Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért. (1 Timótheus 2:1)

- Beszéltem rólad a barátomnak! – állt meg a fiú a koldus előtt. - És mit mondtál neki? – kérdezte az öreg barátságosan. - Azt, hogy szoktunk beszélgetni, meg hogy nem könnyű neked. A hajléktalan egy darabig nem szólt. Az első találkozására gondolt a furcsa gyerekkel. Már régen megszokta a kötekedőket, a cinikus megjegyzéseket, a lenéző tekinteteket. A legtöbb gyerek is ezekhez csatlakozott a környéken élők közül. Gúnyolták a ruhája, a szaga miatt, vagy csak féltek tőle, de ez az egy, ez nem. Akkor is csak ott állt egy szendviccsel a kezében, amit felé nyújtott, ami a tízóraija lehetett. Mosolyogva csak annyit mondott: „Jézus küldi neked, a barátom." Megköszönte, mert éhes volt és meg is ette mind. Mire felnézett a gyerek már nem volt ott, de másnap újra eljött és aztán megint. Egy héten úgy háromszor, négyszer. Mindig hozott valami ennivalót, az ősz beálltával egyszer egy pokrócot is. A nyílt, őszinte tekintete, a kedvessége volt az, ami miatt szóba állt vele. Nem olyan volt, mint a többi szenteskedő, akik a forró teáért és a vajas kenyérért elvárták, hogy nagyon hálás legyen. - Válaszolt valamit? - Még nem, de fog – mosolygott a fiú titokzatosan. - Honnan veszed? – csattant fel egy kicsit hangosabban a kelleténél, mert saját csalódásaira gondolt. - Mert mindig válaszol – mosolygott tovább. - Aztán meg hogy? Még soha sem hallottam egy élőről se, akivel személyesen beszélt volna. Akikkel meg megtette, az mind halott már – megpróbált a végére változtatni a hangsúlyán, mert nem akarta megbántani a gyereket szavai élével. De a fiú sosem volt bátortalan. - Sokféleképpen. Van, hogy apun vagy anyun keresztül. Máskor meg a lelkészünk mond valamit, ami segít. De olyan is volt, hogy a Bibliámból értettem meg, amit tennem kellet. Egyszer bajban voltam és váratlanul történt valami, amire nem is számítottam. – itt elhallgatott és az öreg tekintetét fürkészte. - Hol van a te híres barátod háza? – kérdezte az. - Miért? - Mert egyszer találkoznék vele – hallotta megdöbbenve a saját szavait a koldus. De nem szívta vissza, amit kimondott, mert nem gondolta meg magát. Tudta, a gyerekkel szívesen elmenne. - Ok. – indult hazafelé a fiú – Viszlát holnap! - Holnap! – intett az öreg és mindkettejük szívében béke lett.

A halálfélelem, a szomorúság, a bűntudat, a veszteség, a betegség krízishelyzetet idézhetnek elő. Ha az ember lelki bajait az Isten elé viszi, lelkében rend teremtődik, mert Isten közelségének az erőterében rendeződnek a dolgok. (Németh Dávid)