Zsolt 86,8-17.

8 Nincs hozzád hasonló, Uram, az istenek között, műveidhez fogható
nincsen.
9 Eljön minden nép, amelyet alkottál, leborulnak előtted, Uram, és
tiszteletet adnak nevednek.
10 Nagy vagy te, csodákat teszel, te vagy Isten egyedül!
11 Taníts engem utaidra, URam, hogy igazságod szerint járjak, és teljes
szívvel féljem nevedet.
12 Magasztallak, Uram, Istenem, teljes szívből, és tisztelem nevedet
örökké.
13 Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél.
14 Istenem! Kevélyek támadtak rám, erőszakosok hada tört életemre, de
nem számolnak veled!
15 Pedig te, Uram, irgalmas és kegyelmes Isten vagy, hosszú a türelmed,
nagy a szereteted és hűséged.
16 Fordulj hozzám, légy kegyelmes! Adj erőt szolgádnak, segítsd meg
szolgálólányod fiát!
17 Mutasd meg rajtam jóságod jelét, hadd lássák gyűlölőim, és
szégyenkezzenek, mert te, URam, megsegítesz, és megvigasztalsz engem.

                        OSZTATLAN FIGYELEM

Taníts engem utaidra, Uram, hogy igazságod szerint járjak, és teljes
szívvel féljem nevedet. (Zsolt 86,11)

Szüleim Hong-Kongban élnek. Első látogatásom alkalmával anyám
kulturális különbségekről beszélt nekem, hogyan viselkedjem. "Ha adsz
valakinek valamit, két kézzel fogd, mert ha csak egy kézzel tartod, az
nagyon udvariatlan!".
Azt gondoltam, ez könnyen fog menni, de hamar kiderült, mennyire nem
egyszerű. Nehéz a dolgokat két kézzel fogni, nehéz tenni, nehéz
emlékezni rá. Büszke vagyok arra, hogy egyszerre millió dolgot vagyok
képes csinálni, osztott figyelemmel, és rajongok ezért a képességemért.
De amikor arra kértek, hogy a kiszemelt tárgyat, a hitelkártyámat, vagy
a pénzt két kézzel nyújtsam át, véget ért a zsonglőrködés. Mivel
egyszerre egy dolgot foghattam, erre az egy dologra kellett minden
figyelmemmel koncentrálnom.
Elgondolkodtam, hogy Istenhez is sokszor egyszerre számtalan dologgal
jövök. Lehet, hogy egyik kezemből leteszek valamit, de a másikban még
mindig markolok valami elengedhetetlenül fontosat, - s így oszlik a
figyelmem és a szívem. Amit istentiszteletnek gondolok, egy elvont
figyelmű elméből és szívből fakad, s mint ilyen, már nem is igazi
istentisztelet. Ha valódi istentiszteletet akarok, egész szívvel kell
jönnöm az Úrhoz, amit két kézzel emelek felé.

Imádság: Urunk, bárcsak jöhetnénk imádni téged mindenünkkel, amink van,
egész szeretetünkkel.

Ámen.