Napi evangélium

2017. január 17. – Kedd

Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.”

Mk 2,23-28

Elmélkedés:

A zsidó vallásosság sajátos eleme a szombati nyugalom megtartása. A hagyományos elképzelés szerint a világ és az ember megteremtését követően, nagy munkáját befejezvén Isten a hetedik napon megpihent, miként erről a bibliai teremtéstörténetben olvashatunk. A teremtő Isten példájára az ember is köteles pihenni hetente legalább egy napot, nem dolgozhat megállás nélkül egész életében. Láthatjuk, hogy a szombati nyugalom megtartását szabályozó törvények az ember érdekében születtek, és azt a célt szolgálják, hogy senki ne őrölje fel emberi erejét, ne zsákmányolja ki önmagát vagy másokat állandó munkavégzéssel. 
A Jézus korabeli farizeusi törvényértelmezés viszont erős túlzásokba esett, amikor szinte minden emberi mozdulatot munkának, s ezáltal szombaton tiltott tevékenységnek minősített. Ennek a túlzásnak köszönhető a farizeusok felháborodása, akik nehezményezték, hogy Jézus tanítványai szombaton letéptek a mezőn néhány kalászt és megették a búzaszemeket. Az Úr egyrészt kiáll tanítványai mellett, védelmébe veszi őket, másrészt ismét tanúságot tesz arról, hogy ő a törvények helyes értelmezője. Isten nem azért adta törvényét, hogy azt az emberek a legszigorúbban értelmezzék és szőrszálhasogató módon teljesítsék, hanem azért, hogy az ember testi és lelki fejlődését szolgálja.