2009. január 8. csütörtök

Zsolt 42.

1 A karmesternek: Kórah fiainak tanítókölteménye.
2 Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem
hozzád, Istenem!
3 Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el,
hogy megjelenjek Isten előtt?
4 Könnyem lett a kenyerem éjjel és nappal, mert egész nap ezt
mondogatják nekem: Hol van a te Istened?
5 Kiöntöm lelkemet, és arra emlékezem, hogy milyen tömeggel vonultam,
és hogyan vezettem Isten házához hangos ujjongással és hálaénekkel az
ünneplő sokaságot.
6 Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben,
mert még hálát adok neki az ő szabadításáért!
7 Istenem, elcsügged a lelkem, azért terád gondolok a Jordán földjéről
és a Hermónról, a Micár hegyéről.
8 Örvény örvénynek kiált zuhatagjaid hangjában, minden habod és
hullámod átcsapott fölöttem.
9 Nappal szeretetét rendeli mellém, éjjel éneket ad számba az ÚR;
imádságot életem Istenéhez.
10 Ezt mondom Istenemnek, kőszálamnak: Miért feledkeztél el rólam?
Miért kell gyászban járnom, miért gyötör az ellenség?
11 Mintha csontjaimat tördelnék, amikor gyaláznak ellenfeleim, mert
egész nap ezt mondogatják nekem: Hol van a te Istened?
12 Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben,
mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!

                           MÉGIS KÖZEL

Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? (Zsolt 42,6)

Miután felépültem egy szívinfarktusból, észrevettem, hogy nem tudok 15
percnél tovább koncentrálni egy dologra, legyen az egy beszélgetés, egy
könyv, vagy egy televíziós műsor. Hamar rosszkedvű lettem, és könnyen
elsírtam magam. Végül a depresszió miatt aggódtam leginkább. Az járt az
eszemben: a hívő ember nem lehet depressziós! A hívőknek bővelkedő élet
a részük! Kétségbeesetten lapozgattam a Bibliámat.
A 42. zsoltárt olyan ember írta, aki a depressziót megtapasztalta. A
zsoltár költői módon arról az érzésről beszél, amelyet én is átéltem. A
zsoltáros is és én is Istenhez kiáltottunk, mert úgy éreztük, üres a
szívünk, csak az emlékeinkből élünk, és újra meg akartuk tapasztalni
Isten hatalmát az életünkben.
A zsoltáros így összegez: "Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az
ő szabadításáért!" Amikor ezt olvastam, azt gondoltam: Csak ennyi?
Ilyen egyszerű? Mégis újra elkezdtem Istent magasztalni. Megtanultam,
ha azt gondolom is, hogy Isten elhagyott, ő közel van, szeret, és neki
gondja van rám.

Imádság: Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a
lelkem hozzád, Istenem! (Zsolt 42,1) Ámen.