Zsolt.27

1 Dávidé. Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életemnek
ereje az ÚR, kitől rettegnék?
2 Ha rám támadnak is a gonoszok, szorongató ellenségeim, hogy
marcangoljanak engem, majd megbotlanak, és elesnek.
3 Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is
rám, én akkor is bizakodom.
4 Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában
lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és
gyönyörködhessem templomában.
5 Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas
kősziklára helyez engem.
6 Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve
mutatok be áldozatot az ÚR sátrában, és éneket zengek az ÚRnak.
7 Halld meg, URam, hívó hangomat! Könyörülj rajtam, hallgass meg!
8 Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé! - szívem így válaszol: Színed
elé járulok, URam!
9 Ne rejtsd el előlem orcádat, ne utasítsd el haragosan szolgádat! Te
vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el, szabadító Istenem!
10 Ha apám, anyám elhagyna is, az ÚR magához fogad engem.
11 URam, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen, mert ellenségeim
vannak!
12 Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám,
bosszút lihegnek.
13 De én hiszem, hogy még meglátom az ÚR jóságát az élők földjén.
14 Reménykedj az ÚRban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úrban!

                          SZÍVTŐL SZÍVIG

Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket,
Isten a mi oltalmunk! (Zsolt 62,9)

Akkor kezdtem imádkozni, amikor édesapám azt mondta, hogy elmegy, és
soha nem jön haza. Nyolc éves voltam, és a szívem összetört.
Lefekvéskor sok hónapon keresztül gyakoroltam egy szokást: felmásztam
az emeletes ágyra, fejemre húztam a takarót, és elsuttogtam: "Istenem,
kérlek, hozd haza az apukámat."
Hallottunk már gyermeket imádkozni? Ők nem próbálják Istent kifinomult
beszédekkel vagy kegyességgel elkápráztatni. Számukra az imádság egy
szívtől szívig szóló beszélgetés Istennel, aki meghallgat és törődik
velünk. Amint felnövünk, sokan elveszítjük az imádságnak ezt az
egyszerűségét; egy automatikus napi rutinná változtatjuk. Az imádság
azonban annak legtisztább formájában akkor hangzik el, amikor Isten
gyermekei, mindegy milyen fiatalok vagy idősek, kiöntik szívüket a
Mennyei Atya előtt, aki mindig meghallgatja őket.
Istent segítségül hívhatjuk félelmeink éjszakáján. Ő meghallja a
leghalkabb suttogásunkat is. Ő az Atyánk. Amikor a sötétség elborít,
Isten biztat, hogy "húzzuk magunkra a takarót", és öntsük ki a
szívünket.
Megtanultam, hogy Isten nem mindig úgy hallgatja meg imáinkat, ahogyan
szeretnénk. Édesapám soha nem jött haza. De a takaró alatt, sok-sok
könny között megtanultam, hogyan kiáltsak ahhoz, akit a Biblia
"Abba"-nak "Atyának" hív.

Imádság: Istenünk, légy velünk, ha egyedül vagyunk.

 Ámen.