2021. december 19. – Advent 4. vasárnapja

Evangélium

Azokban a napokban Mária útrakelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Lk 1,39-45

Elmélkedés

Meghajolni Isten titka előtt
Amikor Gábor angyal hírül viszi a Názáretben élő Máriának, hogy gyermeke fog születni, mert Isten őt választotta ki, hogy a Megváltó anyja legyen, Mária ezt kérdezi: „Hogyan történhet meg ez, hiszen én férfit nem ismerek?” (Lk 1,34). Kérdésére a következő választ kapja: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával” (Lk 1,35). Vélhetően nem lett ettől sokkal okosabb, de annyit bizonyosan megértett a feleletből, hogy Isten közreműködésének köszönhetően fog gyermeke születni. Aztán már újabb kérdéseket nem tesz fel, hanem beleegyezik Isten akaratába, elfogadja Isten különleges ajándékát, meghajol Isten titka előtt.
A Názáretben történt esemény, Jézus születésének hírüladása után Mária meglátogatja rokonát, Erzsébetet, aki Isten akaratából szintén gyermeket vár, erről olvasunk ma, advent 4. vasárnapján az evangéliumban. Erzsébet találkozásuk első pillanatában megtudja, hogy Mária is áldott állapotban van, de nem kezdi el őt arról faggatni, hogy miként lehetséges ez, hiszen még csak jegyese Józsefnek és nem házasodtak össze. Erzsébet nem Mária áldott állapotán csodálkozik el, hanem a látogatás tényén: „Hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám?” Erzsébet a saját példájából tudja, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Ha neki idős kora ellenére is megadatott, hogy gyermeke szülessen, akkor a mindenható Isten Máriának is megadhatta azt, hogy szüzessége ellenére gyermeket foganjon. Erzsébet tehát már ismeri Isten határtalan irgalmasságának titkát, és alázattal elfogadja azt mind a saját, mind Mária esetében.
A Jézus születése körüli csodás események kapcsán kérdések persze bennünk is megfogalmazódnak. Hogyan születhet egy szűz leánynak gyereke? Hogyan lehet az Isten emberré? Olyan kérdések ezek, amelyekre nem fogunk pontos választ kapni. Az elmúlt vasárnap arról elmélkedtünk, hogy a Keresztelő Jánoshoz érkezők pontos választ kaptak arra, hogy mit kell tenniük a Messiás jövetele előtt, most pedig ennek éppen az ellenkezőjével találkozunk, azaz kérdéseinkre nincs világos felelet, el kell fogadnunk, hogy egy titok, Isten titka előtt állunk.
Mária és Erzsébet találkozásának történetében érdemes odafigyelnünk az örömre, a leendő édesanyák örömére és a születendő gyermekek örömére. Erzsébet megsejti, hogy nem mindennapi találkozás ez, ezért így dicsőíti Máriát: „Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!” (Lk 1,45). Keresztelő János pedig megérzi, hogy számára sem hétköznapi ez a találkozás az Úrral, a Messiással, a Megváltóval, és felujjong anyja méhében. János öröme mutatja, hogy elérkezett a messiási idő. Néhány nap múlva, karácsony estéjén Jézus akar találkozni velünk. Ebből a találkozásból fog a mi igazi örömünk megszületni! Ebben a találkozásban biztosan jó hírt kapunk, biztosan jelen lesz Jézus, megtapasztaljuk a valódi figyelmességet és érzékenységet, érezni fogjuk, hogy velünk az Isten! Legyünk ott, ahol az Úr találkozni szeretne velünk! Számunkra is most érkezett el az idő, hogy igazán örvendjünk.
Napjainkban mintha az emberek nem az igazi öröm forrását keresnék, hanem csak a szórakozás lehetőségét. Pedig az öröm és a szórakozás nem ugyanaz! Az igazi öröm belülről fakad, a szívünkből ered és tartósnak bizonyul. Amíg a hétvégi szórakozás által az ember menekülni akar a hétköznapi problémák elől és feledni akarja a mindennapok nehézségeit, addig az öröm elfogadja a szenvedéseket, a nélkülözést, a szegénységet annak reményében, hogy amilyen mértékben részünk van ezekben, olyan mértékben lesz részünk egykor abban az el nem múló örömben, amit Isten ad nekünk. Fogadjuk el az igazi örömöt, mint Isten ajándékát!