába időt és energiát befektetni, „próbafúrásként" fel kell tenni a kérdést: milyen párhuzam van az életterünket jelentő jelen egyházi valóságunk és a Kálvin kora között? Csak e kérdés megválaszolásával tudjuk valamiképpen meg fogni és a jelenünk számára aktuálissá tenni, tehát a kutatás szempontjából jó befektetési területnek nyilvánítani ezt a kort.
E párhuzamot, a jelen korunk és Kálvin kora között, az identitáskrízis jelenti. Az identitáskrízis mutatkozott meg a Kálvin-kori és a mai egyházban, társadalomban, kultúrában. Pl.: nem tudjuk mi a konkrét küldetésünk a gyülekezeti tagjainkkal, a más egyházakkal, a népünkkel, a többségi nemzettel, az anyaországgal, a keleti és a nyugati kultúrával szemben. De nem tudunk szülők, házastársak, barátok, gyerekek, testvérek, rokonok lenni. Nincsenek meghatározott szerepek, képviselet hiányában nincsen egyértelmű törvényesség és törvénytelenség (csak jogmegkettőződés) stb. A káosz következménye, a pusztulás. Kálvin óriási jelentősége, hogy a káoszból kozmoszt tudott alkotni. Ui. a lutheri reformáció, uú. mint a nem kevésbé elkötelezett és elferdült pápai egyházban megjelenő előreformációk (valdensek, katharoszok, albigensek, husziták), néhány (talán 3-4) évtizeden belül felmorzsolódott volna. De a lutheri reformáció után a következő lépésnél már megjelent Melanchton, aztán Kálvin, Szegedi Kis István, Ursius Zakariás, Olevianus Gáspár stb., kik a reformáció jelentőségét és felfedezését (a Szentírás tanításának egyedüliségét) le tudták bontani
a hittudományra, az etikára, az egyház felépítésére, az egyházjogra (aztán az általános jogra, a reformáció ajándékozta meg a világot a parlamentáris rendszerrel),
- a társadalmi szerkezetre (itt az állam szerepére és megnyílvánulására, hogy az állam szerepe az Isten képviselete és szolgálata),
- a gazdaságra (melyben meghatározódott az Isten által adott javakkal való gazdálkodás rendje és kialakult a világot átfogó és most gazdaságilag győztes kapitalizmus),
- a család szerkezetére (hol van a családtagok helye), az oktatásra (a reformáció szabadította fel a tudományokat, mert az ember az energiáit nem kellett, hogy a lelki üdvösségének a megszerzésére fordítsa, mert azt Jézus megszerezte, hanem hálából felfedezhette a világot és munkálkodhatott, mert a minden embernek „beruf" –ja van).

Ezek a rendszeralkotó személyek, a reformáció rendszerében az Isten által a teremtésben megalkotott és jóváhagyott, ezért kizárólagos élettérrel ajándékozták meg az emberiséget (amelyet a reformáció által elterjesztett könyvnyomtatás segítségével, addig soha nem látott propagandisztikus erővel terjesztettek: Institutio, Ágostai Hitvallás, Heidelbergi Káté, II. Helvét Hitvallás, Westminsteri Hitvallás, Bibliafordítások stb.). Olyan az élettérrel, ahol Isten által ismét védelmező és kibontakozást jelentő otthonra találhat az ember, s minden emberhez tartozó részlet: hit, ima, öröm, bánat, szeretet, szerelem, gazdaság, felelősség, magány, közösség, család, házastárs, gyerek, szomszéd, munka, gyász, csalódás, talpraállás, újrakezdés, nevelés, oktatás stb.
A reformáció emberi sikerének a feltételét a református atyáink, a következetesen állandó rugalmasságban határozták meg (semper reformandi – állandó reformáció). A mai református egyházunk sikerességét is ez a régi elv szavatolja. Az állandó megújulásnak a mai gyakorlati célja: az otthon biztonságát és minden életmegnyilvánulás kibontakozását jelentő életteret kell biztosítani a keretek hiánya miatt egyre feledésbe merülő és a helyét nem találó nyugtalan lelkiismeret bizonytalanságában vergődő emberi életnek.

A reformáció jelentősége a teremtő és újjáteremtő ige felfedezése. Az igét a Szentírás többször hasonlítja trombitához (harsonához) – 1Kor 14, 8.
A továbbiakban vizsgáljuk meg, hogy a trombita (így az ige), hol volt használatban a Szentírásban és miként használjuk a jelen gyakorlatban.
1. Trombita a Szentírásban.
1.1. A veszélyre figyelmeztet. Az őr kezében trombita volt, és ha ellenség közeledett, akkor belefújt. → Ma is figyelmeztetni kell, a veszélyes bűnök láttán (szekták, megszokott bűnök, lopások, káromkodások, élettársi viszony, gyülekezeti kiüresedés stb.). Fel kell ismét fedezni a szeretetteljes egyházfegyelmet, mint a Krisztus-test immunrendszerét.
1.2. Egységesít a harcban és a munkában. Amikor harcba indultak (pl.: Gedeon serege), megfújták a kürtöket, amikor segítség kellett a munkában (pl.: Nehémiásék városfalépítésénél), kürttel kértek segítséget a munkáscsoportok. → Ma az ige teremti meg a munkaközösséget és fordít a társak szükséglete felé.
1.3. Istentiszteletre hív. Trombitával hívtak istentiszteletre. Az istentisztelet és az ünnep kezdetét kürtzengés jelezte. → igével lehet Istenhez hívni az embereket. Az ige továbbadása jobb, mint bármilyen emberi egyházépítő módszer. Mert Krisztus ígérte, hogy mindeneket magához vonz. Pl.: Tamás nem volt a tanítványok közösségében, amikor feltámadt Krisztus, s a tanítványok, amikor bizonyságot tettek Tamásnak, akkor 8 nap múlva, már Tamás is a tanítványok közösségében volt és így jelent meg nekik ismételten a feltámadott Krisztus.
1.4. Isten megjelenésére figyelmeztet. Amikor Jézus visszatér, azt angyalok trombitái jelentik. → Figyelmeztetni kell, hogy Krisztus visszajön ítélni élőket és holtakat. Minden dolgunkról el kell számolni.
2. A trombita (ige) mai helyei. A cél, hogy szólaljon meg a trombita (az ige).
2.1. Földön. Sokaknál csak elhajítva van az ige. Nem kell a számukra az Isten útmutatása. Olyanok, mit a mocsárba süllyedő, de alvó ember. Nem veszi észre a nagyon veszélyes állapotát.
2.2. Polcon. Sokaknál csak a polcon van a Biblia. Porosodik és sosem nyitják ki. Így nem szólal meg. Olyanok, akiknél csak dísz a Szentírás, a református név, a keresztyénség, de sosem használják. A névleges keresztyének nagy tömegei tartoznak ide.
2.3. Kézben. Amikor szemléljük, tanulmányozzuk, hallgatjuk az igét. De a kézben sem szólal meg. A keresztyénségüket csak a templomban megélők csoportját jelenti.
2.4. Szájban. Csak itt szólal meg az ige. Az igét tovább kell adni. Nem kell félni, hogy felveri a trombita hangja a kedélyeket, az emberi lelkiismeretet. A gyávák nem öröklik az Isten országát.
Ha az Isten igéje a szánkban megszólal, akkor vagyunk reformátorok, akik figyelmeztetünk a veszélyre és a bűnre, akik egy közösséggé szervezik az egyházat a harcban és a munkában, akik az Istenhez hívják a hívőket és a hitetleneket, akik figyelmeztetnek Krisztus visszajövetelére és az ítéletre.


Radvánszky Ferenc
kaszonyi lelkész