2020. január 19. – Évközi 2. vasárnap

Evangélium

Abban az időben: Amikor János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről én azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.”
János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”
Jn 1,29-34

Elmélkedés

Lelkiismeretes ember
Számos élethelyzetben mérlegelnünk kell, hogy megtegyünk-e valamit. Belső késztetést érzünk, Isten hívását érezzük egy feladatra, de mégis mérlegelünk, töprengünk. Megtegyük vagy ne tegyük meg? Ekkor megszólal valahonnan a háttérből a gyávaság: Biztonságos ez számunkra? Utána rögtön halljuk egy másik irányból a célszerűséget: Hasznunkra lesz ez a dolog? Megéri megtenni? Rögtön ezután elénk áll a hiúság: Népszerű lesz ez a dolog? Hogy fogják megítélni az emberek? Végül a bensőnk mélyéről a lelkiismeret hangját is halljuk: Helyes ez? Látnunk kell, hogy egy-egy döntés előtt ezek a dolgok befolyásolnak minket. Aztán eljön az idő, amikor azt látjuk, hogy egyáltalán nem biztonságos, nem is éri meg, de még csak népszerűek sem leszünk miatta, de mégis meg kell tennünk valamit, mert a lelkiismeretünk azt súgja, hogy ez a helyes.
Keresztelő Szent János, akiről a mai evangéliumban olvasunk lelkiismeretes ember volt. Mindig a szíve mélyén megszólaló hangot követte, mert meg volt győződve róla, hogy az az Isten hangja. Amikor figyelmeztette Heródes fejedelmet, hogy nem szabad feleségül vennie és együtt élni testvére feleségével, akkor előtte ő is hallhatta a gyávaságtól, hogy egyáltalán nem biztonságos, amit tenni akar. Nem biztonságos, hanem veszélyes, sőt, életveszélyes, ha bírálni merészeli a fejedelmet. De nem hallgatott, hanem megszólalt, mert a lelkiismerete azt mondta, hogy helyes, amit tesz. Az életével fizetett érte.
Életének egy korábbi eseménye, amikor tanúságot tesz Jézusról. Ezt olvassuk a mai evangéliumban. Keresztelő Jánosnak voltak tanítványai, akik közül ketten, András és János, rögtön követni kezdték Jézust és az ő tanítványai lettek ettől kezdve. Keresztelő János egészen biztosan tisztában volt azzal, hogy tanúságtételének ez lesz a következménye. Lehet, hogy a célszerűség azt súgta neki, hogy ez nem éri meg, mert elmennek a tanítványaid és szépen lassan mind elfogynak mellőled, de ő inkább a lelkiismeretére hallgatott, amely szerint helyes, amit tesz. Egyáltalán nem sajnálja, hogy tanítványai Jézus nyomába szegődnek, hanem ezt mondja: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” (Jn 3,30).
Még korábban János ezt mondta azoknak a farizeusoknak, akik a néppel együtt keresztelkedni mentek hozzá: „Viperák fajzata! Ki tanított titeket menekülni a jövendő haragtól? Teremjétek hát a megtérés méltó gyümölcsét” (Mt 3,7-8). Bár a meglehetősen kemény szóhasználat miatt azt is gondolhatnánk, hogy haragból vagy hirtelen indulatból mondta ezt, de nem így van. János tudatosan mondta ezt, megfontoltan szólt így a vallási vezetőkhöz. Talán egy pillanatra megkísértette őt a hiúság, hogy ezzel nem lesz népszerű, ez nem fog tetszeni a farizeusoknak, ettől nem biztos, hogy megtérnek, de ő inkább a lelkiismeretére hallgatott, amely azt mondta, hogy ez a helyes. Isten arra kéri őt, hogy ne hallgasson, hanem figyelmeztessen mindenkit, hirdesse mindenkinek, hogy Isten nem alakoskodást, nem színlelést, hanem őszinte bűnbánatot vár.
Keresztelő János életpéldája arra ösztönöz minket, hogy minden élethelyzetben és minden döntési helyzetben hallgassunk lelkiismeretünk szavára és bátran tegyük meg azt, amit Isten ilyen módon kér tőlünk. Tegyük meg, mert ez a helyes!