Mk 4,35-41.

35 Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk Jézus:
"Menjünk át a túlsó partra." 36 Miután tehát elbocsátották a sokaságot,
magukkal vitték őt, úgy, ahogy éppen a hajóban volt; de más hajók is
voltak a nyomában. 37 Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok
becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. 38 Ő pedig a hajó
hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így
szóltak hozzá: "Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?" 39 Ő pedig
felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: "Hallgass
el, némulj meg!" És elállt a vihar, és nagy csendesség lett.

 Mk 6,45-51.

45 Ekkor Jézus azonnal arra kényszerítette tanítványait, hogy
szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra Bétsaida felé,
amíg ő elbocsátja a sokaságot. 46 De miután elbúcsúzott tőlük, felment
a hegyre imádkozni. 47 Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén
volt, ő pedig a parton egyedül. 48 Amikor meglátta, hogy mennyire
küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai
őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük, és el akart menni
mellettük.

 Mk 4,35-41.

35 Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk Jézus:
"Menjünk át a túlsó partra." 36 Miután tehát elbocsátották a sokaságot,
magukkal vitték őt, úgy, ahogy éppen a hajóban volt; de más hajók is
voltak a nyomában. 37 Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok
becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. 38 Ő pedig a hajó
hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így
szóltak hozzá: "Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?" 39 Ő pedig
felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: "Hallgass
el, némulj meg!" És elállt a vihar, és nagy csendesség lett.

Józs 1,1-9.

1 Mózesnek, az ÚR szolgájának halála után ezt mondta az ÚR Józsuénak,
Nún fiának, Mózes szolgájának: 2 Az én szolgám, Mózes meghalt. Most
azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a
földre, amelyet én adok Izráel fiainak. 3 Nektek adok minden helyet,
ahová léptek, ahogyan megígértem Mózesnek. 4 A pusztától és a
Libánontól a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, nyugat felé pedig a
nagy tengerig a ti területetek lesz a hettiták egész országa.

  2009. január 15. csütörtök

Zsolt 23.

1 Dávid zsoltára. Az ÚR az én pásztorom, nem szûkölködöm.
2 Füves legelõkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
3 Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az õ nevéért.
4 Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert
te velem vagy: vesszõd és botod megvigasztal engem.
5 Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet
olajjal, csordultig van poharam.
6 Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR
házában lakom egész életemben

.

SZAVAK NÉLKÜLI SZERETET

Amikor útban volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át.
(Lk 17,11)

Néhány éve hazámtól távol, egy idegen kultúrában élek. Mivel nem
beszélem jól a nyelvet, a jelenlegi helyzetemben nem nagyon tudom
szóban megosztani a hitemet másokkal. Ezért nagy kísértést érzek arra,
hogy visszahúzódjak, különösen, amikor a metrón utazom. Nemrég láttam
egy asszonyt, aki egy hatalmas csomagot cipelt.

VISSZANYERT HIT

Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erõs lelket újítsd meg
bennem! (Zsolt 51,12

)

Nemrégiben megrendült a hitem. 47 év aktív hívõ élet után ez teljesen
szokatlan megtapasztalást jelentett. De gyorsan rá kellett jönnöm, hogy
a keresztyénség "páncélja" nem óv meg a kételkedéstõl.
Buzgó imám alatt a Szentlélek a tanítványra, Tamásra emlékeztetett, aki
nem volt hajlandó elhinni, hogy Jézus feltámadt, amíg meg nem látta
Jézus sebeit a saját szemével.

A REMÉNY KAPUJA

A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten
szeretete a nekünk adatott Szentlélek által. (Róm 5,5)

Az ember sokszor kerül szembe olyan problémával, amit úgy érez,
képtelen megoldani. Lehetetlennek tartja a sikert, a felülemelkedést,
az adott szituáció feletti gyõzelmet. Ilyenkor úrrá lesz rajta a
félelem, a szorongás, hatalmába keríti a depresszió, lelkére ül a
reménytelenség károgó, fekete madara.
Magam is gyakran tapasztalom ezeknek a nehéz terheknek a súlyát a
mindennapjaim során, hiszen porból vétetett földi létünk a körülöttünk
pulzáló bûnös és deformált világ karmai között vergõdik szüntelen.

Az ördög is fél...

Van, volt, lesz. Ez ugye, nagy igazság? Igen... de miért is? Vannak dolgok, amelyek alapvetõen nem változnak. Nem azt jelenti ez természetesen, hogy az abszolút hibernáció "lejegelte" ezeket, de azt igen, hogy karakterében bizonyos dolgok az életben nem változnak. Ilyen az ember is - szerintem: nem változik alapvetõen.

Csillaghálóban hányódunk
partravont halak,
szánk a semmiségbe tátog,
száraz ûrt harap.
Suttogón hiába hív az
elveszett elem,
szúró kövek, kavicsok közt
fuldokolva kell
egymás ellen élnünk-halnunk!