2Kor 1,3-7.

3 Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és
minden vigasztalás Istene, 4 aki megvigasztal minket minden
nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden
nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal
minket. 5 Mert amilyen bőséggel részünk van a Krisztus szenvedéseiben,
Krisztus által olyan bőséges a mi vigasztalásunk is. 6 Ha
szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha
vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős
ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is
szenvedünk.

 Zsolt 23.

1 Dávid zsoltára. Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
2 Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
3 Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
4 Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert
te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.
5 Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet
olajjal, csordultig van poharam.
6 Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR
házában lakom egész életemben.

1Móz 1,24-31.

24 Azután ezt mondta Isten: Hozzon létre a föld különféle fajta
élõlényeket: különféle fajta barmokat, csúszómászókat és egyéb földi
állatokat. És úgy történt. 25 Megalkotta Isten a különféle fajta földi
állatokat, a különféle fajta barmokat, meg a föld mindenféle
csúszómászóját. És látta Isten, hogy ez jó.
26 Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk
hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az
egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik.

A Miért.

Nem, ezt nem akkor mondom csak, amikor már nincs köztünk, hanem tudtam tízévesen is, tizenöt és húszévesen is. Gyerek volt velünk és együtt nõttünk fel. A barátnõm volt, mégis pont annyira tekintélyt parancsoló, amennyire kellett. Büszke voltam rá, és boldog vele. Nagyon. Aztán elment. Friss, gyakorló keresztyén voltam, másfél éve bemerítve, és láttam rácsukódni egy faládára egy nehéz kriptatetõt, ami alatt addigi huszonegy évem értelme tûnt el, legalábbis akkor így éreztem.