2021. augusztus 8. – Évközi 19. vasárnap

Evangélium

Abban az időben: A zsidók zúgolódni kezdtek (Jézus) ellen, amiért azt mondta: „Én vagyok az égből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza – és én feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
Jn 6,41-51

Elmélkedés

Az Úr ajándéka
A csodálatos kenyérszaporítást követően Jézus többek között ezt a kijelentést tette: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik” (Jn 6,35). Szavai csodálkozást, értetlenséget váltanak ki a hallgatóságból, de az Úr nem vonja vissza szavait, hanem megerősíti azokat. Végül eljut oda, hogy ezt mondja: „Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” Ez már az utolsó vacsora eseménye, itt már az Oltáriszentség titkáról beszél, és ezeket a szavakat mi már utólag megértjük.
Aki felületesen olvassa Szent János evangéliumát, olyan benyomás ébredhet benne, mintha János állandóan ugyanazt ismételné. Figyelmesebben olvasva azonba észrevehető, hogy ez nem ismétlés kérdése, hanem valójában elmélkedésről van szó, újra és újra átgondolja mindazt, amit Jézus mondott. Az evangélium szerzője a maga módján ismételgeti ugyanazt a témát, de egyre magasabb szintre jut. Vélhetően Jézus beszédmódszere is hasonló volt. Biztosan nem a legfontosabb üzenet kimondásával kezdte tanítását az élő kenyérről, az élet kenyeréről, hanem fokozatosan vezette hallgatóit a titok megértése felé. Ezzel magyarázhatóak az ismétlések, amelyek természetesen minket is segítenek, hogy megértsük Jézus legnagyobb ajándékának jelentőségét.
Miként alakítja át életünket az Oltáriszentség? A kérdés megválaszolásához jó segítség számunkra Illés próféta példája, akiről röviden az olvasmányban hallottunk, s akinek életét érdemes újra elolvasnunk a Királyok első könyvéből. Miután könyörtelenül leszámol a bálványimádásra buzdító álprófétákkal, Illésnek menekülnie kell. Félti az életét és elmenekül a sivatagba. A nagy szónokból hiányoznak a szavak, Isten bátor harcosából hiányzik a bátorság. Illés meg akar halni, lefekszik és alszik békésen. Azt gondolja, jobb volna, ha többé fel sem ébredne. Aztán megérinti egy angyal, felébreszti őt. Megpillantja a sült cipót és a korsó vizet, amit más nem hozhatott, csak az angyal, Isten küldötte. Eszik és iszik, majd pedig ennek a tápláléknak erejével 40 napig megy Isten hegyéig, a Hórebig. Ott, egy barlang előtt találkozik Istennel. Korábban abban hitt, hogy karddal kell küzdenie az igaz és egyetlen Istenért, de a vándorlás és az Istentől kapott kenyér ereje megváltoztatta őt. Ez a változás és megtisztulás a feltétele annak, hogy találkozhasson Istennel.
A szentáldozás az Úrral való egyesülés a hívő ember számára. Nem közönséges étkezés ez, hanem az Úrral való lelki egyesülés lehetősége, amely során magunk is Krisztus testévé válunk. Az Oltáriszentség vétele tehát átalakít minket. Az Oltáriszentséget tisztelet, a legmagasabb fokú tisztelet illeti meg, ezt nevezzük imádásnak. Ez a legmagasabb fokú tisztelet nem csupán az eucharisztikus ünneplésre, azaz a szentmisére vonatkozik, hanem a szentmisén kívüli tiszteletre is. A legnagyobb gonddal őrizzük az Oltáriszentséget, kellő tisztelettel visszük el a betegekhez, akik nem tudnak részt venni a szentmisén, továbbá a hívők elé helyezzük, hogy imádásukat kifejezhessék. Tiszteletünk legszebb kifejezése az, amikor a misében szentáldozáshoz járulunk. Fejezzük ki elsősorban ezzel az Oltáriszentségben való hitünket!