c) Van az úrvacsorának egy ádventi szemlélete is. Miután Jézus kétszer elmondta: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre, hozzáfűz egy mondatot: "De mondom nektek: nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában. Vagyis: amikor az úrvacsorát először rendelte Jézus az övéinek, már meghúzta a vonalat egészen az örökkévalóságig. Azt mondta: ez a szerény vacsora, amelyik minden részletében szerény, utal arra a nagyszerűre, amikor a hívőknek a Krisztussal való közössége véglegessé válik. Amikor elkezdődik egy olyan tökéletes együttlét a dicsőségben a dicsőséges Krisztussal, aminek nem lesz vége. A vacsora mindig a bőségnek és a közösségnek a szimbóluma volt az ókori keleti ember számára. Mindaz, amit itt nélkülözünk, ott teljes bőséggel a miénk lesz, és ezen soha többé semmi nem változtat. Az úrvacsora tehát szerény előképe annak a nagy mennyei vacsorának, az üdvösségnek, amit Jézus elkészített mindazok számára, akik mindvégig állhatatosan ragaszkodnak Őhozzá.

Nem csoda hát, ha igen sok úrvacsorai énekünkben megszólal az örvendezés. Örülj szívem, vigadj lelkem, ékességed lett a hit. Hiszen nemcsak arra gondolunk, hogy hozzuk a bűneinket Őhozzá, amikre bocsánatot akarunk kapni, hanem feltétlenül arra is, hogy feltámadott és él, és uralkodik. Az övé minden hatalom mennyen és földön, minden ellenkező látszat ellenére is. Sőt, még a jövőt is látjuk, és hisszük, amit Ő megígért, hogy ez a szerény együttlét a vele való örök együttlétnek az előképe ott a mennyei dicsőségben, amit Ő elkészített az őt szeretőknek.

d) Végül, van az úrvacsorának egy úgynevezett diakóniai szemlélete is. Érdekes, hogy János evangélista nem írja le ezeket a szavakat:

Vegyétek, egyétek, ez az én testem. A másik három leírja, és Pál apostol az első korinthusi levélben szintén. Jánosnál ez hiányzik. Amikor azonban leírja annak a bizonyos csütörtök esti vacsorának a történetét, amit Jézus a tanítványaival elköltött, akkor így folytatja: vacsora után felkelvén Jézus feltűrte a ruháját, vett egy edénybe vizet, és végigmosta a tanítványok lábát. Azok: Péter szörnyülködve, a többiek csodálkozva ezt eltűrték, és nem értették. S azt mondta nekik: most példát adtam nektek. Ahogy én cselekedtem veletek, hogy valami rabszolgai munkát, ami azonban jól esik a másiknak, elvégeztem, ugyanezt cselekedjétek ti is. Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti is. (Jn 13)

Az úrvacsora tehát erőt ad arra is, hogy Jézusi módon tudjunk szolgálni egymásnak. Hogy Jézus lelkületével tudjunk lehajolni, és hálátlan, kényelmetlen, kellemetlen, megvetett szolgálatokat is elvégezni, ha az valakinek jó, és valakinek arra szüksége van.

Az úrvacsora nemcsak a mi értünk meghalt és feltámadott, és diadalmasan visszatérő Urunkkal visz közösségre minket, hanem egymással is. Szintén itt az lKor 10-ben Pál hosszan részletezi: hiszen egy kenyérből részesedünk, ugyanabból a borból iszunk egy-egy kortyot, ugyanúgy roskadozunk mindnyájan a bűneink alatt, ugyanúgy hálásak vagyunk az elnyert bűnbocsánatért, ugyanúgy várjuk vissza nyomorúságaink között a mi dicsőséges Urunkat. Annyi közös van, és mindez összeköt minket.

Éljétek át tehát az úrvacsorában ne csak azt, hogy Krisztussal közösségre juthattok, és közösségben élhettek, hanem azt is, hogy egymással összetartoztok. Sokféle különbség lehet közöttetek, de ezekben a leglényegesebbekben teljesen egyformák vagytok: Isten nélkül reménytelen bűnösök, a Krisztus haláláért reménykedő, bocsánatot nyert bűnösök. Észrevehetitek egymás nyomorúságát és szolgálhattok egymásnak. Eljuthattok oda, hogy öröm, ha szolgáltok egymásnak. Az egymással való közösségben is megújulnak a hívők, amikor úrvacsoráznak. Nem szemelgetik, hogy ez idevaló, nem idevaló, mert ha nem vettük volna még eddig észre, Júdás is részt vett az utolsó vacsorán, és Jézus neki is adta a kenyeret és a bort. Az már aztán az ő felelőssége volt, hogy ezek után, meg ennek ellenére mit csinált.

Van tehát az úrvacsorának egy nagypénteki szemlélete: Jézus meghalt helyettünk, s mi ezért kaphatunk bocsánatot. Van egy húsvéti: Jézus él, és olyan valóságosan jelen van az életünkben, amilyen valóságosan itt van a kenyér az asztalon. Van egy ádventi: mindez csak szerény előképe annak a nagynak, az igazinak, a véglegesnek, a tökéletes közösségnek, ami felé haladunk, és amire minket elhívott. És van egy diakóniai: addig is, amíg arra sor kerül, itt szépen le kell hajolnunk, átélni, hogy összetartozunk. Most én segítek neked, legközelebb te segítsz nekem, és nem tartjuk számon, ki kinek mivel tartozik, csak azt tartom számon: én tartozom mindig, mindenkinek, mert annyit kaptam az én Megváltó Uramtól, hogy egy életre eladósított engem.

FOLYTATOM.