PAUL TILLICH (1886-1965) amerikai protestáns teológus, vallásfilozófus számára a Szentlélek az a „hatalom”, aki az emberi szellemet arra készteti, hogy kilépve önmagából, meghaladva önmagát, az embert szeretetre késztesse.
Ezért a Lelket – szemben a korabeli teológusokkal – még gondolatilag sem korlátozta az egyházra vagy az üdvösség eszközeire, hanem azon fáradozott, hogy felfedezze és megismertesse jelenlétét, hatását a különböző vallásokban és a különböző kultúrákban. Hiszen – állítja Tillich – ezekben is találunk hitet, a feltételen és a végső valóság által kiváltott megragadottságot, szeretetet. Következtetése: az egyházakon kívül létezik egyfajta „látens Lélek-közösség”, amit viszont mindenképpen alá kell rendelni a Jézus Krisztusban adott végérvényes Kijelentésnek. „Az isteni Lélek Jézus Krisztusban hiánytalanul volt jelen”, olyannyira, hogy „Őt tökéletesen megragadta a Lélek”. Ám ennek a „rejtett Lélek-közösségnek” szerinte tagjai lehetnek a pogányok, a humanisták, a zsidók. Ez az ismeret alázatra int, „hatalmas fegyver az egyházi és a lelki arroganciával szemben”. „Az isteni Lélek, aki ezt a Lélek-közösséget létrehozza, nem teremt ezzel külön valóságot, amelyben egyedül Ő kíván létezni, hanem inkább magához ragad minden valóságot. Ő minden kulturális alkotás mélysége…Hiszen a kultúra a vallás formája, a vallás pedig a kultúra lényege”. Tillichnél egyfajta „kulturális spiritualitás” jelentkezik, ami nélkül sem a művészek, sem a nevelők nem tudnák hivatásukat odaadással és szeretettel gyakorolni. Ebben az értelemben a Szentlélek az, aki az emberi szellemet önmagán túlra emeli, ahová az önmagától nem jutna el: a szeretethez, ami a legnagyobb adomány. Az 1Kor 13,1 szerint kiváltképpen való adomány a szeretet, Gal 5,22 szerint pedig első a Lélek gyümölcsei között. A Szentlélek Tillich fogalmazása szerint „az az Isten, aki mind az egyénekben, mind a közösségekben jelenvaló, jelenlétét a megragadottságból, a változásokból…” ismerhetjük meg. De a Szentlélek nem csak a jelenvaló Isten, hanem a távollevő Isten is, hiszen azon nyomban elrejtőzik, amint megszokottá válna számunkra. Isten Általa egyszerre végtelenül közel van hozzánk és végtelenül távol is van tőlünk, mert a szél fú, ahová akar (Jn 3,8), s Ő nincs a keresztyén egyházakhoz sem kötve. Ha ez így lenne, akkor az egyház „Isten sírja” lenne. A Lélek azonban nem csak szabad, hanem szabadító is, aki szabaddá tesz a törvény igájától. „A betű öl, a Lélek az, aki elevenít” (2Kor 3,6).

Tillichnek gyakran szemére vetették, hogy a liberális teológiában fogant kulturprotestantizmust akarta újraéleszteni. Ez a keresztyénséget a mindenkori kultúrához akarta igazítani, s összekeverte a Szentlelket a korszellemmel. De ez a vád nem tartható, hiszen Tillich pontosan azon fáradozott, hogy a különféle Lélek-hatásokat a végérvényes Krisztus-kijelentésnek alávetve vizsgálja meg, s mindenféle betagolási kísérletet, ami a világ részévé kívánta tenni a Szentlelket, elutasított.
Dr. Békefy Lajos