I. Mi tehát az  úrvacsorának a jelentősége, a cékja, a haszna?

Az Újszövetségben az úri szent vacsorának négy, egymástól megkülönböztethető, de mégis egymással tökéletes összhangban levő és egymást kiegészítő szemlélete van.

a) Az első szemlélet a nagypénteki. Jézus Krisztus nagypéntek előestéjén, vagyis kereszthalála előtti este együtt vacsorázott tizenkét tanítványával.

Amikor a vacsora végére érkeztek, különös ünnepélyességgel felállt, vette a kenyeret, tört belőle mindegyiküknek (el tudom képzelni, hogy azok fogták a kezükben, és nem tudták, mit kell csinálni, mert ez nem tartozott a szokásos páskaliturgiához), és azt mondta: "Vegyétek és egyétek meg, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik." Ezt nem értették. Utána jött egy parancs: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Ugyanígy vette a kehelyben levő bort is, ami a páskavacsorának fontos kelléke volt, s azt mondta: "Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az újszövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnöknek bocsánatára." Ezt sem értették, de ehhez is jött a parancs: "Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre."

És azóta, akik Jézusban hiszünk, időnként ezt cselekesszük. Pontosan úgy, ahogyan Ő mondta, egy falat kenyeret meg egy korty bort magunkhoz veszünk, és közben úgy, ahogy Pál apostol írja az úrvacsora szereztetésében, az Úrnak halálát hirdetjük, vagyis emlékeztetjük magunkat és egymást arra, hogy mi történt nagypénteken a Golgotán. Hogy a mi Urunknak a halála a mi életünknek az ára. Hogy Jézus kereszthalála tette lehetővé, hogy visszataláljunk Istenhez, hogy legyen megoldása a bűnkérdésnek, hogy ne kelljen rossz lelkiismerettel végigélnünk az életet, hogy lehetségessé váljék, hogy bármilyen bűnére bocsánatot kapjon az ember a kegyelmes Istentől. Hogy Isten egyáltalán kegyelmes Istenünk legyen, és nem igazságosan ítélő bíránk.

Amikor Jézus ezt a vacsorát követően másnap délben a kereszten meghalt, és azt mondta: elvégeztetett, akkor a Biblia tanítása szerint a mi halálos ítéletünk és egyben a mi felmentésünk végeztetett el. Ő ott akkor a mi bűneink miatt, mihelyettünk, miértünk adta oda az Ő bűntelen, tiszta életét, és aki ezt hiszi, azt Isten felmenti a jogerős halálos ítélet alól. Hinni azt jelenti: komolyan veszem, hogy az én halálos ítéletemet hajtotta végre Isten az ártatlan Jézuson, és ezt az ítéletet még egyszer már nem hajtja végre rajtam. Tehát nem bűneim szerint cselekszik velem, és nem úgy fizet, ahogy megérdemelném, mert Jézus fizette ki az én adósságomat .

Aki ezt átéli, és a szíve mélyéig megrendül ennek a ténynek a hallatán, sőt, aki tud élni ebből a kegyelemből, hogy Istenhez jöhetek és noha Ő ott akkor a Golgotán már minden bűnömet megbocsátotta, de újra és újra jelentkeznem kell nála azért a bocsánat-adagért, amire éppen most van szükségem, az tud kegyelemből élni. Annak a szívében állandó örömöt és egyre fokozódó hálaadást hoz létre ez a tény, amit a Biblia így közöl: Jézus meghalt a mi bűneinkért. De amikor ez személyessé válik, és egzisztenciálisan átéli valaki, akkor a szívében nagy öröm és nagy hála születik meg.

Ezért van az, hogy a hívők számára soha nem halványodik el a keresztnek, Jézus Krisztus áldozati halálának a jelentősége. Ezért van, hogy nem unják meg a hívők, hogy akár naponta megköszönjék Jézusnak, amit érettünk a kereszten tett.

Nos, amikor újra és újra úrvacsorázunk, és a kenyeret megtörjük, akkor az erre emlékeztet minket: ahogyan itt a kenyeret Jézus parancsa szerint megtörjük, ugyanígy törték össze az Úr Jézus testét. Ahogy itt a bort kiöntjük, vagy egy kortyot abból a szánkba öntünk, ugyanígy folyt ki az Ő vére a kereszten miattunk, mert mi voltunk az oka; helyettünk, és ezért nekünk ezt már nem kell elszenvednünk; érettünk, mert Isten minket ezért minősít igazaknak.

Aki ezt hiszi, az bizonyos lehet abban, hogy ahogy azt a kenyeret a kezébe vette, olyan valóságosan bocsánatot kapott. Ahogy azt a kenyeret a szájába tette, megrágja és lenyeli, és az eggyé válik vele, olyan valóságosan eggyé válik a hívő Krisztussal. Vagyis hit által él bennünk a Krisztus. Méltán énekelhetjük az úrvacsorát záró énekünket: E gyarló testben Jézus él már, nem mi, Hű szerelmétől nem szakaszt el semmi.

Nem a kenyérrel jön be Jézus a hívőbe, hanem amikor a kenyeret meg a bort magához veszi, az csak megerősíti ezt a hitét, hogy ezt Jézus lehetővé tette. Ő minket elfogad, tisztára mos, és kész a hit által egyesülni velünk. Mert amilyen valóságosan veszi a szent jegyeket az ember, olyan valóság ez a lelki esemény. Ez úrvacsora nélkül is valóság. Nem az úrvacsora teszi ezt lehetővé vagy valósággá. De szüksége van a kételkedő hitünknek arra, hogy erősítést kapjon, és az, hogy láthatom, megfoghatom, lenyelhetem, ez adott esetben erősíti az ember hitét, hogy ilyen komolyan vehetem mindazt, amit egyébként elolvashatok az evangéliumból, és elég lenne olvasnom vagy hallanom. Mivel azonban nem elég, mert a hitünknek erősítésre van szüksége, ezért rendelte Jézus az úrvacsorát, hogy erősödjék a hitünk

Ez az úrvacsora nagypénteki szemlélete

Folytatom.