Jel 22,1-5.

1 Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint
a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered. 2 A város főútjának
közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer
hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a
népek gyógyítására szolgálnak. 3 Nem lesz többé átok a városon, hanem
az Isten és a Bárány trónusa lesz benne: szolgái imádják őt, 4 és látni
fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. 5 Éjszaka sem lesz
többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten
fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké.

                          SZEMTŐL SZEMBE

Látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. (Jel 22,4)

Az első közös vakációnkon feleségemmel több száz mérföldet autóztunk,
hogy eljussunk a dél-dakotai Black Hills hegységbe. Egy egész listát
írtunk össze a festői szépségű és történelmi helyszínekről, amelyeket
meg akartunk nézni. A Rushmore Nemzeti Emlékmű állt a lista élén.
Gyermekkorunk óta fényképről ismertük a négy elnök hatalmas, sziklába
vágott arcképét. Személyesen látni, bizonyára felemelő érzés lesz!
Kora délután érkeztünk a látogató-központba, és csodálkozó izgalommal
néztük a bámulatba ejtő hatalmas szobor-fejeket. Néhány perccel
megérkezésünk után azonban kövér felhők vonultak arra, és teljesen
elfedték a látványt, aminek kedvéért olyan messziről ideutaztunk. Bár
szerencsésnek éreztük magunkat, hogy legalább megpillanthattuk a
szobrokat, de csalódottak voltunk, hogy a látvány oly gyorsan eltűnt a
szemünk elől. Sokkal tovább akartuk szemlélni.
A Jelenések könyve beszél egy napról, amikor a megváltottak serege
"látni fogja az ő arcát". Az örökkévalóságban mindig Urunk jelenlétében
fogunk élni, soha nem leszünk tőle elválasztva. A mi Black Hill-i
élményünkkel ellentétben, örökké láthatjuk majd az Urat.

Imádság: Istenünk, várjuk azt a napot, amikor szemtől szembe láthatunk.
Segíts várakozásunk közben nagylelkűen szeretni, igazságosan szólni és
hűségesen szolgálni.

Ámen.