1Kor 2,1-5.

1 Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem,
mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten
bizonyságtételét. 2 Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek
másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. 3 És én
erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. 4
Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival
hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével; 5 hogy hitetek ne
emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.

                        A KERESZTYÉN TITOK

A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy
amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi
is új életben járjunk. (Róm 6,4)

Majdnem 18 éves voltam, amikor egy vasárnap délelőtt több mint száz
fiatallal összegyűltünk imádkozni. Azért voltam ott, mert az előtte
való éjjel úgy éreztem, mintha meghaltam volna. Nem testileg, hanem
lelkileg omlottam össze. Noha 11 évesen elfogadtam Krisztust, később
mégis inkább középiskolai társaim és nem a keresztyén barátaim
értékrendje szerint éltem.
Ezen a hétvégén egy keresztyén szemináriumon vettem részt. Szombat este
egy fiatal, volt motoros-banda tag tett bizonyságot, hogyan változtatta
meg életét Isten. Ő győzött meg arról, hogy nem élhetek félszívvel hívő
életet. Jézus vagy minden területen Úr az életemben, vagy egyáltalán
nem Úr. Jézus halála és feltámadása volt a mintája és az ára a
tanítványságnak. Eldöntöttem, hogy Krisztust követem teljes szívemből.
A megbocsátás és megbékélés érzése, csak azután a lassú halál után jött
el számomra, amikor büszkeségemet és kortársaim véleményétől való
függésemet keresztre feszítettem. Feltámadásom is lassú volt, mint a
napkelte - fokozatos és fényt árasztó. Mindez negyven évvel ezelőtt
történt, és Krisztusban való életem nem volt könnyű. De friss volt, és
"minden reggel megújuló" (JSir 3,23).

Imádság: Urunk, köszönjünk, hogy megmutattad nekünk a halálból az
életbe vezető utat Lelked erejével.

Ámen.