2020. január 12. – Vasárnap, Urunk megkeresztelkedése

Evangélium

Abban az időben: Jézus elment Galileából a Jordán (folyó) mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék nála. János azonban tiltakozott: „Neked kellene megkeresztelned engem, és te jössz hozzám?” Jézus azonban így szólt: „Hagyd ezt most, mert úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos.” Erre János engedett neki.
Jézus pedig megkeresztelkedett. Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az ég, és látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni. És íme, hang hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!”
Mt 3,13-17

Elmélkedés

A hit útjának kezdete
A mai napon Jézus megkeresztelkedését ünnepeljük, ami Keresztelő János által történt a Jordán folyó vizében. Keresztelő János azzal kezdte működését, hogy bűnbánatra szólította fel a népet. Ezt hirdette: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa” (Mt 3,2). Szavának hatását így írja le Szent Máté evangélista: „Akkor kiment hozzá Jeruzsálem, Júdea és az egész Jordán-vidék. Megvallották bűneiket és megkeresztelkedtek nála a Jordán folyóban” (Mt 3,5). Az elbeszélés tehát világosan kimondja, hogy János keresztsége egy tisztulási szertartás volt, amely a bűntől való megtisztulást, megszabadulást jelképezte.
Ez a tény megérteti velünk, hogy miért tiltakozott János és miért furcsa a mi számunkra is az, hogy Jézus is meg akar keresztelkedni. Neki ugyanis nincs szüksége a lelki megtisztulásra, hiszen nincs semmilyen bűne, ő a szent Isten. Akkor miért áll be mégis Jézus a bűnösök sorába, miért hárítja el János tiltakozását, és miért kéri kifejezetten, hogy János őt is keresztelje meg? Jézus nem azért lép a Jordán vizébe és nem azért merül alá, hogy megtisztuljon, hanem hogy ő tisztítsa meg a vizet, amely által sokak lelke megtisztul. Jézus nem kérkedik azzal a nép előtt, hogy ő a bűntelen Isten, hanem nagy alázattal áll be azok közé, akik bűnbánattal a szívükben jönnek Jánoshoz. Jézus megkeresztelkedésében azt kell meglátnunk, hogy Isten leereszkedik az emberekhez, sorsközösséget vállal a bűnösökkel. A Fiú alázatos cselekedete elnyeri a mennyei Atya tetszését, akinek hangja az égből hallatszik: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” Nem csak a Fiú személyében telik az Atyának kedve, hanem az ő cselekedetében is, a bűnös emberekkel való közösségvállalásban.
Az Úr megkeresztelkedésének ünnepén a saját keresztségünkre is gondolnunk kell. A születésünk napját mindannyian jól tudjuk, de azt már kevesebben tudják, hogy mikor lettek megkeresztelve. Akik felnőtt korukban részesültek ebben a szentségben, bizonyára tudják a napot, emlékeznek az eseményre, de akit kisgyermekként, csecsemőként kereszteltek meg, az nem emlékezhet. A keresztség a keresztény élet kiindulópontja. Ekkor lettünk Isten gyermekeivé, ekkor töltötte el szívünket a Szentlélek, ekkor lettünk az Egyház tagjává. A szentségek között a keresztség az első, ez az a kapu, amelyen keresztül belépünk a hit világába. A keresztség szertartása folyamán a vízzel való leöntés egy új lelkiállapotba kerülést jelképez, ezért nevezzük a lelki megtisztulás, a lelki újjászületés szentségének. A keresztség összekapcsol minket az Úr halálával és feltámadásával, mégpedig abban az értelemben, hogy mi meghalunk a bűnnek, a régi ember megszűnik, és újjászületünk Istenben, azaz új teremtménnyé, új emberré leszünk.
A mai ünnep emlékeztet az Egyház s minden megkeresztelt, Krisztushoz tartozó ember sajátos küldetésére. Arra a küldetésre, amely Jézusnak a mennybemenetelkor mondott parancsából fakad: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítványommá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében” (Mt 28,19). Talán a mi környezetünkben is élnek olyanok, akik nincsenek megkeresztelve. Nem ismerik Istent, de bizonyára jószándék van a szívükben. Segítsük őket, hogy elinduljanak a hit útján! Mondjuk el nekik, hogy semmi sincs nagyobb ebben a világban, mint megismerni Krisztust. Semmi nem adhat nagyobb boldogságot az embernek, mint Jézushoz tartozni.