2020. január 5. – Karácsony utáni 2. vasárnap

Evangélium

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés

Az isteni titkok világa
Az evangéliumokat rendszeresen olvasó ember megszokhatta már János evangélista sajátos észjárását. Látásmódja, ahogyan a Jézus-eseményre emlékezik, azt vizsgálja és leírja, eltér a másik három evangélista, Máté, Márk és Lukács módszerétől. János megpróbál mindig az események mögé tekinteni, a titkok mögé pillantani. És itt a próbálkozás a lényeges. Nem fedi fel teljesen a titkokat, hiszen Isten titkairól van itt szó, amelyeket ember csak annyira érthet meg, amennyire azt az isteni kinyilatkoztatás engedi számára. János evangélista tiszteletben tartja az isteni titkok világát, de nem adja fel a kutatást és művének olvasóit is a szüntelen keresésre ösztönzi.
Jól érződik ez a látásmód evangéliumának elején, az Ige-himnuszban, amely Jézus születéséről szól. Igaz, nála szó sincs Betlehemről, istállóról, jászolról és angyalokról, sem a pásztorokat, sem a napkeleti bölcseket nem említi írásában, de mindennek ellenére ez a rész Jézus Krisztus születéséről szól. Annak a személynek időbeli születéséről, aki öröktől fogva létezik. „Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Minden őáltala lett.” – olvassuk az első sorokat. Rögtön eszünkbe jutnak a Biblia első könyvének, a Teremtés könyvének első szavai: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten Lelke lebegett a vizek fölött” (Ter 1,1-2). János aztán a világosság és a sötétség titkát próbálja megfejteni: „Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert.” A Teremtés könyve is hasonló gondolatokkal folytatódik: „Isten szólt: Legyen világosság!, és világosság lett. Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől” (Ter 1,3-4).
Bizonyossággal állíthatjuk, hogy az a Jézus, aki a történelmi idő egy bizonyos pontján megszületett, belépett az emberek számára élettérként szolgáló teremtett világba, jelen volt a világ kezdetekor, a teremtéskor is. Az ég és a föld, Isten teremtetlen és teremtett világa, láthatatlan és látható világa az idő egy pontján összeér. Isten végtelen hatalma egy gyermek gyengeségében láthatóvá válik. Isten végtelen szeretete emberközelségbe kerül. Az ember csodálata immár nem csak a teremtett világnak és a Teremtőnek szól, hanem az Isten Fiának is, aki emberré lett, s aki születésével újjáteremti a világot és elhozza minden ember számára az újjászületés lehetőségét.
Mindaz, amit Istenről, az ő személyéről, tulajdonságairól és cselekedeteiről hiszünk, az Jézusban vált láthatóvá, megtapasztalhatóvá számunkra. Kortársai, egykori tanítványai és apostolai a szemébe nézhettek, hallhatták szavát és akár megfoghatták a kezét. És mindez a másik oldalról is igaz. Az evangéliumi beszámolókból ismert számunkra, hogy mennyire megragadó volt, amikor Jézus valakinek a szemébe nézett, megszólított és meghívott valakit vagy kezével megérintett valakit, például egy-egy beteget. Az isteni és az emberi világ találkozásai ezek a pillanatok. Aki a világmindenség Urát keresi, annak Jézust kell keresnie! Aki Isten szeretetére vágyakozik, annak Jézust kell megtalálnia! Aki meg akar szabadulni bűneitől, annak Jézushoz, a Megváltóhoz kell járulnia! Aki az örök életre akar jutni, annak Jézusra kell bíznia életét!